Egri Dohánygyár, 1985 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1985-10-01 / 10. szám
Szabadiban voltunk Szeptember 9-én, reggel 6 órakor a vállalati KlSZ-bizott- ság jelenlegi, leendő és címzetes tagjai magukra zárták a busz ajtaját és miután Lajos, a pilóta biztosított bennünket arról, hogy elegendő üzemanyag van a tartályban, Fü- löp Bandi megadta az elérendő célt: Balatonszabadi, vállalati üdülő. A megszokottól eltérően ugyanis a KlSZ-veze- tőképző tábor áttette székhelyét a magyar tenger partjára. Az utazás bóbiskoiással kezdődött, majd némi szíverősítőt véve magunkhoz, hoz. záfogtunk majdani tábori életünk megszervezéséhez. Jakab Ani ismertette a szobák elosztását, eléggé el nem ítélhető módon, figyelmen kívül hagyva a nemek egyenjogúságáról hirdetett passzust: teljesen külsődleges jegyek alapján éjszakára külön terelte a táborlakókat. Ezt követően „Colosseum”, „Négyek”, „Fiúfütty” és „Kenguru" néven négy csapat alakult, hogy a hátralevő napokban számtalan formában mérjék össze szellemi és fizikai képességeiket. A zsarnoki zsűrit Fülöp András, Szalóczi Géza és Jakab Anna alkották. Érkezésünkkor — tekintettel a hideg, szeles, esős időre is — jólesett a meleg fogadtatás, amiben az éppen távozni készülő nyugdíjasaink és a gondnok házaspár részesített bennünket. A délután az elhelyezkddés apró gondjaival telt el. Vacsorakor a csapatok megkapták az első jelentősebb feladatot: Fülöp Bandi és Szalóczi Géza szobájából észrevétlenül eltulajdonítani egy jobb sorsra érdemes vekkert. A tettest titokban ki kellett nyomozni, majd a vekkert újra és újra észrevétlenül el kellett lopni, mindezt persze lelkiismeretfurdalás nélkül, mert mint tudjuk, tolvajtól lopni nem bűn. Ez a feladat a későbbiekben sok bonyodalom forrása lett, de arra mindenesetre jó okot szolgáltatott, hogy ne sokat törődjünk a körletrenddel, amit a gyakori matatások, kutatások és dúlások amúgyis csak névlegessé tettek volna. Kedden reggel a féléves munkát értékelő KlSZ-bizott- sági üléssel megkezdődött a vezetőképző munka, ami délután KISZ-es és aktuális politikai ismereteket felfrissítő politikai vetélkedővel folytatódott. Vacsora után Kormos Laci azaz, „Galus”, a szakács birtokba vette a magunkkal vitt számítógépes játékot és éjfél utánig lövöldözött különféle űrlényekre. Ez persze a másnapi reggelinkre rányomta bélyegét: a súlytalanság állapotában, levő, a csillagközi űr hidegségével vetekedő rántottét ettünk. Szerda reggel a Somogy megyei KISZ-bizottság agitációs és propaganda titkára, Bánné Varga Valéria tartott előadást aktuális ideológiai kérdésekről, amit tartalmas vita követett. Végre az időjárás is a kedvünket kereste, a déli melegben a bátrabbak szörfre álltak és kimerészkedtek a hideg víz tetejére. A délutáni foglalkozást követően az est fénypontja a bukfenc-látvá- nyossági verseny volt, amit magasan nyert a „Fiúfütty” csapat. Barabásné Kobolák Márta koreográfiájában Le- zsák Sándor szólótáncos adta elő „A kanhattyú halála a befagyott Ladoga jegén” című bukfencben végződő balettszámot az alkalomhoz illő sminkben és lepedőjelmezben. 2 DOHÁNYGYÁR Csütörtök délelőtt Földházi Jenő beszélt a szervezeti élet kérdéseiről, délután pedig Szalóczi Géza vitaindító élőadásával kezdődött beszélgetés aktuális ifjúságpolitikai kérdésekről. Éjszaka meglepetés érte a táborlakókat: fél 2-kor polgári-védelmi próbariadó volt. A riadót a földrengés- veszélyre tekintettel rendelte el Szalóczi Géza az aznap éjszakai balhéfelelős. Néhány renitens kivételével az egész tábor — a gondnok családot is beleértve — az udvaron volt perceken belül. Pánikszerű gyorsaságból ezúttal Ke- resztessy Feri vizsgázott jelesre. A pénteki nap is tartalmasán telt. Délelőtt Bernáth István a KISZ Eger Városi Bizottságának titkára beszélt az egri KISZ-es feladatokról, valamint a VII. ötéves terv városi koncepciójáról. Délután Hadházi Ágnesnek, a KISZ KB Ifjúságkutató csoportja munkatársának előadása jelentett élményt. Hadházi Ágnes 1981—1985. között válla- lalatunk munkás fiataljai körében folytatott ifjúság-szociológiai kutatást és ezúttal számolt be a kutatási eredmények kiértékelése során szerzett benyomásairól. Pénteken vacsoráig befejeződtek a csapatok közötti sportversenyek. Asztaliteniszben Szu- hár György lett az első helyezett, csapatának a „Négyednek szerezve ezzel értékes pontokat. A második helyezett Mérai István (Colosseum), a harmadik helyezett a lázas betegen is helytálló Fodor István (Fiúfütty) lett. Vacsora után, a versengés lezárásaképpen tréfás vetélkedőt tartottunk, ahol egy „zsír-parti” keretében vették fel a versenyt a csapatok ügyességüget és furfangosságukat próbára téve. Ezt a vetélkedőt a „Négyek” csapata nyerte és egyben a vetélkedő-sorozatban is elvitte a pálmát (Keresz- tessy, Földházi, Szuhár, Torba Éva). A második helyet az eleinte gyengélkedő „Fiúfütty” együttes (Lezsák, Sztankó, Fodor, Barabásné Kobolák Márta) szerezte meg, míg a méltatásra érdemes harmadik helyen a „Colosseum” csapat végzett (Sebe, Mérai, Varga Ági, Lisztóczki Marianna). Á „Kenguru” csikócsapata lelkes hajrában megőrizte negyedik helyét (Nagyné Bányai Erika, Csáki Bözsi, Kovács Tibor, Polonkai Róbert, Szil- vási Péter). Szombat reggel folytatódott a továbbképzés, Kiss György a KISZ Heves Megyei Bizottságának titkára, tartott aktuális gazdaságpolitikai feladatokról gondolatébresztő előadást. A délután a búcsúestre való készülődés jegyében telt el: Jakab Ani gombás borocs- kit sütött, a „Fiúfütty” fiútagjai pedig gyönyörűen feldíszített asztallal kedveskedtek a társaságnak. „Pohárköszöntőjében" Fülöp András értékelte az eltöltött egy hetet. Megállapította, hogy a KISZ- vezetőség jó csapattá ková- csolódott, a tartalmas, színvonalas előadások, a viták, az esti beszélgetések növelték felkészültségünket az elkövetkezendő mozgalmi évre. A vasárnap délelőtti csomagolás szomorkás hangulatának Vass Laci, a gondnok remek halászlévé vetett véget, amit jó étvággyal bekebeleztünk. Eltelt hassal és a mozgalmas hét minden fáradtságával szálltunk buszra, ami néhány órán belül hazaröpített bennünket a mindennapi munkához, megoldandó közös gondjainkhoz.- Sz Barátaink életéből Szovjetunió Taskent — Ázsia kapuja; Szamarkand — a nagykánok, a tudományok fellegvára; Bu- hara — a kereskedők Mekkája, a karavánok oázisa; s végül Híva — az Ezeregyéjszaka meséinek birodalma, Kö- zép-Ázsia gyöngyszeme. Uz- bég városok, amelyek jól ismertek a történelemből, de amelyek még ma is különös titkokat őriznek. Rejtélyeket, amelyeket csak gondos, türelmes régészek képesek megfejteni. Híváról eddig úgy vélték, hogy a legkorábban a X. században keletkezhetett, mert ebben az időben történik először említés a városról arab történetírók munkáiban. Egyes kutatók azonban feltételezték, hogy a település talán már a VI. században is fennállt. Csakhogy ezt az elképzelést sokáig egyetlen tény sem igazolta. Ám egy vállalkozó szellemű régész, Mirzamurad Mambetullajev, az Uzbég Tudományos Akadémia munkatársa elhatározta, hogy addig ásat, amíg meg nem tudja: voltaképpen hány éves is Híva. Mambetullajev 1983-ban kezdte meg az ásatásokat négy munkatársával. Sok értékes lelet került elő a földből, köztük az időszámításunk szerinti első századokból származó kerámiák is. De mindez még semmit sem bizonyított. A tényleges bizonyítékra most. 1985-ben bukkant rá a kitartó régészcsopont. Az óváros területén dolgoztak, amikor a Kalta-Minor minaret, valamint az Iesan- kali (Régi vár) és a Tas-dar- vaz (Kőkapu) körzetében szürke téglából épült falmaradványokra leltek. A téglák pontosan olyanok voltak, amilyeneket Szamarkand agyagból vert erődfalainak a burkolására használtak az építők az időszámításunk előtti IV. században. Az archeológusok harminc méter hosszúságban tártak fel másfél méter magas falrészeket, amelyeket mind ilyen korú téglából emeltek. Az ásatásokat jelenleg Híva más negyedeiben folytatják, mivel arra számítanak, hogy még ennél is régebbi leleteket hozhatnak a felszínre. Mambetullajev és kollégái szerint ugyanis Hívát 2300— 2400 évvel ezelőtt alapították. NDK A szövés ősi eljárás. Csak a fonalkészítés, a sodrott fonalak kezdetleges szövetté való összefonása és a csomózás előzi meg. A csomózás nagy és becses emberi találmány, hiszen ennek segítségével jöttek rá elődeink a szövés módjára. A szövés módszere pedig azóta, hogy felfedezték, mit sem változott. A szövet manapság is két egymásra merő. leges fonalrendszer — a lánc- és a vetülékfonalak — keresztezésén alapul. A szövetet kezdetben egyszerű szövőkeretben, aztán kézi szövőszékeken készítették, mígnem Cartwright 1785- ben feltalálta az első használható mechanikus szövőszéket. Idővel újabb és újabb találmányok révén tökéletesítették a munkafolyamatot, s ma már korszerű szövőautomatákon dolgoznak a textilgyárakban. Bár az automaták üzemeltetésével ugrásszerűen megnőtt a munkatermelékenység, a gyártásfolyamat elve tulajdonképpen semmit sem változott. Nyilvánvaló, hogy a szövéstechnika fejlődése csak gyökeres technológiai változtatással, s az ehhez szükséges gépekkel érhető el. Erre a feladatra vállalkoztak NDK-beli és szovjet szakemberek. A Karl-Marx-Stadt-i Textilgyártó Kombinát és a klimovszki Textilgépgyár konstruktőrei megalkották azt az új szövőautomatát és létrehozták azt az új technológiát, amely forradalmasítja a szövéstechnikát. Munka közben a szövőgépen a láncfonalak egy részének emelése következtében a helyben maradt (vagy süllyesztett) és a felemelt fonalak között nyílás keletkezik, amelyen át a vetülékfonal a szövetbe kerül. Ezt a nyílást szádnak nevezik. Az új szövőautomata pedig éppen emiatt kapta a hullámszád elnevezést. A hullámszád automata nem a szövés eddigi, megszokott, nem folytonos ritmusában dolgozik. Ezen a gépen a vetülékfonal bevitele többé nem egy, az egész anyagszélességre kiterjedő szádon — a láncfonalak süllyesztésével és emelésével — történik, hanem folyamatosan, hullámszerűen halad át sok egymás melletti részszádon. Az új technológia magas munkatermelékenységet és alacsony energiafelhasználást tesz lehetővé. A próbaüzemelés már megtörtént. A hullámszád automata jól bevált a mittweadi Fehérneműgyárban és a kalinyini Pamutkombinátban is. Csehszlovákia A zajártalom jellegzetesen urbanizációs probléma. Ellene a városlakó tulajdonképpen alig tud védekezni. Még ha szorosra zárja is lakása ajtaját, ablakait, s megpróbálkozik a meglehetősen költséges hangszigeteléssel, az utcára kilépve már semmiképp sem tud megmenekülni tőle. Az orvosok a zajt már régóta az ingergazdag városi kör. nyezet legártóbb elemei között tartják számon. Az erős zajhatásoknak kitett ember nemcsak pszichésen, hanem szervezetében is maradandóan sérültté válik. A zaj a hallászavaron, majd hallásromláson túl a szervezeti struktúrában, például a sejtrendszerben is maradandó elváltozásokat hoz létre. Nem véletlen, hogy az ENSZ 1979-ben a környezet olyan negatív tényezői közé sorolja a zajt, amely ellen feltétlenül harcolni kell. Az iparilag fejlett Csehszlovákiában is természetesen jelentős gond a zajártalom. Az ellene való védekezés, amellett, hogy nagy összegeket emészt fel, a kutatókat is naponta állítja új feladatok elé. A ma már több mint 400 000 lakosú Pozsonyban például rendszeresen mérik a zajszintet. Az utóbbi időben még egyetlen mérés sem mutatott 50 decibelnél kevesebbet, ám ezt még lakott területen elviselhető szintnek tartják a szakemberek. A város útvonalainak a hossza 800 kilométer, s ebből 180 kilométernyi szakaszon rendkívül sűrű a forgalom. A városközpontban a zaj a közlekedés miatt több mint 80 decibelnyi. A számítások szerint jelenleg a város 80 000 lakosa szenved a mo- torizációs zajoktól. A vasúti forgalom zaja mintegy 2000, a légiforgalomé pedig körülbelül 24 000 emberre hat károsan. Végeredményben a szlovák főváros lakosságának valamivel több mint az egynegyede van kitéve a zajártalmaknak. Mivel a zaj egyik legfőbb forrása a közlekedés, a pozsonyi környezetvédelmi szakemberek erre fordítják a legnagyobb figyelmet. A forgalom átszervezésével létrejött változások következtében az utóbbi időben némiképp javult a helyzet. Sok belvárosi utcát egyirányúsítottak, másokból kitiltották a tehergépkocsiközlekedést, megint másokból sétáló utcákat csináltak. A kamionforgalmat ma már teljes egészében a városon kívül bonyolítják le. Korszerűsítették a tömegközlekedési eszközöket is. Bővítették például a trolibusz járatokat. A zajszint csökkentésének egyik módja a föld alatti útkereszteződések számának növelése, ötletes megoldásnak ígérkezik, hogy a Petrzalka lakótelepre vezető gyorsforgalmi út a föld alá kerül. Érdembeli, lényeges javulásra azonban csak a következő évtizedben számítanak a szakértők. Ekkor fejeződik be a nagyvárost körülölelő körút kiépítése. Lengyelország Syrenka (a Sellő) mellett a lengyel főváros második jelképe a Zsigmond-oszlop, Varsó műemléke. III. Waza Zsig- mond lengyel király 22 méter magas márványoszlopon álló szobra 341 éve tekint le a magasból Varsó utcáira és a királyi palotára. Az emlékmű 1644-ben készült. IV. Ulászló király megrendelésére. A márványoszlop tervezője és a felállításával kapcsolatos munkálatok irányítója Konstanty Tencal- la, a szobrász pedig a bolognai Clemente Molli volt. A karcsú oszlop tetején elhelyezett szobor magassága 275 centiméter. A király vállát koronázási palást fedi. Egyik kezében keresztet, a másikban kivont kardot tart. A legenda szerint, ha az országot veszély fenyegeti, a király magasba emeli kardját. A szobor már néhány évvel a felavatása után komoly veszélybe került. A svéd háború idején, 1656-ban Károly Gusztáv svéd király más helyre kívánta áthelyeztetni a szobrot és az oszlopot, de mivel erre a munkára nem akadt lengyel vállalkozó, tervéről le kellett mondania. Aztán eltelt egy jó fél évszázad, s Zsig- mond királyt megint csak nem hagyták nyugodtan szemlélődni. Történt, hogy 1711-ben Varsóba látogatott Nagy Péter orosz cár, akinek annyira megtetszett az emlékmű, hogy meg akarta szerezni. II. Ágost nagylelkűen az uralkodótársnak ajándékozta az oszlopot, de az elszállításból szerencsére nem lett semmi. Túl bonyolult lett volna a szétszedése és Pétervárra irányítása. A Zsigmond-oszlop fennállásának 100. évfordulójára III. Ágost király elrendelte a felújítást. A következő restaurálást csak 1887-ben végezték, de ekkor a szobrot új oszlopra helyezték. A II. világháború pusztításai elkerülték az oszlopot, noha a közelében álló királyi palota részben leégett. Büszkén állt oszlopán a király egészen 1945-ig, amikor is a nácik felrobbantották az emlékművet. Az oszlop megsemmisült, a királyi szobor azonban, bár súlyos sérüléseket szenvedett, a csodával határos módon megmaradt. A helyreállított Zsigmond-oszlo- pot és szobrot 1949-ben avatták fel.
