Egri Dohánygyár, 1988 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1988-10-01 / 10. szám

Katasztrófák és a polgári védelem

A természeti csapások, az ipari katasztrófák békeidőben is nap mint nap veszélyeztetik az emberiséget.

A gazdaság, a technika fejlődése a veszélyeztetés újabb forrásait hozzák létre.

A természeti katasztrófák, a földrengés, árvizek az emberi tevékenységtől függetlenek, de előfordulásuk lehetősége térben — vagy az árvizek esetében például időben is — meghatározhatók, esetenként előre jelezhetök és a várható hatások ellen a sok-sök éves tapasztalat alapján kialakíthatók a védelem lehetőségei. Egyes hatások csökkenthetők, megelőzhetők a nagyobb károk.

A? ipari, technikai katasztrófák oka, mint azt a már bekövetkezett események elemzése bizonyítja, általában emberi tényezők, a technológiai, biztonságtechnikai rendszabályok megszegése, korszerűtlen berendezések üzemeltetése, kezelési utasítások be nem tartása, tervezési hanyagságok, ellenőrzések felületessége vagy elhanyagolása.

A világban számtalan katasztrófa történt már és az utóbbi évtizedek esetéi is intő példaként szolgálhatnak.

1957-ben Angliában a Winseade-i atomerőműben az előírásoknál gyorsabb felfűtés okozott tüzet és nagy mennyiségű radioaktív anyag került a levegőbe.

1976-ban Seveso egy olaszországi kisváros szenvedett vegyi katasztrófát. Meghibásodott technológiai berendezés okozta a lakosság dioxinnal történő mérgezését. Súlyosbította a helyzetet, hogy a lakosságot nem is tájékoztatták.

1979-ben amerikai atomerőműben karbantartási hibából eredő baleset következtében 200 ezer embert kellett kitelepíteni, 1984-ben az indiai Bhopalban technológiai fegyelem és védelmi előírások figyelmen kívül hagyása okozott gázszivárgást, ami 2700 ember halálát okozta és 110 ezer ember szenvedett kisebbnagyobb gázsérülést.

1986-ban a csernobili atomerőműben hibás emberi tevékenység, könnyelműség volt alapvetően oka a robbanásnak és az azt követő nagymértékű radioaktív szennyeződésnek.

Mint ezek az események is igazolják nem kell hozzá háború, hogy jelentős veszteségek keletkezzenek emberi életben, anyagi javakban. Sok esetben ezek a katasztrófák az országhatárokon túl is! éreztetik hatásaikat.

Az egész társadalmat, ezen belül a polgári védelmet is felelősség terheli az állampolgárok élete, az ország anyagi eszközeinek, értékeinek védelmében.

Minden társadalom érdeke, hogy a katasztrófák megelőzésére minden szinten felkészült legyen. A polgári védelem alapvető feladatának és rendszabályainak alkotó részeként kell a katasztrófavédelemmel összefüggő tevékenységet ellátni.

A fő figyelmet a megelőzésre, az elhárítási rendszabályokra kell fordítani, mert sok esetben a katasztrófa megelőzhető. Arra kell törekedni, hogy felismerjük a veszélyforrásokat, azok bekövetkezhető károsító hatásait és szervezési, műszaki megoldásokkal megelőzni bekövetkezésüket.

A nyáron történt, hogy ismerősöm hűséges foxija megölt egy fiatal macskát. A tapasztalatlan cica besurrant az udvarra, nem számítva arra, hogy ott vadászebbel találkozik, az pedig nem képes az ösztönét fékezni, hiába nevelték emberségre.

Dorgálta volna, de látta, lön a macskagazda fejszét forgatva, hogy most aztán agyonüti kutyástul. Ismerősöm a pillanat töredéke alatt felmérte az erőviszonyokat — szégyen a futás, de hasznos —, és száguld vele a harmadik szomszédba, ahol gyorsan és gondosan bereteszelik mögötte a kertkaput, nehogy a macskatragédiából emberhalál legyen. Megkönnyebbülve ejtené földre a foxit, ám az az izgalmak hatására hisztériás ugatásban tör ki, ugrik egyet dühösen, acsarkodva néz rám, majd teljes erejéből beleharap vádlijába, hogy azután szívszaggató vonítással, kétségbeesetten törleszkedjék a vértől csepegő, sérült lábhoz.

Nem verte meg, nem is szidta. Nem azért csupán, mert az előbbi nem szokása, hanem mert az eset — véletlen kísérletként — villámfénnyel világított meg egy olyan érzést, magatartást, mely gyermekeknél is föllelhető. A környezeténél gyöngébb élőlény illúzióját, hitét, várakozását, miszerint az ő gondviselője erős, bátor, legyőzhetetlen, mindenható. Amikor bebizonyosodik, hogy nem az, jön a mérhetetlen csalódás, és az ebből eredő harag. Megnyilvánulása sokféle lehet. A kutya harap, a gyerek lazad, majd csalódása ellentétes érzelmekbe torkollik, hiszen mégiscsak sze-4

DOHÁNYGYÁR

„Nem hallod, mama?”

réti ő azt, aki a védelmére túl gyöngének bizonyult, vagy akiről kiderült, hogy alapvetően gyönge. A legszebben és legpontosabban József Attila fejezi ki ezt az érzést, amikor halott anyjával perel. (Kései sirató): „Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő, ki csal és hiteget! Suttyomban elhagytad szerelmeidből jajongva szült, eleven hitedet.

Cigány vagy! Amit adtál hizelegve, mind visszaloptad az utolsó órán! A gyereknek kél, káromkodni kedve — nem hallod, mama? Szólj rám!”

Ez az utolsó mondat nemcsak a költő és a halott anya között feszül, hanem kimondva, kimondatlanul sok mai szülő és gyermeke között is: „Nem hallod; mama? Szólj rám!" A gyerek rosszalkodik, hogy észrevegyék, hogy törődjenek vele. A mama nem szól, mert fáradt, szórakozott, ezer más gondja van. És ez a „nem szólás” elsodorja a biztonságérzést. A sohasem (vagy nagyon ritkán) szólás éppolyan romboló, mint a szüntelen egrecíroztatás. De vajon hol a határ a kaszárnyadrill és az anarchia, a szabadság és a káosz között?

Nehéz meglelni, meghúzni a demarkációs vonalat. De azt hiszem, mégis valahol az önfegyelem, a példát mutató önfékentartás körül keresendő. A felnőttek nem eléggé „felnőttek". Sok az infantilis szülő. Se nem játékos, se nem tiszta, se nem szárnyaló, csupán szeszélyes, komolytalan, megbízhatatlan. Nem lehet a védelmére számítani, mert önmagát sem tudja kézben tartani. A

Szeptember elején Egerbe látogatott Gennadij Ajgi csuvas—orosz költő.

Az ötvenedik évén túl járó költő látogatásaival igyekszik bemutatni és más népekkel megismertetni a csuvas kultúrát. Nem önmaga elismertetésére törékszik — bár több nyelven jelent meg verseskötete —, hanem másfél milliós népének kulturális misszióját vállalja szerte Európában.

Magyarországon 1973-ban jelent meg utoljára Ajgi-kötet. Sok magyar költő versét

Vendégünk

vált

fordította csuvas nyelvre, amiért a magyar Művelődésügyi Minisztérium az Ady Endreemlékérmet ítélte oda. Nem véletlen, hogy Gennadij Ajgi évek óta — Csingiz Ajtmatovval együtt — szerepel az irodalmi Nobel-díjra javasoltak között.

Ajgi új lehetőséget nyitott nemcsak a csuvas, de a szovjet-orosz lírában is a költői látás, gondolkodás, ábrázolás és önkifejezés területén. Verszenéje a csuvas nép dallam- és ritmusforrásából származik. Minden Ajgi versben meghatározott ritmust találunk, amely a költő hiteles ritmikus gondolkodását tükrözi és eligazítja az olvasót a vers lírai, gondolati üzeneteinek megértésében.

A költő Eger nevezetességei mellett gyárunk munkájáról, életéről is szerzett ismereteket.

bujkálva kell elszívnom maholnap, a szükséges napi adagom. A dózis kell, ideges va-, gyök, és felfalom a család egyévi fogvájókészletét, ha nem áll módomban valami miatt egy szál cigaretta sem. Tíz éve élek e szenvedély rabjaként, nikotinista lettem.

Természetesnek tartottam, hogy néhány vasúti fülkéből,

felnőttség fokmérője az önfegyelem. Nem felnőtt a szülő, aki idegeskedik, csapkod, veri a gyerekét, hogy aztán utóbb szabadjára engedve ráhagyjon mindent. Bízni csak annak, az erejében lehet, aki önmagát kézben tudja tartani. Hallgatni pedig csak annak a szavára érdemes, akiben megbízhatunk.

Minden ellenkező hiedelemmel szemben: a kutya szereti a pórázt. (Nem láncot, annak a végén nincs ember. Csakis a pórázt, mert azt a végtelen hatalmú, csodálatos valaki tartja, aki az ő gazdája.) Ahol veszélyt sejt, városi közlekedésben, valósággal kéri. A póráz nemcsak gátol: biztonságot is ad. De csak akkor, ha következetesen engedik hol hosszúra, hol rövidre. Ha öszszevissza rángatják, megvadul a viselője. (Nemhiába mondta Piaget, a nagy svájci pszichológus, hogy gyereket csak arra szabad bízni, aki már kutyát nevelt!)

A gyereknek is kell az erős szülő. Akire számíthat, aki védi, aki ésszerű keretek között adja meg az érettségének megfelelő legteljesebb szabadságot. (Hogy ki, mikor, menynyire érett, az nemcsak a korától, sokkal inkább az egyéniségétől függ.) Am, ha a szülő infantilis, vagy esetleg önhibáján kívül gyönge, bizonytalan? Akkor jön a — sokszor igazságtalan! — lélekmélyi harag, a talán ki sem mondott ellenérzés, amely ezerféle megnyilvánulásban tör utat. hogy kifejezze a gyermek csalódását, hiszen ö úgy érzi, jár neki erő és védelem: és miként a kutya a gazdájába, ö is belemar a szülőjébe, anélkül, hogy tudná, miért teszi. Ha szelíd lélek, beéri a kétségbeesett kiáltással: „Nem hallod, mama? Szólj rám!"

Rajna

Űzött

vadként

tömegközlekedési járműből, de főleg orvosi rendelőikből kitiltották a füstölést. Kissé furcsálllottam ugyan, hogy az asszisztens nénii két slukk között adta be az injekciót a gyereknek, de úgy gondoltam, amerikai műcigarettát szív.

Van olyan helyi járat is, melynek vezetőfülkéje túllépi a szmoghatárt, de úgy biztosan jobb a kilátás, ö tudja.

Fészkeltem már be magam olyan taxiba is, ahol a sofőr élvezettel fújta arcomba a Symphoniát. Kibírtam, ök a kivételek, ök erősítik a szabályt.

A példát pedig, az átlag - füstölővel statuálják. Mi olyan cigarettát szívunk, amelynek dobozáról ránk vigyorog a felirat: „A dohányzás káros az egészségre” Maholnap megérem, hogy halálfejet találok rajta.

Bármennyire is jólesne is néha, már az utcán nem is merek rágyújtani, mert úgy néznek rám, mintha én lennék a Yeti. Nekem nem szabad a levegőbe füstölni, mert maholnap felír a rendőr. A gázolajüzemű járműveknek szabad. Jó feketén, vastagon, Elvégre ők anyagtakarékosságból szennyezik a levegőt. Ritkábban kell kipufogócsövet cserélni. Megtartja a korom. Lassan és szisztematikusan üldöznek és tiltanak, betiltanak és megtiltanak, kitiltanak, kivetnek és megvetnek. Ha így haladunk eljön az az idő, amikor „nikotinista” felirattal a ruhámon kell járkálnom.

Őszintén irigylem az alkoholistákat. Nyugodtan eühatják a család havi ennivalóját, kapnak rendkívüli segélyt. A mindennapi piálásból hazafeLé tántorogva, zavartalanul bőghetik a nagy magyar éjszakába a „csak egy kislányt”.

Mindennap szivárványszínűre verhetik az asszonyt gyerekestől, mert tőlük ez a természetes.

Torziós inga módján jelezhetik az útvonalat a buszon, — ledöntve kicsit és nagyot a lábáról — őket nem szállítják le, mert ők a részegek.

Az amúgy is sok mellé — még több legyen alapon ■— egymás után nyitnak nekik talponállót, kisvendéglőt, nagyvendéglőt, borozót, sörözőt, egyszóval fizetésfölözőt.

Alkoholista anyák debil gyerekeit, természetesen neveli az állam. A pohárismeretségben fogant, tudomisénkiazapja gyereket szintén. Nekik mindent lehet.

Hatalmas reklámbulüt csapni is lehet. Micsoda büszkeség tölti el a tudatra, hogy a BOR városában lakom!

A nagyszerű hint ugyanazon címoldalról tudom meg, amelyen beszámoltak a falusi alkoholizmus elleni küzdelem eredményéről. Igaz, az előbbi fényképes, többhasábos beszámoló, fáz utóbbi nyúlfarknyi közlemény volt. Kimutatták a nem dohányzó és dohányzó kutatók, hogy a nikotin káros az egészségre. Most ezért tiltják. Mert közvetve rákkeltő lehet.

Az igaz, hogy az alkohoi bontja az agy zsírsejtjeit — ami mellesleg nem képződik újra — tönkreteszi a máját, vesét, szívet, de van egy óriási előnye a cigarettával szemben! Nemcsak közvetve, közvetlenül is tud rákot okozni. Ezért nincs rányomtatva a piásüvegre, hogy az „alkohol öl, butít és nyomorba dönt”.

Ezért vigyorog ránk a márkás csokimikuiás és egyéb csokik a márkás italok közül a kirakatban.

Miért van több joga egy kocsmabútornak egész nap támasztani a pultot, mint nekem az egész napos munka közben cigarettázni. Miért van joga neki a fölöslegesen benyakalt mennyiségtől az utcán megszabadulni,. és miért nincs jogom nekem egy vendéglő kerthelyiségében cigarettázni. Miért van joga neki tönkretenni másik idegeit és miért nincs jogom nekem, a saját egészségemmel és életemmel gazdálkodni.

Vagy Ö a Jupiter és én vagyok a kisökör?!