Egri Dohánygyár, 1982 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1982-00-01 / 11. szám
AZ EGRI DOHÁNYGYÁR LAPJA XI. évfolyam, 11. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1982. november hó November - köszöntő 1917. Oktober 25-én (az új időszámítás szerint november 7-én) győzött Oroszországban a kommunista párt által vezetett forradalom. Ez a világ egyhatod részén megdöntötte a tőkés- és földbirtokos osztály hatalmát, megteremtette a proletári- átus diktatúráját, a szovjet hatalmat, létrehozta a szocialista társadalom építésének alapját. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme hatalmas lökést adott a forradalmi mozgalmaknak szerte a világban. Történelmi jelentősége abban van, hogy olyan párt vezette a forradalmi tömegeket, amelynek célja nem egy újabb osztályuralom megteremtése, hanem mindenfajta osztályuralom megszüntetése volt. A hatalmas békevágyon túl ez a történelmi távlat is vonzotta a nyugat-európai proletártömegeket és Ázsia akkor ébredező függetlenségi mozgalmait. Á fiatal szovjet állam óriási erőfeszítések árán jutott el napjainkig. Meg kellett küzdeni a belső ellenforradalmi lázadókkal, vissza kellett verni a külső intervenciót. Hatalmas nehézségek és a nép nélkülözése közepette kellett helyreállítani az egyébként is elmaradott gazdaságot, meg kellett teremteni a szocialista tervgazdálkodás feltételeit. Mindez az imperializmus állandó támadása, aknamunkája közepette valósult meg. Nem volt szabad megfeledkezni az ország védelmi erejének állandó fejlesztéséről sem, mert egy percig sem volt titok, hogy az imperializmus csak a megfelelő alkalmat várja, hogy leszámoljon a világ egyetlen szocialista államával. A Szovjetunió Kommunista Pártja és dolgozó népe ezt az erőpróbát is sikeresen kiállta, majd a Nagy Honvédő Háborúban is bizonyította, hogy a történelem kerekét nem lehet visszaforgatni. A hat és fél évtized alatt a Szovjetunió több évszázadnyi utat tett meg. A szovjet nép új társadalmat hozott létre, olyan társadalmat, amelyhez hasonlót az emberiség még nem ismert. Ez a valódi szabadság társadalma. Olyan társadalom, amelyben a tudományos világszemlélet, a jövőbe vetett szilárd bizalom, a további sokoldalú haladás korlátlan lehetőségei uralkodnak. Amikor köszöntjük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 65. évfordulóján a Szovjetuniót, a szovjet népet, és annak kommunista pártját, tudjuk, hogy azok az erőfeszítések, melyek a béke megőrzésére irányulnak, mélységes internacionalizmusból fakadnak. Ez a záloga annak is, hogy hazánk és népünk békében élhet, és hogy azt, ami 1919-ben nem sikerült, napjaink forradalmárai megvalósíthatták. Dohány term el ok és feldolgozok tanácskozása Dr. Huszti Ferenc igazgató-helyettes megnyitja a dohánytermelők és -feldolgozók tanácskozását, amelyet a megyei műszaki hetek keretében rendeztek meg gyárunkban (Tudósításunk a lap 2. oldalán.) Mit tervezünk ’83-ra A tervezés-gazdálkodás-elemzés lényegében ma már folyamatos tevékenység, főleg az, ha még az évközi újra-tervezézéseket és tervmódosítási munkákat is figyelembe vesszük. Ez a folyamatos igazodás a feltételek és körülmények állandó változásához rossz is, meg jó is. Rossz, mert soha nincs meg az a korábban megszokott „fix pont” amihez gyorsabbal vagy lassabban — a körülményektől függően — igazodni lehet. Most a célkitűzéseket is változtatni kell, a változó körülményekhez, s ez egyre több pályakorrekciót igényel. S minthogy minden rosszban van valami jó, ezek a sűrű változások javítják a vállalat alkalmazkodó képességét, s ez az alkalmazkodás nem csupán a tervhez történik, amelyet még néhány évvel ezelőtt is „szentírás”-nak tekintettünk, hanem az élethez, a piachoz, a fogyasztókhoz, a szállítókhoz, ahhoz a közeghez, amelyben élünk és dolgozunk. Munkavédelmi vetélkedő A gazdálkodás 1983-ra várható feltételváltozásairól, szigorodásáról sok szó esik nap mint nap. Hivatalos és félhivatalos információk birtokában elég bizonytalan és kockázatos a jövő évi komplex tervet elkészíteni, mert ma még nem tudni pontosan, hogy az árak, bérek, feltételek hogyan változnak, mégis szükség van rá, mert ebből az első tervezési lépcsőből sok olyan információt nyerünk, amelyet a tervponto- sításnál jól hasznosíthatunk. Az eddigi információk közül biztos az, hogy nem számolhatunk a cigarettafogyasztás növekedésével, sőt ez évben mintegy 1,5%-os csökkenés jelentkezett, s valószínű, hogy ez folytatódik. A fogyasztásban a részarány eltolódott a filteres cigaretták irányában, itt 1,1%-os növekedés volt tapasztalható. Ezen belül pedig jelentős fogyasztási szerkezetváltozás ment végbe. Ezeket az adatokat felhasználva állítottuk össze az értékesítő vállalat szakembereivel: 1983. évi termelési és értékesítési tervünket E terv szerint 100 millió db-bal kevesebb cigarettát gyártunk mint ez évben, vagyis 6,7 milliárd darabot és 22,5 millió db szivart. A cigarettatermelési szerkezeten belül mintegy 300 millió db-bal többet állítunk elő a 67 mra-es Fecskéből és 70 millió dbhal kevesebbet a 80 menésből, mint ez éviben. Csökken, mintegy 600 millió db-bal a F. Sym- phónia termelésünk, a Románc azonos az ez évivel, közel 100 millió db- bal több Fiitolt termelünk. Helikonból 10%-kal magasabb a tervünk mint 1982- ben volt. Nagyon jelentősen, több mint 70%-kal növekszik a Marlboro, 25%-ka] a Milde Sorte és mintegy 35%-kal a Multifiliter cigaretta termelése. Ez azt jelenti, hogy a csökkenő cigarettatermelésen belül minőségi cigaretták termelésének részaránya emelkedik, és ezzel együtt emelkedik termelési értékünk is. Ez a körülmény kedvező hatású lehet nye- resógalakulásunkra is, noha a nyereségre ható tényezők jó része még változik vagy változhat. Az már bizonyos, hogy legfeljebb 3-4%-os bérszínvonal-emelkedéssel számolhatunk 1983-ban, ami azt jelenti, hogy 49 ezer Ft körül lesz az 1 főre jutó éves kereset, s ehhez jöhet még mintegy 2000 Et/fő nyereségrészesedés. Az is biztos, hogy jövőre és a következő években a bérek növekedésének dinamikája elmarad az elmúlt két évitől, amikor is 8,5—9 %-os emelkedést valósíthattunk meg. Létszámfelhasználásban némi növekedést tervezünk. Indokolt ez egyrészt az üzembe lépő új dohányfeldolgozó gépsor, a burley-vo- nal miatt, másrészt az óvodai férőhely bővítés is a gondozói létszám növelését igényli, s ezt a többlet létszámigényt nem tudjuk teljes mértékben termelékenységnövekedéssel fedezni. Gyártmányfejlesztési szempontból a 100 mm-es cigaretta gyártása jelenti az újdonságot elsősorban:, de legalább ilyen horderejű a szivargyártás gépesítési fokának növelése is. Beruházási tevékenységünk sokrétű, sok, de kisebb tétel van tervezve, mint ez évben, ami „látványos” is lesz az a technológiai épület egyik lépcsőhá- zának kitelepítése. Komoly feladatot jelent a vállalat gazdasági és társadalmi vezetésének, hogy a nehezebb gazdálkodási feltételek közepette is, legalább az eddigiekkel azonos, ha lehet még magasabb színvonalon biztosítsa a dolgozók szociális ellátását. Most, az előtervezés időszakában még sok olyan dolog van, aminek kimenetelével, változáséval nem számolhatunk, mert információink nincsenek vagy hiányosak. Ennek ellenére az a tervelőzetes is körvonalazza feladatainkat, azt a felelősségünket, hogy a nép- gazdasági feladatokból reánk háruló részt a legjobb tudásunk, igyekezetünk, szorgalmunk laitibavetésével kell megoldanunk. A világ- gazdaságban kialakult kedvezőtlen. és nehéz helyzetben csak igen céltudatos, aktív cselekvéssel maradhatunk talpon. Ez az a szempont, amelyet sem vállalati, sem egyéni elképzeléseink kialakításánál nem hagyhatunk figyelmen kívül. Ezért a terveinkben is a hatékonyság eddiginél nagyobb növekedésének szükségét kell követelménynek tekintenünk. Bárdos Miklósné dr. r Az ÉDOSZ Heves megyei Bizottsága a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa Elnökségével egyetértésben felhívással fordult a megye valamennyi szakmájának középszervéhez, vállalatához, alapszervezetéhez és munkavédelmi vetélkedősorozat megrendezését kezdeményezte. A munkavédelmi vetélkedő célja az újonnan megjelent munkavédelmi rendeletek és az utóbbi időben bekövetkezett változások magasabb szinten való elsajátítása. Vállalatunknál a vetélkedő megszervezését az SzB., a lebonyolítását a Korach Mór szocialista brigád végezte. A vetélkedő anyaga a 47/1979. (nov. 30.) MT sz. rendelet, valamint a Munkavédelmi Szabályzat volt. A vetélkedőre 19, 3 fős csoport jelentkezett, de csak 11 csoport jelent meg a helyszínen. A vetélkedő 8 fordulóból állt. A versenyzőknek a következő feladatokat kellett megoldaniuk: — keresztrejtvény — TESZT — el kellett különíteni a dolgozó illetve a vezető kötelességeit — kölünböző tények, állítások elhangzása után elbírálni az állítás helyességét, — TOTÓ, — a biztonságos mun- kavégzíésse! kapcsolatos három előírás le volt írva egy papírra, melyet szét vagdalva kaptak meg a játékosok, összerakás után a három előírást összefoglalóan kellett leírni — Villámkérdések, — szóbeli kérdések, A feladatok megoldása többé-kevésbé sikerült, egykét csoporttól eltekintve felkészültségük megfelelő volt. Igyekeztünk az ismeretek „számonkérését” játékosan megoldani. A vetélkedő ideje alatt a hangulat jó volt, a zsűri mérsékelt szigorúságát tapasztalhatták a játékosok. Mint minden versenyen, itt is volt óvás, és mint általában, a zsűri el is utasította. Végül is a nagy izgalmak után megszületett az eredmény. Az első hat helyezett pénzjutalomban részesült. Helyezettek: ,1. helyezett: a Bukucs Ferenc vezette cs. II. helyezett: Lenhardt József vezette cs. III. helyezett: Vargóczki Petemé vezette cs.-y -y