Egri Dohánygyár, 1988 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1988-11-01 / 11. szám
A KM megalakulása „1918. november 24-én, vasárnap, délután néhány tucat ember gyűlt össze a Városmajor út 42. számú házban Kelemen József villamosvasúti mérnök lakásában. A jelenlevők nemcsak az értekezlet bizalmas jellegét megőrzendő óvatosságból érkeztek más-más irányból, politikai pályájuk is különböző helyekről vezette ide őket.” Az Oroszországban megalakult magyar kommunista szervezetek hazatért vezetői és tagjai döntő szerepet játszottak a pártalakításban. A kommunista csoport vezetősége Moszkvában még november 4-én elhatározta, hogy tagjainak többsége hazatér és itthon kezdeményezi az új párt létrehozását. Az elsők között érkezett Budapestre Kun Béla. akinek vezető szerepe volt a párt megteremtésében. Kun Béla már a hazatérését követő napon, november 18- án találkozott a hazai baloldal vezetőivel. így Rudas Lászlóval, Vágó Bélával, László Jenővel, Korvin Ottóval és Hirossik Jánossal. Ez a megbeszélés fordulatot hozott a baloldali vezetőknél is. „Míg az itthoniak koncepciója kialakulatlan volt, az Oroszországból hazatértek határozott programmal és szervezeti elképzelésekkel rendelkeztek.” Kun Béla állást foglalt a j szociáldemokráciával való szakítás mellett és követelte az új társadalmi munkáspárt létrehozását, amelynek alakuló gyűlése 1918. november ; 24-én volt. A résztvevők egy- : ségesen foglaltak állást abban,! hogy a párt közvetlen feladata: eszmeileg felkészíteni a pröletáriátust a szocialista forradalomra, szervezni és vezetni harcát a hatalomért. Megtárgyalták a tennivalókat és elhatározták, hogy kiadják a KMP lapját, a Vörös Űjsá- ] got, amelyben közzétette a párt a programját. A legsürgősebb feladatok közé sorolta az élelmezési helyzet megjavítását és a bérek felemelését. A KMP programjával rövid idő alatt maga mellé állította a munkástömegeket. A magyar értelmiség több jeles j alakja is csatlakozott a párt- : hoz: Lukács György, Fogarasi Béla, Balázs Béla, Hevesi Gyula, Komját Aladár és Révai József. A Kommunisták Magyarországi Pártja igyekezett híveket szerezni a hadsereg. a rendőrség, illetve a felfegyverzett munkásokból álló népőrség soraiba. 1919 tavaszán beigazolódott, hegy a KPM nélkül az 1913 őszén elindult forradalmi átalakulás elképzelhetetlen lett volna. Egy új korszak nyitánya Oroszország helyzete a XIX.—XX. század fordulóján az európai országok közül a legelmaradottabb. A kapitalizmus itt olyan országban bontakozott ki, amelynek gazdasági és társadalmi élete számtalan feudális vo nást is megőrzött. Ennek következtében az osztályellentétek mélyebbé váltak, mint Európában bárhol. Az első világháború kitörése sem oldotta meg, csak elodázta a megoldásra váró problémák it. Oroszország a háborúban balkáni érdekeltségeit védelmezte, de a belső társadalmi feszültséget is szerette volna levezetni. A háború azonban kiélezte a belső ellentéteket és siettette a forradalmi helyzet kialakulását. A háború, a hatalmas vérveszteség, a pusztítás fokozta a tömegek nyomorát, növelte az elkeseredést. A háború miatt nélkülöző munkások és parasztok, bekére vágytak. Olyan helyzet alakult ki, amelyben az uralkodó osztályok már nem tudtak a régi módszerekkel kormányozni, a nép pedig nem volt hajlandó tovább a régi módon élni. A sztrájtomoziga!makhoz február 27-én a pétervári helyőrség is csatlakozott. A forradalmi csapatok megszállták a középületeket. It. Miklós cár az események hatására lemondott. Ekkor kettős hatalom jött létre. A munkás—paraszt- és katonaküldöttek szovjetjei, amelyek a munkásságot és a parasztságot, valamint az Ideiglenes Kormány, amely a burzsoáziát és a nagybirtokosokat képviselte. Az Ideiglenes Kormány kiábrándította a tömegeket. Szükségessé vált a fegyveres felkelés előkészítése. A felke- Lés vezérkara ,a Szmolnij épületéből irányította a harcot. A Vörös Gárda egységei október 24-ről 25-re virradóra elfoglalták a főváros katonailag fontos pontjait, őrizték a gyárakat, s lezárták a Pétervárra vezető utakat. 1917. november 7-én — a pravoszláv naptár szerint október 25-én, innen az „Októberi Forradalom” elnevezés — Péterváron győzött a felkelés, és fellobbantotta a szocialista forradalom lángját az egész országban. A nagy októberi szocialista forradalom győzelme új korszakot nyitott az emberiség történetében: a proletárforradalmak korszakát. Ez a forradalom alapvetően különbözik valamennyi eddigi forradalomtól, mert a történelemben először tűzte céljául a dolgozók hatalomra juttatását, mindenfajta kizsákmányolás megszüntetéséi és a szocialista társadalom felépítését. Barátaink életéből SZOVJETUNIÓ Szónoki kérdésnek látszhat az, hogyan lehet meggyorsítani a radikális gazdasági reformot. A pártértekezleten és a júliusi központi bizottsági ülésen megállapították, hogy a konzervatívok szembehelyezkednek a reformmal, mert szeretnék a radikális átalakítást szép lassan lefékezni. Jellemző az is, hogy a gazdaság átalakításának aktív ideológusai között is vannak olyanok, például Nyikolaj Smeljov professzor, akik azt gondolják, hogy hatalmi szóval kellene elnyomni a reform elleni törekvéseket. De hát le lehet-e győzni utasításos módszerrel az utasításos adminisztratív rendszert és áttérni a demokratikus önigazgató gazdaságra? Nemcsak a logika, a gyakorlat is azt mutatja, hogy nem. Nem véletlenül figyelmeztettek előrelátó közgazdászok egy meg két évvel ezelőtt, hogy a bürokrácia igyekszik határozottságot és kérlelhetetlenséget mutatva átmenteni a maga bürokrata átalakítását úgy, hogy csak nevet változtat, de a lényeget nem érinti. A peresztrojka rövid történetében szinte törvényszerű jelenségként beszélhetünk arról, hogy a reformot az új formák és gazdálkodási módszerek lényegének kiforgatásával próbálják megfosztani hitelétől. Ez történt például az állami megrendelésekkel. A minisztériumok a gyakorlatban mindent megtettek, hogy a vállalat számára kedvező megrendelések suba alatt alakul2 DOHÁNYGYÁR janak át az utasításos, nem közgazdasági tervezéssé. A pénzügyminisztérium drákói adókkal akarta megfékezni az éppen csak lábra kapó szövetkezeti mozgalmat. Végül pedig azt a néhány helyen eredményes próbálkozást, hogy a vállalatot bérbe veszi saját kollektívája, „általános bevezetéssel” akarják a veszteséges, eredményt nem hozó munkát elfedő fügefalevéllé változtatni. Természetesen nem is lehet egyszerű az áttérés az adminisztratív irányításról a gazdasági, piaci rendszerre, mert a gondolkodás sztereotípiái nagyon elevenék. A piac említésére ma is idegesen összerázkódnak például azok, akik annak „leleplezésével” csináltak korábban tudományos i karriert, sőt, tisztelőik is. Még nehezebb önmagunk előtt is elismerni, hogy nincs mit büszkélkedni az ipari építkezések, az olaj- és földgázbányászat, az acéltermelés, a traktorok, a műtrágyák és a cipőgyártás „leg”-jeivel, ha olyan nagyok a veszteségek, hogy a több azt jelenti, hogy rosszabb. Várjuk tehát ki türelmesen, amíg az élet szétzúzza a sztereotípiákat, amíg a reform magától győz és bebizonyítja előnyeit? Sajnos, a peresztrojkának nincs ilyen időtartaléka, túlságosan éles az élelmiszer- és a lakásprobléma ahhoz, hogy a népet türelemre, nadrágszíj-összehúzásra szólítsák fel. A szovjet politikai vezetés ma éppen ezért állítja előtérbe a gazdaság szociális teendőit, s egyidejűleg úgy tartja, hogy meg kell gyorsítani a radikális gazdasági reform véghezvitelét, össze lehet-e ezt egyeztetni? Becsülettel be kell ismerni, hogy ez nehéz feladat, * emellett feltétlenül meg kell tanulni a rendelkezésre álló eszközökből élni, vagyis meg kell javítani az egész pénzügyi rendszert. Az államnak kell összehúznia a nadrágszíjat ahhoz, hogy a lakosság ne kényszerüljön hasonlóra. Nincs harmadik út. Ez viszont azt jelenti, hogy le kell mondani a gigantikus beruházásokról, az olyan „nagyszabású” tervekről, mint az északi folyók délre térítése, be kell fagyasztani a gyors megtérülést nem ígérő objektumok létesítését, fel kell számolni a veszteséges vállalatokat, s ami a legnehezebbnek tűnik, meg kell szabadulni a peresztrojka saját hibáitól, mint példáui az állami megrendelések eltorzítása. Látjuk, hogy meglehetősen drámai viták kíséretében ugyan, de valami elkezdődött. Ez is iskola, csak helyes legyen benne az osztályozás. A gazdaság számára ez a pénz. Csak az a fontos, hogy a pénz papír maradjon és ne váljon játékszerré a bankelszámolásban. mint az utasításos gazdaságban. Tehát piac. hatékony szocialista piac kell, szabadkozó idézőjelek nélkül, saját szigorú törvényeivel. KÍNA A csökkenő gabonaterméshozamok és a növekvő élelmiszerárak Kínában sokakat elbizonytalanítottak a mezőgazdasági reformok jövőjét illetően. Az 1984-es rekordtermést követően 20 millió tonnás vfezszaesés következett be, és a későbbi esztendőkben sem sikerült teljesíteni az előirányzatokat. Érthetőek az aggályok, hiszen Földünk legnépesebb országában több mim egymilliárd ember ellátásáról van szó. A kínai vezetés tisztában van a kedvezőtlen jelenségekkel — a reformpolitikára kétségtelenül az infláció veti a legnagyobb árnyékot —, de Pekingben úgy vélik: átmeneti visszaesésről van csupán szó. Ennek kapcsán emlékeztetnek arra is, hogy az agrárreform kilenc esztendeje alatt sikerült megoldani a hatalmas népesség ellátását és ruháztatását. Számottevően növekedtek a többséget alkotó falusi lakosság jövedelmei is. A sikerek forrását három tényezőben látják. 1. Létrehozták a termelők és az állam saját felelősségét szabályozó szerződéses rendszert. Ennek hatására 1979—84 között a gabonatermesztés mértéke meghaladta az azt megelőző 22 év mennyiségét. A megművelt területek aránya is jelentősen növekedett. 2. Állami támogatással ugrásszerűen megnőtt a helyi ipar szerepe, amely munkát biztosított a falusi lakosság újabb rétegeinek. 3. Eltörölték a mezőgazdasági termékek felvásárlásának és értékesítésének állami monopóliumát. Így a szerződésben előírt mennyiségen felüli gabonát a parasztok piaci áron értékesíthetik. Mindezek ismeretében némi ellentmondásnak tűnhet a bevezetőben már említett stagnálás, visszaesés. Ennek okait helyi szakértők abban látják, hogy a gabonák felvásárlási árai bizony eléggé alacsonyak manapság, s nem követik az általános árszínvonal alakulását. Ez, valamint az a körülmény, hogy más agrártermékek és ipari áruk árai viszont felszöktek, arra kényszerítve számos termelőt, hogy kivonuljon a gabonapiacról — mutat rá a China reconstruction című folyóárat. (Igencsak megdrágultak például a műtrágyák, az üzemanyagok és más, a termelésben nékülözhetetlen kellékek, szolgáltatások.) Csökkenti az eredményeket emellett az is, hogy csak 1985-ben 4,67 millió hektárt vontak ki a művelés alól: több helyütt szántóföldekre építettek üzemeket, új településeket. Kína esetében, ahol a Lakosság számához viszonyítva elenyészően kevés a megművelhető földterület, ez igen komoly problémát jelent. Szaporítja a sürgősen megoldandó gondokat, hogy hoszszú évekig kevés pénzt fektettek be az ágazat fejlesztésébe, így azután például az öntözőrendszerek számos helyen használhatatlanná váltak. Gondot jelent a szakemberhiány is. A falvakban ugyanis nem szívesen dolgoznak diplomás szakemberek, mert hiányolják a kutatások, a továbbfejlődés lehetőségeit. Mindezek ellenére — mint a már idézett folyóirat aláhúzza — az ország illetékesei bizakodóak a jövőt illetően. Egy év eleji tanácskozáson például a mezőgazdasági miniszter a 2000. év perspektíváit vázolta fel a hallgatóság előtt. Eszerint a mezőgazdasági dolgozók éves jövedelme eléri akkorra az évi 800 jüant (a jelenlegi 463-mal szemben), a gabona terméshozama pedig a mostani 411 millió tonnáról 500 millióra nő. E nagyszabású elképzelések teljesítéséhez nem utolsósorban tökéletesíteni kell a szerződések rendszerét. A vállalt mennyiséget leszállító gazdaságok részére biztosítani kell, hogy ennek fejében bizonyos árukat kedvezményesen kapjanak meg, s ugyanakkor számításba kell venni a felvásárlási árak emelését is. A kínai agrárreformok sikere a felsoroltakon túl függ attól is, meg tudják-e állítani a szántóföldek nem mezőgazdasági célú hasznosításának tendenciáját, és attól is: milyen sikeresen tevékenykednek a családi gazdaságok? Egy biztos, összehangolt erőfeszítések szükségesek, hogy az átmenetinek tekintett megtorpanás gátjait elsodorják a reformok hullámai.
