Egri Dohánygyári Híradó, 1994
1994-01-01
Én ragasztok, te ragasztól, ő ragaszt... Zárjegy kerül minden dobozra Óvatos becslések szerint a dohánytermékek mintegy tíz (de inkább több) százaléka a feketepiacon talált gazdára Magyarországon az utóbbi években. Ezek után a ;,kereskedők” természetesen nem adóztak, jelentős bevételektől fosztva meg az államot. Az olcsó — sok esetben csempészett — áru gyengítette a hazai dohánygyárak pozícióit, rontotta márkáik hírnevét, így a dohánygyáraknak is szerepe volt abban, hogy tavaly júliusban életbe lépett a jövedéki törvény, amely engedélyhez köti a szeszesitalok, a dohányipari termékek, a kávéféleségek, illetve a kőolajtermékek gyártását és forgalmazását. Január elsejétől ezeket a termékeket az állam által kibocsátott zárjeggyel is el kell látni, igazolandó, hogy legálisan gyártott, adózott produktumokról van szó. Ezekből a kicsi, de fontos papírdarabkákból az első negyedévre több, mint hatvanöt millió darabot rendelt a dohányipar. Jelent-e pluszmunkát, és ezzel többletköltséget a zárjegyek felragasztása? Erről faggattuk Ripszki István export—import vezetőt, aki elmondta, hogy a kezdeti nehézségek után ma már lényegében zavarmentesen, a technológiai folyamatba szervesen illeszkedve folyik ez a munka. Nem is annyira a ragasztásra kell ügyelni, sokkal inkább arra, hogy ezekből a számozott cédulákból egyetlen egy se vesszen el, igen szigorú nyilvántartást kell ugyanis vezetni, aminek alapján a vám- és pénzügyőrség majd a számszaki ellenőrzést végzi. A zárjegyekkel kapcsolatban felmerülő többletköltségek elenyé- szőek ahhoz a várható forgalom- növekedéshez képest, amit a piaci viszonyok rendeződése, a csemEbből a tárból „suhannak” a dobozokra a zárjegyek pészáru visszaszorulása eredményezhet, így a szigorú szabályozás a Dohánygyár érdekeit is védi. A törvény hatásosságát mind a megyei vámhivatal munkatársainak vizsgálódásai, mind saját tapasztalataink megerősítik. Az egri lengyelpiacon járva, ahol korábban valóságos cigaretta-, szesz- és kávéhegyekből lehetett válogatni, most igencsak visszaesett a kínálat. Amikor lapunk munkatársai — igaz, egy hideg januári napon, amikor nem igazán volt zsúfolt a piac — kint jártak, egyetlen árusnál sem találtak ilyen termékeket. Pedig még kérdezősködtek is, hátha valaki megszánná őket egy karton csempészett Marlboróval, egy üveg Jófajta” jugoszláv konyakkal, osztrák recept szerint pörkölt feketekávéval. Ami persze nem azt jelenti, hogy teljesen lőttek a feketézés- nek. Az olajbizniszben, ahol az ügyeskedők a becslések szerint mintegy húszmilliárd forinttal károsították meg egy év alatt az államkasszát, máris megjelentek a hamisított fűtőolaj-jegyek, amiket olyan ügyesen állítottak elő, hogy csak UV-lámpa fényében lehet megkülönböztetni az eredetitől... Örültek a mlinkósok a Fordnak BUSZT HOZOTT A JÉZUSRA Volt nagy ujjongás pár nappal karácsony előtt a siketek egri Mlinkó István Diákotthonában: megérkezett végre a régen várt kisbusz, amit még a Télapónak kellett volna meghoznia, de a banki átutalás késése miatt csak a Jézuskának sikerült. Az élénksárga, tizenkétszemélyes, körablakos Fordot gyorsan körbevették a gyerekek, akik rövid prób- aúton ízlelhették meg, mennyivel kényelmesebb lesz ezentúl az utazgatás. A tülekedést meghatott mosollyal figyelték a szponzorok képviselői, akik lehetővé tették a busz beszerzését, s akiket meghívtak az ünnepi alkalomra. Köztük álldogáltak Lopes és Sza- lóczi urak is, hiszen az Egri Dohánygyár egymillió-kétszázezer forinttal támogatta az intézetet a négymilliót érő busz megvásárlásában, amely egyszerűbbé teszi az életet a siket fiatalok számára, hiszen kulturált feltételeket biztosít közlekedésükhöz. Elérhetőbb lesz így az otthon, de könnyebben eljutnak majd versenyekre, táborozásokra is.
