Egri Dohánygyári Híradó, 1993
1993-03-01
BEMUTATJUK MUNKATÁRSAINKAT. 1993. január elsejétől új „külföldiek" vannak a gyárban. Pierre Bardet és Daniel Cochard nevét, arcát már sokan ismerik, hiszen a két fiatal svájci szakember munkája során sok helyen megfordul. Hosszabb időre érkeztek, ezért tavaly szeptembertől két hónapos intenzív magyar nyelv- tanfolyamon vettek részt, ahol nem kis fáradsággal igyekeztek elsajátítani ezt az állítólag nagyon nehéz nyelvet. Úgy érzik, Magyarország, az egri dohánygyár elfogadta őket, szeretnek itt lenni. Hogy még jobban megismerhessük őket, néhány sorban bemutatkoznak. Helló, a nevem Pierre Bardet. Márciusban leszek 28 éves. A foglalkozásom ETS mikrotechnikai mérnök. Yverdon-ban, a Neuchatel-i tó partján fekvő városban laktam, ami 30 km-re fekszik Ne- uchatel-től, iskoláimat is itt végeztem. Először Zürich-ben dolgoztam ipari robotokkal két és fél évig, majd a Philip Morrishoz, az FTR-hez kerültem. Két évig dolgoztam itt ugyanazt a munkát végezve, mint most Egerben. Ezután kaptam a lehetőséget, hogy Egerbe jöjjek és itt dolgozzam a dohánygyárban. Már azelőtt is jártam Magyarországon, 1987-ben a barátaimmal egy motortúrán. Akkor még nem tudtam, hogy egyszer majd hosz- szabb időre idejövök. Mielőtt dolgozni kezdtem volna, egy intenzív nyelv- tanfolyamon vettem részt Budapesten. Ez tette lehetővé számomra, hogy az anyanyelvükön tudjak beszélgetni az emberekkel. Januártól vagyok Egerben, és csak azt mondhatom, hogy nagyon szeretem ezt a csendes, szép várost. Szabadidőmben szeretek síelni, amire talán Magyarországon nem lesz lehetőségem, de igazán szívesen megtanulnék lovagolni és vívni. Szintén szeretem a jó bort, örülök, hogy a híres Szépasszony-völgy közelében élhetek. Amikor 1991 májusában elkezdtem dolgozni a Philip Morris-nál, már tudtam, hogy egyszer majd el kell jönnöm az FTR-től és ott kell hagynom Svájcot, de azt nem tudtam, hogy mikor és hová megyek majd. Ma már tudom! Csak azt mondhatom, nagyon örülök, hogy ebben a gyönyörű országban és ebben a szép városban, Egerben élhetek, ahol máris otthon érzem magam. Sok dolgot szeretek Egerben: legjobban az embereket, akik nagyon barátságosak, aztán a belvárost a csodálatos régi épületeivel, a várat, a város környezetét, és persze a bort és a jó ételeket. Bár nagyon elfoglalt vagyok az új gyári jelentés készítésével, azért a hétvégéken van időm főzni, zongorázni, zenét hallgatni — épp most fedeztem fel a Piramis együttest - sétálni és olvasni. Szintén nagyon szeretek társaságban eltölteni egy kellemes estét egy jó sörözőben és piacra járni szombatonként. Bár vannak még nehézségeim a magyar nyelvvel, de biztos vagyok benne, hogy ez idővel csökkenni fog, mivel ha beszélgetni akarok az emberekkel, használnom kell a nyelvet, nincs más választásom. A magyarok nagyon türelmesek és nagyon kedvesek, sokat segítenek a nyelvben, amely különben rendkívül érdekes, de rendkívül nehéz is! Mi mást mondhatnék még? Közgazdász vagyok és a svájci gyár, az FTR pénzügyi osztályán dolgoztam. A Philip Morris előtt a második legnagyobb svájci bank alkalmazottja voltam Zürich-ben. De ez már a múlté, és számomra a jövő sokkal fontosabb. Daniel Cochard PARDON A legutóbbi számban megjelent cikkben, amely a munkaruhákról szólt, le találtam írni azt a mondatot, hogy „gyakran lehetett látni a gyár területén piszkos, szakadt, rendetlen öltözéket”. Ezt a megállapítást néhány dolgozó részéről elég erős kritika érte. Elgondolkoztam azon, hogy milyen változatban lett volna ez a megállapítás igaz: 1. Soha nem lehetett látni a gyár területén piszkos, szakadt, rendetlen öltözéket. 2. Ritkán lehetett látni a gyár területén piszkos, szakadt, rendetlen öltözéket. Azt hiszem, egyik változat sem felel meg a valóságnak. Talán hozzá kellett volna tennem, hogy voltak és vannak olyan dolgozók, akik környezetükre, öltözékükre ügyelnek, hiszen ez részükre természetes dolog. Mindazoktól, akik ezek közül megbántva érzik magukat a megállapításom miatt, elnézést kérek. dr. Szalóczi Géza
