Egri Dohánygyár, 1986 (15. évfolyam, 1. szám)
1986-01-01 / 1. szám
Egy lövészkupa Sátoraljaújhelyről Már évek óta az év végi események iközé tartozik a dohánygyári vállalatok közötti lövészverseny megrendezése. A verseny színhelye ez évben Sátoraljaújhely volt. Csapatunk már a versenyt meg- e.őző napon elutazott a verseny színhelyére, ugyanis még edzést szerettünk volna tartani. Ezt az tette szükségessé, hogy az egri városi lőtér 50 m-es kispuska-pályáját betiltották, így edzeni csak keveset, a Berva lőtéren tudtunk. A sátoraljaújhelyi gyakorlásból sem lett semmi, mert a pályafelújítási munkák miatt a rendezők nem járultak hozzá. Ilyen nehéz fa készülés után csak jobb szereplés jöhet — szokták mondani —, és ez most bejött. A vállalatok közötti versenyben 1983-ban Debrecenben harmadikok, 1984-ben Pécsett másodikak, és most Sátoraljaújhelyen elsők lettünk. A verseny során a csapattagok az alábbi eredményeket érték el. Női kispuska 50 m: Viincze Zoltánná 92 kör, I. hely, Szabó Mária 73 kör. Hajdú Józsefeié 68 kör. A csapat 23*3 körrel II. helyezett lett. Férfi kispuska 50 m: Takács László 83 kör, Szuhár György 95 kör, III. hely, Hajdú József 86 kör. A csapat 264 körrel a II. helyezett. Egyéniben: Bóta József 91 kör. A verseny színvonalára jellemző, hogy négyen lőttek 95 kört, és a sorrendet a több belső tízes találat alapján állapították meg. Tavaly Pécsett a férfiversenyt 91 körrel nyerték, míg most aiz egyéniben linduló Bóta József 91 találatával csak hatodik lett. MCM sportpisztoly 25 m: Takács László 95 kör, I. hely, Szuhár György 91 kor, Hajdú József 85 kör. A csapat 271 körrel a második. Egyéniben Bóta József 65 kört lőtt. Ez aztán verseny volt! Takács lő az első sorozatban, majd amikor kijön a lőállásból, azt mondja, 100 kör. Kis idő múlva jön a versenybíró, és azt mondja „csak” 99 kör. Megint [mások jönnek, a debreceniek azzal, hogy óvnak. A Drulov-fegy- vert kifogásolták, mondván, hogy .hosszabb a csöve, mint az MCM-nek. Hosszas vita után úgy döntenek, Takácsnak újra kell lőnie MCM 'pisztollyal. Szerencsére van ilyen fegyverünk. Közben mindenki befejezte a pisztolylövést. A debreceni csapattagok 92—93—94 kört lőttek. Takács újra lő, most már egyedül. A szemével int miniden lövés után, hogy jó, ez is jó. A vége 95, és ezzel első, de nemcsak pisztolylövésben, hanem sportszerűségből is. Nőj légpuska 10 m: Vincze Zoltánná 87 kör, I. hely, Szabó Mária 77 kör, II. .hely, Hajdú Józsefné 59 kör. A csapat minden tagja hozta teljesítményét, 223 körrel az első helyet szerezték meg. Férfi légpuska 10 m: Takács László 83 kör, I. hely, Szuhár György 76 kör, Hajdú József 74 kör. A csapat 233 körrel a második. Egyénében Bóta József 74 kört ért el. Férfi légpisztoly 10 m: Takács László 91 kör, I. hely, Szuhár György 86 kör, II. hely, Hajdú József 79 kör. A csapat első helyezést ért el, teljesítményük 256 kör. Egyéniben Bóta József 75 kört lőtt. Takács itt is> ihű önmagához, Inig Szuhár élező egyéni teljesítményéhez viszonyítva itt 37 kört javított. Egyéni összetett: nők: I. helyezett Vincze Zoltánné 179 körrel, férfiak: I, helyezett Takács László 352 körrel, 11. [helyezett Szuhár György 348 körrel, A vállalatok közötti versenyben: 1. Egri Dohánygyár (1470 kor, 2. Pécsi Dohánygyár [1381 kör, 3. Dehrecend Dohánygyár 1339 kör, 4. NYIDO- FER 1205 kör, 5. Sátoraljaújhelyi Dohánygyár 1181 kör. Összegzésül: lövészcsapatunk 11 első, 7 második és 1 harmadik helyezést szerzett, és elnyerte a Debreceni Dohánygyár igazgatója által alapított vándbrserleget, melynek egy évig birtokosa lett. Hasonló folytatást jövőre! Kaszás Tibor sportfelelős Itt járt a Télapó ífiT SS £ lent a Télapó varasa, de leginkább az érkezése. Előtte számtalanszor elmondják kívánságaikat, anyukákkal, apukákkal meghatják a leveleket és fogadkoznak. hogy nagyon- nagyon jók lesznek, és majd mesélnek, énekelnek a Télapónak. És amikor megérkezik végre, bizony megilletődötl arcú kis apróságok fogadják, és a feléjük nyújtott csomag átvitelén is gondolkodnak (1. kép). A Télapó barátságos szavai feloldják a szorongást és hamarosan mégis megmutatják, hogy ők tudnak énekelni, láncolni, verseket mondani. Az ünnepi hangulatot növeli a szépen feldíszített karácsonyfa is (2. kép). Munkában a szerkesztőbizottság is kötelezett bennünket, hogy a következő .szám témáin túlmenően arról is számot adjunk, hogy kitűzött '«céljainkat hogyan sikerült megvalósítani, milyen problémák, hiányosságok adódtak, és hogyan kell dolgoznunk az 1986-os évben, hogy olvasóinkat megtartsuk, és olyan témákról írjunk, [ami vállalatunk dolgozói közül sokakat érdekel. Képünkön a szerkesztőbizottság vezetője értékelését mondja el. I. Avagy: kell-e nekünk iroda meg irodista? Z. Antalné — nevezzük így — cigarettacsomagolási elszedő a következőket mondja: Iroda? Az egy másük világ. Először is, ugye, az a csend, ami ott van. Mert itt, akár kispárnát is tömhetek a fülembe, estére majd szétszakad a fejem. Aztán ott vannak azok a kényelmes székek, amin ülnek,. Na, de hagyjuk. Nem bosszantom fel magam. Mert némelyik iroda jobban be van rendezve, mint a lá- nyomék lakása. Ugye, vö t olyan, amelyikben ágyat is láttam már! He verőt? Igaz. Nem. ágy volt, heverő. Az ágyat csak az idegesség mondatta velem. Azok a finom süpped ős padlószőnyegek! Mintha mohán járna az ember, komolyan mondom, felüdülés az ilyen fájós bokáknak. És persze tapéta minden falon. Mosdó, törülköző, függönyök az ablakon, virágok, kávéillat. Soroljam még? Mondhatom, megjártam már egy pár irodát. Nem jószántamból, persze. Oda csak le- tolásért megy az ember, meg ha baj van. De amíg végig- verekszi magát azon sok ajtón! Ilyen üveges, olyan párnázott, kifelé nyílik, befelé nyílik.. . Na, igen, a párnázott ajtók. Megállók előtte, mondom magamnak, na Bözsi, most mutasd meg. hogy tanultál illemet! Kopogok Én se hallom, hogy hallanák odabent? No, mondom, akikor ököllel kopogok. Azt sem hallom. Na jól var akkor belerúgok vagy kettőt. Jessz us Mária, jut eszembe, hátha már régóta kiabálnak odabentről, hogy szabad, csak én nem hallottam emiatt az, átkozott vattás ajtó miatt? Na, mindegy, Púp a hátunkon (?) gondolom, egy) életem, egy halálom, «bemegyek. Hát ott ül a kisasszonyka, néz rám, tá- tog, miint egy Ikis aranyhal, látom, hogy mond valamit, de csak nem hallom. Piszok jó itt a hangszigetelés, gondolom. Nézek az ajtóra, kétségbeesve, gondolkodok, hogy én most (bejöttem, vagy kimt- maradtam, aztán a fülemhez kapok: úristen, a füiüugó! Olyan kínban vagyok, hagy meg sem tudok szólalni. Erre aztán nemcsak süketnek néznek, de némának is, és csak arra tudok gondolni, hogy hirtelen el ne bőgjem magam, mert igazán túlzás volna, ha azt hinnék, hogy én egy süket- néma, féleszű hisztérika vagyok. Azért tanultam is az ilyen esetekből. Párnázott ajtó? Fogom, kétszer ráütök a kilincsre, mielőtt benyitok, oszt ámen. Akkor sem könnyebb, ha már bent van az ember. Tesz ugye néhány lépést, kényezteti fájós bókáit a padlószőnyegen, megáll, álldogál, körülötte folyik a lázas semmittevés. Vasalt ingben, keményített blúzban meresztik a -güket, meg a -jufcat az irodisták, ugye, finom kis íiró- gépkopogás hallatszik, olyan akár a tavaszi zápor. Ha valamelyikük megszólít, nyert ügyem van. Ha nem: törhetem a fejem, hogy melyikük az illetékes. Ami ezt a kérdést illeti, valamit már megtanultam: mindig az az illetékes, aki a legelfoglaltabb- nak látszik. Mondjak rosz- szabbat? Nem is ábban a szobában van az illetékes... És akkor, küldenek tovább, megyek irodáról irodára, és ingyen fényesítem a kilincseiket. De nem vagyok rosszmájú. Tegyük fel, megszólítanak. Olyat is megértem már, hogy hellyel kínáltak. De leülni sem olyan könnyű ám! Szép tiszta huzat van a széken, ne adj Isten, fotelon. És enraj- tam a kárpit? Olajos is, poros is, dohánymarzsalékos is. De nem bánom én. Hajnal óta talpon vagyok. Még szép, hogy leülök. Nahát, ezék csak külsőségek. De meg tudják ragadni az embert! Az egy élmény, hótt izzadtan forgolódni az illatos asszonykák között, akik a legrosszabb esetben is kölnit pisilnek. Miket gondolhatnak rólam! Szinte látom, hogy húzzák az orrukat a hátam mögött. Elég csak rágondolni is, és már ömlik rólam a víz vegetatívan. Na, de ezek tényleg másodrendű dolgok. A lényeg az, hogy csak állok itt a gép mellett, az itt megszokott külsőségek között — hadd ne soroljam —, a kezem jár, és közben az agyam forog. Min gondolkozom? Hétköznapi dolgokon. Összeadok, kivonok — hogy a bonyolultabb műveleteket ne is említsem. Végül is úgy vagyunk mi itt a gyárban, mint egy család. Otthon is vagyunk ugye termelők, meg nem« termelőik. Egy termelőre jut két kenyérpusztító. A termelő az itt is én vagyak, nem? Végül is a cigarettát adjuk el, nem pedig az aktát! Nem papírgyár vagyunk, az arra van ni, Lábatlanban. Szóval, akárhogy osztok, s.zorzok, el kell tartanom, két kamaszfiút, meg egy fél irodistát. Jó esetben. Mert lehet, hogy másfelet. És ezt még higgadtan mondom! Azt hiszem, itt az ideje, hogy elvegyük Z. Antalné asszonytól a szót. Nem azért, mert félünk, hogy elveti a sulykot, és mindenféle durvaságot vág az irodisták fejéhez. Tapasztalhattuk, hogy Z.-né alapjában véve józanul gondolkodó, megfontolt asz- szony, aki kritikusan szemléli maga körül a megszokott világot. Csupán azért vesszük el szája elől a mikrofont, ho°v más is szóhoz jusson. Például egy irodista. Nevezzük Fruzsinának. ö a következőket mondja: Az üzem? Elvontan és konkrétan: az egv más világ lehet. Nem nagyon ismerem. Nem vagyok bejáratos. A zaj ? Szerintem bagatell. Nincs idegtépőbb, mint egy írógéo. Ratatata, ratatata, csrr.r. És egész nap. Egy utcai harc ehhez képest szerenád. Jó, rendben, nem egész nap. De két gépírás között húsz ajtó- csapódás, és tizenöt telefon. Megjegyzem, lefelé kerekítettem. Eközben visszhangzik az írógépropogás az ember fejében. Ne magyarázza félre senki; nem- az ürességtől visszhangzik az ember feje! Az tele van betűkkel, számokkal, jelekkel. Ezekkel dolgozom, hiába, na! Én tudom, hogy a gép mellől görbén nézik a tiszta köpenyt rajtam. Mit csináltok? Gondolatoktól nem piszkolódik be az ember keze. Elvontan sem, konkrétan sem. És ez a papírhalom halálra idegesít néha. Részben olyan fehér ebben a neonfényben, hogy majd megvakít, részben alig állom meg, hogy el ne dobjak egy égő gyufát, mert másképpen nem lehet itt rendet tartani. A másik meg, hogy ülni kell. Már leültem itt vagy tíz évet. Na jó, fel lehet állni, és járni egyet, de minek? Hogy azt mondják, lazítok? Inkább gyötröm magam a székben. Mikor aztán apró fekete hangyák tekeregnek a papíron a betűik helyett, akkor meg kell inni egy kávét. Ez megesik naponta négyszer. Csoda, hogy migrénem van? A felelősségről ne is beszéljünk. Elírok egy nullát véletlenül, és akkor öten keressük a hibát napokig. Ez is selejtbontás. Hozzáteszem, azért van különbség. Padlószőnyeg, tapéta? Észre sem veszem. Nem hiszem, hogy akadályozna a munkában, sőt. Jó, hogy meleg van, és viszonyiagos kényelem, jó hogy nem billeg az íróasztal lába. A gondolatok, szerintem, finom holmik. Talán nem túlzás, ha azt mondom: mindegyik egy-egy újszülött. Igen, ki kell párnázni a világnak azt a szegletét, ahol megszületnek. Apropó, gondolat. Elgondolkozik az ember néha. mikor az íróasztal törni kezdi a könyökét: kellek-e én ide? Na, nem személy szerint, konkrétan, hanem a munkám Amúgy, konkrétan, egyetlen vagyok. De elvontan: pótolható, elvonható. Jó, jó tudora, nem én fújom a passzátszelet. De havi háromezer-ötért ki venne akkora levegőt? <Folytatása következik) — élesh — DOHÁNYGYÁR 5
