Dohánygyári Híradó, 1991

1991-05-01 / 2. szám

A VÁLLALATI TANÁCS LAUSANNE-BAN ÉS NEUCHATEL-BEN A Philip Morris Europe vezérkara megtette ajánlatát A Philip Morris képviselőinek látogatá­sát követő héten, február 12-én és 13-án viszonozta az Egri Dohánygyár igazgató­ja, dr. Domán László és a Vállalati Tanács a látogatást a Philip Morris Europe szék­helyén, Lausanne-ban és a legkorsze­rűbb PM-cigarettagyárban, Neuchatel- ben. A látogatás részleteiről dr. Szalóczi Gézát, a vállalat igazgatási és jogi osztá­lyának vezetőjét kérdeztük. — Ha egyetlen szóban foglalnám ösz- sze, milyen benyomást hagyott bennem az élmény, azt mondhatnám: imponáló volt. Imponáló volt a fogadtatás, az elhe­lyezés, a vendéglátás, a meglátogatott gyár korszerűsége, technikai felszerelt­sége. Meghökkentő volt, milyen kevés embert láttunk a gépek körül, s azok is többségükben férfiak. — Mi volt a látogatás és a vendéglá­tás központi magva? — A Philip Morris ajánlata az Egri Do­hánygyár átvételére. Minden imponáló rendezvény és bemutatás ezt törekedett alátámasztani. — Hogyan hangzott ez az ajánlat? — Megállapodtunk abban, hogy addig, amíg a tárgyalások eredményre nem ve­zetnek, ezek a részletek üzleti titkot alkot­nak. Ma március 8. van, nőnap, legköze­lebbi tárgyalásaink e hó 18-án lesznek. Annyit mondhatok, hogy roppant feladat előtt állunk. Lenyűgöző volt a Philip Mor­ris Europe vezérkarának magabiztossá­ga. Nagyon sok adásvételt bonyolítottak már le, 96 vállalatunk van, olyan a rutin­juk, mint egy olajozottan működő hadse­regé, amely már kilencvenhat „Öböl-há­borút" megvívott. Meglepő volt, mennyi információ birtokában vannak rólunk, vi­szont rendkívüli üzleti gyakorlatukra vall, hogyan tudták ezeket az információkat csoportosítani, keverni, mint a kártyákat: hogyan tűnjenek ki belőlük a Philip Mor- ris-szal való társulás előnyei és pozitív ol­dalai, másfelől hogyan veszítsük el önbi­zalmunkat a mi negatív oldalaink mesteri hangsúlyozásával. Azzal tisztában kell lenni, hogy ez egy adás-vételi ügylet, amelyben a vevő venni akar, de mert mennél jobban akar járni, „fitymálja” az árut. — Ettől nem kell megijedni. Német mondás: „wer schimpft, der kauft” — aki ócsárol, az vesz. Nekünk is van po­zíciónk. — Pontosan. Amikor a hetvenes évek­ben megkötöttük a Marlboro-szerződést, abba ők bevették azt a záradékot, hogy „amennyiben az Egri Dohánygyár tulaj­donviszonyai megváltoznak, felbonthat­2 ják a szerződést”. Most erre támaszkod­nak. Ezért hangsúlyozzák, hogy nyere­ségünk nagy része az ő licenc-terméke- ikből származik. Csakhogy... — Csakhogy bármilyen nehézséget okozna ez nekünk, nekik még nagyob­bat. A Marlboro magyarországi piaca lehetetlen helyzetbe kerülne. — Erről van szó, ezért ez a lehetőség csak elméleti. A valóság az, hogy a Philip Morris még mindig nem érzi azt afelemás helyzetet, amit számára az állami vállala­tok 1984-ben bevezetett önigazgatása jelent. A Vállalati Tanács irányította válla­latok tulajdoni helyzete világviszonylat­ban páratlan: két kvázi-tulajdonosukvan, az állam és a vállalati kollektíva, illetve ennek képviseletében a Vállalati Tanács. Nehezen tudják beleélni magukat abba a szituációba, hogy a vétel tárgyával is tár­gyalni kell. S a mi esetünkben van egy még nagyobb horderejű tulajdonviszony: a vagyonjegyek révén a vállalat dolgo­zóinak nagyobbik része valóságos tu­lajdonos. A megalakult vagyonkezelői társaságot nem lehet kényszeríteni, hogy vagyonát eladja! Mi nem egyszerűen jámbor munkavállalók vagyunk, hanem üzletfelek. — Kicsiben a történelmi magyar mo­dell. A török óta nincs erőnk ahhoz, hogy függetlenek legyünk, de lenyelni sem tud senki. — A PM leányvállalatai nagyrészt a har­madik világban vannak. Kelet-Európa nem a harmadik világ. Magyarország Ke- let-Európán belül is különleges és egye­di. Az Egri Dohánygyár Magyarországon belül is különleges és egyedi. — A Philip Morris reménységünk és jövőnk, de csak akkor, ha érdekeinket is megvédjük vele szemben. Térjünk rá a látogatásra: hogyan tetszett a lau­sanne-i PM-székház? Kik fogadtak benneteket? — A lausanne-i székház egy kis Ameri­ka. Minden zajtalan, tiszta, automatizált. A fogadóteremből festői kilátás a Genfi­tóra. A legmagasabb rangú, aki fogadott, Camilleri alelnök úr volt. Helyet foglalt közöttük Roanne Martin jogtanácsos, Sukowski úr, lengyel nevű és magyar származású, a párizsi központ jogtaná­csosa, Ulriksson úr, régi barátunk, a Pri- cewater managment-tanácsadó cégtől két magyar származású üzletember, Leslie Bonnay és Margaret Dezse, s még mások. — Mikor láttátok Neuchatel-t? — Első nap. Ott fogadott bennünket Grossen úr, Josiane Moulin, akikről írtál. Több csoportban mentünk végig a gyá­ron, minden üzemrészből volt szakem­ber-kísérő. Az ebéd abban az első osztá­lyú étteremszerű kantinban volt... A láto­gatás után Neuchatel-en kívül egy kis kastélyt látogattunk meg, főleg a pincé­jét; a tulajdonosnak borpalackozója van. — Hol szálltatok Lausanne-ban? — Egy szép tóparti szállodában. Min­denkinek külön fürdőszobás szobája volt. Svédasztalos ebédet tálaltak ne­künk. Mivel, sajnos, nem volt idő körül­nézni sem Lausanne-ban, sem Neucha- tel-ben, sem a Genfi-tó partján, az igazi újdonságot nekem az ételek jelentették. Nagyon finomak a sajtok, és számunkra különlegesek a tengeri herkentyűk. Egy nagy élményem mégis hazai. Az autó­busz ablakából nézve a tájat, engem, a humán műveltségűt, műszaki barátom és kollégám, Tarnóczi Tibor tájékozta­tott, széleskörű ismeretekkel és avatottan a svájci valóságról és arról, mit látok. Be kell fejeznünk; cseng a telefon, külföldről keresik a Budawest-et. Igaz­gatója dr. Szalóczi Géza. S. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom