Egri Dohánygyár Híradó, 1992

1992-04-01

p eso TOK Folytatás a 9. oldalról gyermekek tengődnek. A Philip Morris, mint a világ második leg- nagyobb élelmiszer-ipari kon­szernje, Kraft General Foods vál­lalatán keresztül, világméretű programokat támogat, melyek­nek célja a szegénységben élő gyermekek táplálkozási színvo­nalának, s ezzel neveltetési szín­vonalának emelése. A másik te­rület, amelynek a Philip Morris nagy figyelmet szentel, a válsá­gos helyzetben levők számára ki­dolgozott segélyprogramok, ame­lyek mindenekelőtt a vállalkozói és innovatív megoldásokat ösz­tönzik. Az utóbbi években a Phi­lip Morris ilyen jellegű támoga­tása magába foglalt egy sor élel­miszersegélyt szerencsétlenségek áldozatai számára, mint az ör­ményországi, iraki és kaliforniai földrengések túlélői, továbbá a kurd menekültek számára, akik az öbölháború kitörése után Iránba és Törökországba menekültek. Az Egri Dohánygyár hosszú éve­ken át Eger és környéke legjelen­tősebb támogatója volt. Több millió forintot fordított elsősor­ban az Eger SE támogatására, de már közhasznú szociális és jóléti kezdeményezésekre is. Termé­szetesen a jövőben is felelős pol­gára lesz cégünk a régiónak s az országnak. Az önkormányzat, Eger város polgárságának bevo­násával kívánjuk kialakítani a célokat, meghatározni a támo­gatási programokat. Túl a váro­son, országos méretekben is gondolkodunk. Fontosnak tart­juk a magyar kultúra támogatá­sát, bemutatását. Ezt a célt szol­gálja a Győri Balettel kialakított kapcsolat, vagy az első magyar kortárs képzőművészeti gyűjte­mény bemutatása az országban, melyek záróeseményére Eger­ben kerül majd sor. Meggyőződésünk, hogy ezek a programok ahhoz is hozzájárul­nak majd, hogy minden dolgo­zónk büszke lehessen arra: a Phil­lip Morris alkalmazottja. AZ „ELNÖKI DÍJ” NYOLC KITÜNTETETTJE A Philip Morris Companies Inc. legna­gyobb vállalati kitüntetése a „Chair­man’s Award", az „Elnöki Díj”. 1988- ban alapították azoknak az egyéneknek és csoportoknak az elismerésére, akik, illetve amelyek a legnagyobb teljesít­ményt érték el a vállalati munkában, olyan eredményt, mely az értékesítés­ben mutatkozik meg. Legutóbb az EEMA (amelyhez im­már mi is tartozunk) héttagú vezetői csoportja és külön a jugoszláviai ve­zérigazgató kapta meg a magas kitün­tetést. Az utóbbi Ármin Aeberhard, aki részt vett a jugoszláviai fogyasztá- siadó-reform kidolgozásában. Az EEMA kitüntetett vezetői csoportjának tag­jai a képen láthatók: az első sorban balról jobbra: Armin Aeberhard, Dá­niel Siegenthaler szállítási analitikus, Julian Izant, a Független Államok (volt Szovjetunió) területi igazgatója, Roanne Martin jogtanácsos és Louis Camilleri, kelet-európai és ausztriai alelnök. A hátsó sorban, ugyancsak balról jobbra Frank Vorlicek pénzügyi igazgató, Robert Rosen Független Ál­lamok területi vezérigazgató és Bengt Berg üzletbonyolítási főosztályvezető. A díjat közös munkájuknak azért a ki­emelkedő eredményéért kapták, amely 22 milliárd cigaretta értékesítését je­lentette a Szovjetunió területén. A díj ünnepélyes átadása New York­ban, a manhattani Helmsley Hotel­ben történt, 150 résztvevő jelenlété­ben, köztük hatvanan már régebben kitüntetettek, házastársaikkelegyütt, valamint a nyugdíjas igazgatók. Jelen volt Hamis Maxwell, Michael Miles és Aleardo Buzzi is. A díjat John Tucker, a PM Companies személy­zeti és humán igazgatási ügyeiért fe­lelős alelnök adta át. A kitüntetettek egy vésett ólomkristály vázát és pénzjutalmat kaptak. (PM EEMA — a Philip Morris Euró- pa-Közel-kelet-A fika területi leány- vállalata)

Next

/
Oldalképek
Tartalom