Egri Dohánygyár, 1982 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1982-00-01 / 8. szám
Barátaink életéből Szovjetunió Vetélkedő A VI. forduló megfejtései: A gép megbízhatóságának a rossz út a próbája. 1981 nemcsak a tőkés országok számára volt nehéz év. Bonyolultgazdasági helyzet alakult ki a Szovjetunióban is, amit még fokozott a rossz termés. Ennek ellenére a Szovjetunió 1981-ben egészében véve jó gazdasági eredményeket ért el. Az ipari termelés például 3,4 százalékkal, míg a fejlett kapitalista országokban egészében véve 0,8 százalékkal emelkedett, Angliában viszont 6 százalékkal, Franciaországban 5, Olaszországban 2 százalékkal csökkent. Végső soron azonban a dolog nem ezeken a százalékokon múlik. A növekedési ütem felgyorsulásának vagy lelassulásának okai különbözők lehetnek. Így a termelési szerkezet gyökeres átalakításának és az extenzív gazdálkodási módszereikről az intenzív módszerekre való áttérésnek a viszonyai között, ami a Szovjetunióban napjainkban van, a fejlődés üteme nem is lehet túlságosan gyors. Elvi jelentőségű, hogy a Szovjetunió 1981 folyamán 3,3 százalékkal növelni tudta az égy lakosra számított reáljövedelmet. Fontos, hogy a szovjet állam, szembekerülve a gazdasági nehézségekkel, leküzdi azokat aszociális keret megnyirbálása nélkül. Lényeges kiemelnünk a Szovjetunió állami költségvetésében a szociális intézkedésekre és a honvédelemre fordított kiadások arányát. Ma ez 6:1- hez és állandóan a szociális programok javára növekszik (1982-ben az ezekre fordított összeg 4,9 milliárd rubellel nő). Milyen is hát a Szovjetunió gazdasági helyzete 1982 első hónapjaiban? A startra mint látjuk, nem a legkedvezőbb körülmények között került sor. Elősizör is meg kell birkózni a tavalyi év negatív következményeivel. Ráadásul erősödik más tényezőknek a hatása, amelyek megnehezítik az ország gazdasági fejlődését a nyolcvanas években. Közéjük tartozik elsősorban a demográfiái okok által kiváltott munkaerő hiány; továbbá nyersanyag, ezen belül az energiahordozók nagymérvű megdrágulása annak folytán. — Maga 12 év óta egyszer sem volt beteg — mondja a főnök a könyvelőnek. — Ebből látom, hogy nincs eléggé kihasználva! ★ — Tulajdonképpen mi lett abból a szoknyavadász Leo. p óidból? — Most már öreg és megőszült. Már csak lefelé a lejtőn fut a nők után. ★ — Főúr, ez a bécsiszelet jéghideg! — ön tévedésből bizonyára a tegnapi étlapot olvasta! ★ — Hilde, annyira szeretném elcsábítani magát. — Ettől eltiltott az orvos. — Talán fertőző betegsége van? — Nem, hanem az orvos a férjem! ★ — Ennek a kávénak pocsék íze van — panaszkodik reggelinél Emil Engelmann, újságba temetkezve. — Tudom, drágám, hogy nem szereted a sót a kávéban. De egyszer már hallani akartam a hangodat! ★ Valaki megkérdezi az öreg juhásztól: „Azután hány birhogy a kitermelés fő központjai a gyéren lakott és nehezen megközelíthető északi és keleti körzetekbe (különösen Szibériába) helyeződtek át; végül a környezetvédelmi kiadások elkerülhetetlen növekedése. Ide kell számítanunk még azt a körülményt, hogy a működő vállalatok jelentős része korszerűsítésére, következésképpen további beruházásokra szorul. Ezekből a feltételekből kiindulva a Szovjetunió 1982. évi gazdasági és szociális fejlesztési állami tervében a növekedés ütemének csökkenését irányozták elő, mint ahogy ezt a terv megvitatása során L. I. Brezsnyev megállapította. így a nemzeti jövedelemnek 3 százalékkal, az egy lakosra számított reáljövedelemnek 2,1 százalékkal kell növekedniük. Emellett azonban a terv szigorúan reális lehetőségekből indul ki. Persze, a gazdaság fejlődésének jövőjét, még a legközelebbi jövőt is matematikai pontossággal (kiszámítaná nehezebb, mint egy űrhajó pályáját.. Ennek ellenére a Szovjetunióban az utóbbi években a tervfeladatoktól való eltérések általában nem haladják meg a 2—5 századot. S ez a Szovjetunióban folyó állami tervezés egyik döntő előnye. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az 1982- es esztendő startja megerősíti ezt a tendenciát. így a szovjet ipar januárban egészében véve teljesítette a tervet. egyes mutatókban például a földgázkitermelésben túl is szárnyalta a tervmutatókat. Az előirányzott mennyiségen felül ki termeit 600 millió köbméter földgáz egyebeik közt kompenzálja a széntermelés némi csökkenését, ami a rossz bányászati- geológiai feltételekkel függ össze. A Szovjetunióban 1982- ben 14 ipari minisztérium és főhatóság (köztük az összes gépgyártó tárcák) áttértek az intenzifikálás programjának megfelelő új tervezési rendszerre. S jellemző, hogy ezekben az ágazatokban a gazdasági mutatók minőségileg megjavultak. így a tervezettnél több iparú robotot, automatizálási és számítás- technikai eszközt sikerült máris gyártani, ami lehetőkája van a nyájban?” „Azt nem tudom. Valahányszor elkezdem számolni, mindig elalszom!” ★ A skót egy léggömböt hoz haza a két gyerekének. Ünnepélyesen nyújtja át nekik az értékes ajándékot és figyelmezteti őket: — Nesztek, de azután szé. pen osszátok el! ★ Ottokárnak azt mondja a felesége: — Azt írja az újság, hogy a legtöbb baleset a konyhában fordul elő! — így van, és nekem azt mind meg kell ennem! ★ Meier úr hosszabb idő után ismét elmegy a borbélyhoz, aki így szól: — Ügy látszik, ritkább lett a haja. Egyáltalán használja még a hajvizünket? — Nem — válaszolja Meier úr — magától hullott ki. ★ A gyűlésen a félelmetesen sokszor és hosszan beszélő szólal fel. Az egyik résztvevő odasúgja a szomszédjának: — Nem tudom, tegnap valahogy jobb volt. — De hiszen tegnap fel sem szólalt! — Na, épp azért! vé teszi a nehéz és kevésbé termelékeny kézi munka kiszorítására készült program gyors teljesülését. Ez viszont segíti a munkaerőhiány enyhítését. S végül a tervezettnél gyorsabb ütemben növekszik a tömegfogyasztási cikkek gyártása. így a kulturális és háztartási rendeltetésű cikkek átlagos napi előállítása a tavalyi évhez képest 7 százalékkal, ezen belül a tv. készülékeké 5 százalékkal, a bútoroké 7 százalékkal nő. Éppen ez az árucsoport örvend megnövekedett fogyasztói keresletnek. Az eddigi jelzések arról tanúskodnak, hogy a szovjet gazdaság tartja a tervben 1982-re előirányzott ütemet. + Nagy sikert értek el a frunzei Kirgiz Tudományos- termelési Állattenyésztő Egyesülés nemesitől. 'Az állattenyésztőkkel közösen új hús- és gyapjúbirka fajtát tenyésztettek ki, amely alkalmazkodik Kirgizia, sajátos feltételeihez. A birkák gyap- ja hosszú, minden nyírásnál kilenc kilogrammnyit is le lehet vágni egy-egy állatról. A húsuk ízletes és igen tápláló. Súlyuk eléri a 120, sőt 160 kilogrammot is. Ezek az állatok hosszú vándorutat tesznek meg a jó levegőjű, dús fű borította magaslati legelőkön. Halétel ma is csak nagyon ritkán szerepel a mongol család étrendjén, és a hagyomány tisztelő mongol ízlés számára nagy önmegtartóztatásba kerül, hogy megbirkózzon vele. Az ürühús. ból készült ételeket ellenben nappal és az éjszaka bármely órájában szívesen fogyasztják. A hallal szemben táplált ellenszenvnek megvarrnak az okai. A legenda szerint Dzsingisz kán egyik hadjárata során a Szelenga folyón is kénytelen volt átkelni, és? ekkor szörnyű viharba került. A hatalmas villámcsapások és az özönvízszerű eső állítólag alaposan megtépázta a harcias hordáit. Ebből az időből, mint az öreg, mongol dolgozó parasztok mosolyogva mesélik, származik az a babona, amely szerint a víz, mindazzal együtt, amely benne úszik, szerencsétlenséget hoz. A mongol vizek halállománya A Mongol Népköztársaság folyóinak és tavainak halgazdasága eddig valóban csaknem érintetlen maradt. A legközelebbi években azonban ez valószínűleg megváltozik. Az ország nemcsak az ételkínálatot akarja bővíteni, hanem belátható időn belül értékes halakat is akar exportálni. Ehhez kedvező feltételek vannak. Mongóliában több tucat tó van; összterületük 1,5 millió hektár. Ide tartozik az Uvsz és a Hövszgöl, amelynek területe 3424, illetve 2616 km2. A vízrendszer összesen 50000 kilométer hosszú. Sok tónak és folyónak gazdag a halállománya — lazac, tokhal és más értékes halak, de csuka, harcsa, csapó, sügér, kö- vicsik és számos pontyféle hal is előfordul. Összesen több mint 70 halfajtát mutattak ki. Az új értékes fajták meghonosítására irányuló munkák is nagyjelentőségűek. így például a híres bajkali mulamairénat, amelyet a hal- kedvelők az egyik legfinomabb inyencfalatként dicsérnek — a Hövszgöl-tóban jelenleg sikeresen szaporítják. Néhány év múlva állítólag elkezdődhet a fogása. A közeOműltban egy további 1. Arany János szobra, Stróbl Alajos műve. A szobor talapzatát Schike- danz Albert tervezte, a mellékalakok Toldi Miklóst és Piroskát ábrázolják. 2. Mozart: Don Juan — Leporello áriája. 3. Ocskay László kuruc bri- gadéros. 4. Gluck: Orfeusz — opera Offenbach: Orfeusz az alvilágban — operett Peri: Euridice — opera Monteverdi: Orfeo — opera Sztravinszkij: Orpheus — balett Liszt: Orpheus — szimfonikus költemény Rilke: Orpheus — szonettek Tenesse Williams: Orfeusz alásizáll — dráma, stb. 5. Vörösmarty: Csongor és Tünde. 6. Weismüller, Párizs, 1924. 7. Delibes, — Sylvia, Lakmé, Naila, Magyar románc, A király mondta stb. 8. A kakukktojás: A szuzai menyegző. Sütő András drámája ugyanis nem az 1848—49-es szabadságharcból merítette témáját, az összes többi felsorolt mű viszont igen. 9. Neil Armstrong. 10. Kühnel Pál, Packk János, Hild József 11. Andorra la Vella, Bécs, Belgrád, Bern, Bonn, Berj elöntés is feltűnést keltett: eszerint sikernek tekinthető az a kísérlet, hogy az északi Jeges-tenger partközeiéből származó, ízes húsú és jól szaporodó egyik halfajtát Közép-Ázsiábán meghonosítsák. Mongólia három megyéjében halgazdasági üzemek létesítését kezdték meg. A Hövszgöl tavon 1984-ig ipari jellegű halszaporító létesül. A jelenleg évente csupán néhány száz tonna halzsákmány az évtized vége felé valószínűleg a tízszeresére növekszik. A sumérok nemcsak rabszolgákkal dolgoztattak A sumérok hatalmas állama, amely 44 évszázaddal ezelőtt a Tigris és az Eufrá- tesz között terült el, csak részben volt rabszolgatartó —, erre a következtetésre jutottak grúziai orientalisták, akik ékírásos táblákat és más dokumentumokat fejtettek meg. A sumér ideogrammákkal írt szövegek adatokkal szolgálnak földművesekről, akik egy állami gazdaságban dolgoztak; elképzelést adnak a parasztok és az irányító személyzet kizsákmónyolásának és bérezésének formáiról és jogi dokumentumokról. Kiderült például, hogy a régi sumérek társadalma szabad polgárokból állt, akik elszegődtek különböző munkákra, különösein aratás idején. Rabszolgamunkát igen korlátozott mértékben vettek igénybe, inkább csak a nők körében, akik mint szövőnők dólgoztak. Az A-vitamin szerepe Az utóbbi hónapokban megjelent több orvosi tárgyú cikkben azt olvashatjuk, hogy az A-vitamin állítólag védelmet nyújt bizonyos rákbetegségek, elsősorban a tüdőrák ellen. Való igaz, hogy a tüdőrákban elhunytak boncolásaikor azt tapasztalták: vérsavójukban abnormálisán alacsony az A-vitamin. öt svájci orvos (Stahelin, Buess, Rösel, Widmer és Brubacher) mégis arra int, hogy vizsgáljuk felül ezeket lin, Bukarest, Brüsszel, Dublin, Hága, Helsinki, Koppenhága, kiszabon, Luxembourg, Monaco, Oslo, Nicosia, Prága, Reykjavik, Vatikán, San Marino, Stockholm, Szófia, Tirana, Vaduz, La Valetta, Varsó 12. Korábban nem voltak ott: Bocskai István, Bethlen Gábor. Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos. Akiket leváltottak: I. Feirdinánd, III. Károly, Mária Terézia, II. Lipót, Ferencz József A verseny végeredménye a következő: 1. Marie Curie brigád 240 pont 2. Martos Flóra brigád 219.5 pont 3. Egri Csillagok brigád 213.5 pont 4. Brunszvik Teréz — csapat 194.5 pont 5. Korach Mór brigád 116.5 pont 6. Komarov brigád/ 113.5 ppnt Ez a hat csapat jutott a szóbeli döntőbe, amit majd az új szociális épületben fogunk lebonyolítani. A további sorrend: 7. —8. Czeczei Éva brigád Szamuely Tibor brigád 9. Ankli József KISZ alapszervezet 10. Béke brigád — jg — az adatokat. Szív- és érrendszeri betegségekben elhunytak boncolásakor azt tapasztalták, hogy vérsavójukban az átlagosnál jóval magasabb az A-vitamin tartalom. Egyébként gyomorrákos betegek esetében tapasztalták a legalacsonyabb A-vitamin szintet annak ellenére, hogy e betegek étrendjét magas A-vitamin tartalmú ételekből állították össze. Ügy tűnik hogy, az A-vitamin nem nyújt egyetemleges védelmet, hiszen a szív- és érrendszeri betegségben meghaltak szervezetében igen magas százalékban található. Az is tény, hogy a rák kialakulásának más okát kell kutatnunk, nem elegendő beérnünk azzal a magyarázattal hogy a rákos betegek szervezetében általában alacsony az A-vitamin szint. Normál A-vitamin fogyasztása esetén is megbetegedhet valaki például gyomor- rákiban./ Ezzel a gipsszel úszni is lehet A törést szenvedett sportolónak a kezét vagy a lábát gipsz helyett egyfajta különleges kötéssel látják el. Az új „gipszelés” számos előnynyel rendelkezik a hagyományossal szemben: köny- nyeb, rögzíti a törést, de a pácienst nem kényszeríti mozdulatlanságra, lehetővé teszi, hogy fürödjék és tusoljon, ússzék vagy hidroterápiás kezelésben részesüljön. Mindezek után a „begipszelt” végtagot közönséges hajszárítóval kell megszárítani. Ily módon lehetővé válik a sérült végtag fokozatos rehabilitációja. A scotch cast tape 30 százalékkal könnyebb mint a gipsz. Pontosan úgy helyezik a törött végtagra, mint a fás lit. Vízzel érintkezve fokozatosan megkeménykedik: fél óra alatt teljesen merevvé válik, és formáját nem változtatja. Porózus, tehát lehetővé teszi a bőr lélegzését, ily módon csökkenti az esetleges bőrritációk előfordulását, illetve enyhíti azok lefolyását. A pillanatnyilag csak a sportolók számára biztosított új anyagot poliuretán műgyantával impregnált üvegszálból állítják elő. HUMOR Érdekességek, furcsaságok Hírek ŰJ SZOCIALISTA BRIGÁD ALAKULT. Az óvoda területén dolgozók szocialista brigádot alakitattak. Az új brigád 8 fővel kezdett munkához, vezetője Bakó Istvánná óvónő. ★ 25 ÉVES JUBILEUMI JUTA- LOM-ban részesült a közelmúltban hat munkatársunk. Többségűik megszakítás nélkül vállalatunknál tötötte el a negyedszázadot. Jutalomba részesült: Bodnár Józsefné, Kocsis József, Kun László, Rákos József, Liptai And- rásné és Várhegyi Lászlóné. ★ VÉRADOK JUTALMAZÁSA. A rendszeres véradók jutalmazására került sor a közelmúltban. Tízszeres véradásért 6 fő, míg tizenötszörös véradásért 3 fő kapott jutalmat a vállalat vezetésétől. GAZDAG PROGRAMOT ÍGÉR A , MŰSZAKI—KÖZ- GAZDASÁGI HETEK-” rendezvénysorozata. A tudományos egyesületek változatos programmal jelentkeztek az október 5. — november 3. között megtartandó „Műszaki-Közgazdasági Hetekre”. A MÉTE Dohányipari Szakosztálya ezévben is megrendezi a „Dohánytermelők és cigarettagyártók ankétjét”. ★ i Szeptember elsején látogatást tett gyárunkban Walter Thoma úr, a Philip Morris cég svájci központjának elnöke, munkatársainak kíséretében. Az elnöknek ez volt első magyarországi látogatása, s ennek időpontja éppen egybeesett az egri Marlboro- gyártás megkezdésének négyéves évfordulójával. A Philip Morris cég és az Egri Dohánygyár vezetőinek tárgyalásán részt vettek a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium, a Magyar Külkereskedelmi Bank és a MONIMPEX Külkereskedelmi Vállalat képviselői is. A megbeszélésen a licence- eladó és licence-vásárló partnerek összefoglalták az eddigi eredményeket, a gyártás során és a forgalmazásban szerzett tapasztalatokat, értékelve azt is, hogy ma már két Philip Morris -terméket állít elő vállalatunk, s mint az értékelésből kiderült, az elvártnak megfelelő minőségben. A múlt és a jelen eseményeinek összefoglalása után a jövőről, a tervekről esett szó, s vázolta mindkét fél az elképzeléseit: A közvetlen jövőt 1982 még hátralevő hónapjai jelentik, melyek során még egy nagyobb mennyiségű Martborot kell legyártanunk, amihez a közvetlen feltételek már adottak. A távolábbtakintés az 1983. évi várható gyártási program és az ehhez kapcsolódó igények megbeszélésével kezdődött, de az elkövetkezendő években folytatandó és kívánatos eyüttműkö- dés is teret kapott. Ennek során a két legfontosabb kérdés a licence-program további bővítése és a licence- gyártás díjának magyar dohány exportjával történő ellentételezése volt. EGRI DOHÁNYGYÁR az Egri Dohánygyár lapja. Felelős szerkesztő: KAPOSI LEVENTE Telefon: 13-644 Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC Megjelenik havonta egyszer. Előfizetési díj egy évre 18 forint. Egri Dohánygyár, tel.: 11-411 Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Eger, Beloiannisz u. S. — 3306 Készítette: a Révai Ny., Egri Gyáregysége Eger, Vincellériskola u. s. 6 DOHÁNYGYÁR Felelős vezető: vüjCsek janos