Egri Dohánygyár, 1981 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1981-12-01 / 12. szám
Az ifjúsági parlamentek első fordulója Mint ismeretes, a jövő év második feléiben kerül sor a szociális épületünk átadására. Eibbőil az alkalomból vállalatunk dolgozói részére vetélkedőt hirdetünk. A vetélkedő két részből áll. Első részében az 1882. január — június közötti üzemi lapszámokban megjelenő, esetenként 12 kérdésre kell írásban választ adni. Ezek a kérdések nem kötődnek szorosan egy meghatározott területhez, viszont elég nehezek lesznek ahhoz., hogy némi utánajárást, könyvtári A második rész szóbeli. Itt búvárkodást igényeljenek, már csak az a hat csapat fog vetélkedni, akik az írásbeli versenyen a legtöbb pontot gyűjtötték. Annak érdekében, hogy a felkészülés zavartalan legyen, egy felkészülési tematikát adunk ki. (TerjeA Béke Szocialista Brigád negyedéves beszámolóján Ta" kacs György a brigád tagjainak tartott tájékoztatót a vállalati önállóságiról, a fejlesztésről. ★ A Martos Flóira Szocialista Brigád a III. sz. Általános Iskola második osztályával kötött szocialista szerződést. A brigád két tagja az osztály november 7-i ünnepségén vett részt, cserébe a brigád télapó ünnepséget rendezett, a gyerekeknek vetélkedővel összekötve. ★ A Termelésirányítási Komplex Szocialista Brigád a Szepesfoeiai Dohánygyárban tapasztalatcsere látogatáson vett részt. Főleg a cigarettagyártás technológiáját a saját üzemünk működésével összehasonlítva tapasztalták, hogy vállalatunknál is lehetne némi módosítást, ésszerűsítést bevezetni. A szerzett tapasztalatok az anyagmozgatás területén és. a műszaki megoldásokban is egyaránt hasznoE-bben az évben indult el a Sirsov akadémikusról elnevezett kutatóhajó fedélzetén áz az expedíció, amelynek célja a Csendes-óceán energetikailag aktív területein az óceán és, az atmoszféra kölcsönhatásának vizsgálata és a Bering-tenger hidrokémiai és hidrobiológiái folyamatainak komplex kutatása. 1977 augusztusában kezdődtek meg a bering-tengeri kutatások a szovjet,—amerikai környezetvédelmi együttműködési szerződés keretében. Akkor a Volna meteorológiai hajó fedélzetéről tanulmányozták a tenger ökológiai rendszerét és továbbfejlesztették a szovjet és az amerikai kutatók egységes tudományos módszereit, melyeket az óceán szennyeződésének felmérésére alkalmaztak. Az új expedíció ezeket a kutatásokat folytatja, de ebben az amerikai szakemberek szervezési okok miatt nem tudtak részt venni. A jelenlegi kutatásokat1 többek között a szovjet hidrológiai és meteorológiai bizottság, az óceánológiai intézet, a Moszkvai Állami Egyetem és más tudományos intézetek munkatársai végzik. A szakemberek olyan új tudományos tények felfedezésére számítanak, amelyekkel tovább fejleszthetik jelenlegi elképzeléseiket a kiima alakulását befolyásoló tényeVetélkedő delimi okokból nem az újságban, hanem stencilen, amit az SZB irodában lehet majd januártól beszerezni.) Annak érdekében, hogy a vetélkedőn minél többen vegyenek részt, nem teszünk olyan megkötést, hogy csak szocialista brigádok, vagy bármilyen más szervezett közösségek indulhatnak. Lehetőség van tehát arra, hogy külön erre a célra alakult csapat, bármilyen összetételben indulhasson. Az egyetlen megkötés: a csapat tagjai csak vállalati dolgozók lehet-' nek, és a csapat létszáma 4 fő legyen. Ez persze nem zárja ki, hogy brigád, KISZ-cscport, illetve a vállalat valamely szervezeti sak lennének. A tapasztalat szerzésien túl, a brigád jó hangulatban, kellemes élményekkel tért haza. ★ A Petőfi Komplex Szocialista Brigád falitáblát készített az egri Szociális Otthon idős, lakói részére. ~k A csebokszári 2. sz. Öregek Napközi Otthonának 25 öregjétől és a napközi vezetőjétől érkezett köszönő levél a Kandó Kálmán Szocialista Brigád részére. Megköszönték az,t a gyors segítséget, melyet a brigád a világítóberendezések kicserélésével, illetve megjavításával nyújtott részükre. ★ A filtergyártási üzemrész szakemberei november 30-ra átalakították a negyedik Garant gépet is. A gépet csak az; elektromos berendezés elkészítése után állítják termelésbe. zőkről, és előre haladhatnak a tengeri környezet prognosztizálásában is, hogy így jobban megőrizhessék az óceán biológiai értékeit. Óvjátok a madarakat Ez nem kitömött és nem is vadászatnál használt, „csalogató madár” hanem a legtermészetesebb, közönséges viharmadár. Abból ítélve, hogy milyen nyugodtan viselkedik Peter Davis biológus keze között, aki beteszi a kis üregbe, a viharmadár nyilván teljesen „tisztában van” azzal, milyen fontos a vele végzett művelet. Egészen a közelmúltig sok viharmadár tanyázott a Wales nyugati partvidéke közelében levő Skomer szigeten. Az itteni kietlen sziklákon rendezték be fészkelő helyeiket, és üregekben költötték ki fiókáikat. Milford Haven olajkikötő bővítésével kapcsolatban azonban a szennyeződés komoly veszéllyel fenyegette a vihar- madarak ősi fészkeit. A nyugat-walesi természetkutatók elhatározták, hogy segítenek a madaraknak — vagy fél- száz üregeit ástak a Skoimeirtől 40 mérföldre lévő Cardigan- szigeten, és csónakokon szállították át a madarakat. Ezeknek látszólag tetszik is új lakóhelyük: a szigeten ke. vés az ember, a talaj ugyanegysége indítson csapatot. Az ’ alkalmi csapatok azonban induláskor válasszanak nevet, ez az írásiban beadott válaszok értékelésénél lényeges. Valamit a díjakról. Konkrét összeget persze nem lehet mondani, hiszen az erre a célra fordítható pénzösszeg a résztvevők létszámától függ. Azt azonban előre elmondhatjuk, hogy az első három csapat pénzjutalmat, további három csapat pedig könyvet, illetve könyvutalványt kap. Ennél többet az, írásbeli fordulók értékelése után lehet, mondani, akkor majd az újságban bővebb tájékoztatást adunk. Kérjük dolgozóinkat, hogy a vetélkedőn minél nagyobb létszámban vegyenek részt. Eredményes versenyzést kívánunk. A vállalat, szakszervezeti és KISZ vezetősége Termő föld „holdbéli tájakon” A természet kincseinek kiaknázása, a nyersanyagok felszínre hozatala napjainkig kétmilliárd hektár területen pusztította a termőtalajt. így majdnem egy világ- résznyi termő föld tűnt el a Föld térképéről Ennek a folyamatnak sürgősen gátat kell vetni, mondják az emberiség jövőjéért joggal aggódó környezetvédelmi szakemberek. A komplex természetvédelmi rendszabályok betartása, a folyamatos rekultiváció és a biológiai egyensúly helyreállítása nélkül veszélyes, sőt végzetes pusztulás fenyegeti a környezetet, és vele az embert. Csehszlovákiában is fontos feladat a rekultiváció. Az országban az egykori szénbárók nem sokat gondoltak a jövővel, amikor a minél nagyobb haszon érdekében mindenféle bányákat nyitottak. A tervszerűtlen bányatelepítésekkel hatalmas károkat okoztak, hiszen egy- egy hektárnyi földterület újra termővé tétele a következő másfél évtizedben 60— 300 ezer koronába kerül majd. . olyan, mint Skomeren, olaj .pedig egyelőre még nincs a vízben. Az időjárássol kapcsolatos A világ legmelegebb területe az etiópiai Dalor körzet, ahol az átlagos hőmérséklet, 34,4 C°, ezzel szemben a leg. hidegebb terület Antarktisz, ahol —57,8 C° az átlagos hőmérséklet. A legtöbb eső az indiai Assambgn van — az évi csapadék eléri a 26 461 millimétert. Ezzel szemben a chilei Atacama sivatagban 1971-ig 400 éven keresztül egyetlen csepp eső sémi eseitt. A világ legnaposabb helye Kelet-Szahara, ahol a Nap évi 4300 órán át süt,-k Machesteri kutatók radikális megoldást találtak a köd elosztására. A ködös területekre vízből előállított mesterséges ködöt engednek, amelynek részecskéi elektromos töltésűek. Az elektrosztatikus töltés hatására ezek a részecskék egyesülnek a természetes köd víztartalmával és eső formájában lecsapódnak. Ennek a módszernek a kidolgozása még kísérleti stádiumban van, de feltehető, hogy segítségével jelentősen javítani tudják a légi és a közúti közlekedés biztonságát. Szeptemberi számunkban hírt adtunk már arról, hogy idén ifjúsági parlamentet kell vállalati szinten rendezni. Akkor arról is említést tettünk, hogy erre több lépcsőben kerül majd sor, hiszen vállalatunknál több, mint 600 fiatal dolgozik, és a szociális épület átépítése miatti teremhiány nagyobb létszámú tanácskozás, összehívását nem teszi lehetővé. Volt azonban egy lényegesebb szempont is, ami a többlépcsős rendezést indokolta: ha túl sokan jönnek össze, az általában’ a tanácskozási lehetőség rovására megy, hiszen esetleg nem kaphat mindenki szót, aki szeretne, vagy nem tudja megfelelően kifejteni mondanivalóját. Az első forduló november közepén- lezajlott — eredményesen. November 11-én, az I. párt-alapszervezet területéhez tartozó fiatalok, november 12-én, pedig a II. és III. alapszeryezet fiataljai tanácskoztak, az illetékes felső vezető beszámolóját követően. A tanácskozáson a vállalat középvezetői is megjelentek, hogy az elhangzott kérdésekre a szükséges felvilágosítást megadják, illetve az elhangzott javaslatokkal kapcsolatban állást foglaljanak. A részvételi arány és az aktivitás jó volt. Sok területet érintő kérdések, javaslatok hangzottak el. A szólásra jelentkezettek részben a napi gondokkal, a jobb munkavégést akadályozó problémákkal, illetve azok megoldásának lehetőségeivel foglalkoztak — ilyen volt például a készáruraktári rend kiakítása, a raktárak A hölgy megkérdezi a cselédnek jelentkező nőtől: — Mondja, az előző helyén mennyit kapott? — ötezer frankot. — Ötezer frankot? Lehetetlen! — Tetszik tudni, az előző gazdám híres orvos volt és tulajdonképpen csak ezerötszáz frankot fizetett, a többi pedig az ingyenes orvosi tanácsadásból jött össze! London egyik természettudományi múzeumában látható a világ legrégibb szeizmográfjánál? másolata. A műszer eredetijét az időszámítás előtti 112 évben szerkesztette egy kínai tudós, Csan-Han geográfus és aszt- ronóimus. A műszer jelezte a földrengést, kimutatta annak erejét és hullámainak irányát. Európában ehhez hasonló műszert csak a XVIII. században készítettek. ★ Szovjet sarkkutatók megállapították, hogy pontosan megismerhető az utóbbi húszezer év időjárása. A antarktiszi Vosztok kutatóállomáson ugyanis sikerült a jégrétegből egy ezer méter hosszúságú részt kivágni. Az Antarktiszon a jég réteg minden évben kb. 5 centiméterrel növekszik. A szovjet kutatóik szerint, minden egyéves jégréteg a Föld időjárásának sajátos „fagyott krónikája”. A kitermelt jégből következtetni lehet az utóbbi évszázadok atmoszférájának összetételére. ic A japán Hideo Torivana professzor nemrég úgy nyilatkozott, hogy az akácfaj segítségével évek óta meg tudja állapítani a közelgő földrengéseket. Észrevette ugyanis, hogy az akácfák sajátosan reagálnak a földrengések közeledtére. A pro- , fesszornak eddig már 18 földrengést sikerült az akácfák „jelzései” alapján előre megjósolni Kanto és Tokió tartományokban. fűtése, szellőztetése, világítása, vagy a cigerettaelőkészí- tési üzemrész szellőztetése, és még sorolhatnám. Több kérdés, észrevétel hangzott el jövőre vonatkozó elképzeléseinkről, terveinkről. Itt csak a gyártmányfejlesztést, és a technológiai vonal korszerűsítését hozom fel példának. Akadt kérdés a bérezéssel, illetve munkaerő-gazdálkodással kapcsolatosan is, és szükségszerűen terítékre került minden fiatal örök problémája, a lakáskérdés, illetve annak megoldási lehetősége1 . A gazdasági vezetők a feltett kérdésekre — legalábbis azok többségére — a hely. színen szóban válaszoltak. Néhány olyan kérdésre, amelyeknél a megalapozott válasz elemző munkát, utána- nézést igényel, a vállalati parlamenten hangzik majd el a válasz. És ha még ezek után is maradna megválaszolatlan kérdés, azokra írásban kell választ adni, illetve — ha a kérdés olyan témájú, annyira közérdekű — esetleg lapunkban is foglalkozunk majd vele. A tanácskozások résztvevői végül megválasztották azt a 100 fő küldöttet, akik a december 5-i vállalati parlamenten képviselik majd a fiatalokat. Az üzemi lap megjelenési ideje, illetve a vállalati parlament időpontja okozta, hogy ez a tudósítás bizonyos fáziskéséssel — a vállalati parlament lebonyolítása után — jut csak el az olvasókhoz. Természetes azonban, hogy arról, a tanácskozásról szín. tén tudósítunk majd, jövő évi első számunkban. Dr. Jakab Gábor — Főúr, hozzon nekem egy adag pecsenyét, de nagy legyen, mert engem minden apróság felidegesít! ooo — Biztos benne, hogy jó számot hívott? — Természetesen! Maga az, aki tévedésből vette fel a telefont! ooo — Szerezzen nekem egy szép csecsemőt — mondja a filmrendező az asszisztensének. Az asszisztens feljegyzi a kérést. Egy hét múlva megkérdezi a rendező: — Mikor hozza azt a csecsemőt? — Nem egészen 9 hónap múlva — hangzik a válasz. ooo — Mi volt a legnehezebb, amikor lovagolni tanult? — kérdezi a riporter a híres zsokétól? — Rávenni a lovat arra, hogy mindig alattam maradjon. ob o Rossz helyre jött, uram — mondja a bankban a tisztviselőnő az álarcos férfinak —, a jelmezbál három házzal odébb van. ooo A tanító néni felszólítja a gyerekeket, hogy utánozzák valamelyik állat hangját. Martin üvölt, mint egy oroszlán, Anyicska kotkodácsol, Borisz ordít, mint egy szamár, Emil nyerít, mint egy ló, Elenka huhog, mint a bagoly. Csak Ferkó hallgat. — Hát veled mi van? — kérdezi a tanító néni. — Én hal vagyok. ooo — Szeretném, ha megjavítanád a kocsimat, de csak három hét múlva tudok fizetni. — Rendben van. — És mikor lesz kész? — Három hét múlva. Hírek A novemberi összevont párttaggyűlésen 25 éves párttagságuk és ezidő alatt végzett példamutató pártmunkájuk elismeréseként emléklapot kapott három munka- társunk: Petruc Ilona, Somlai József és Zalai Kálmán. Gratulálunk az elismeréshez! ★ 30 éves törzsgárdatagok jutalmazására is sor került novemberben. Vállalatunknál 30 éve meg. szakítás nélkül dolgozó 7 munkatársunk: Bárány Ti- borné, Fehér Gyuláné, Fodor Ferenc, Gömöri Istvánná, Nagy Lászlóné (Bárdos Mária), Orosz Lászlóné, Petruc Ilona kapott 2500—2500 Ft jutalmat. ★ Hat új dohányipari technikussal gyarapodtunk! December 3-án a Debrecenben lezajlott vizsgán dohányfeldolgozó szakmában 6 fő szerzett ismét technikusi oklevelet, 3,5-es átlageredménnyel. Az ipari szintű vizsgán 10 fő vett részt. A legjobb eredmény a „jól megfelelt” minősítés volt, valamennyi vál. lalatunk dolgozója. ★ A november 7-1 vállalati ünnepségen került sor a 10, yagy ennél több éve folyamatosan 3 műszakban dolgozók jutalmazására. Ez alkalommal 154 fő részesült összesen 226 ezer forint ösz- szegű jutalomban. ★ Az szb legutóbbi ülésén — többek között — megvitatta az ötnapos munkahét bevezetésének tapasztalatait. Több olyan javaslat született, ami az ötnapos munkahéttel kap. csolatban felmerült, apróbb hiányosságokat igyekszik megszüntetni. A szokszerve- zeti bizottság pozitívan értékelte az ötnapos munkahét bevezetését, és az azóta folyó munkát, melynek hatékonysága javult. ★ A DOHÉK forgalomjelentése szerint novemberben 96,9%-ra esett vissza az ossz. cigarettaforgalom. Filteres cigarettából — bá_ zishoz — 98,7%-os volt. Az általunk is termelt gyártmányok forgalma a következők szerint alakult: F. Symphonia 102,1% Románc 89,1% Fecske 73,6% Helikon 98,7% Marlboro 131,3% Milde Sorte 122,8% A szivar forgalma 52,4%-ra esett vissza. A KONDICIONÁLÓ TEREM ÉS SZAUNA A TÉL FOLYAMÁN IS VÄRJA DOLGOZÓINKAT! NYITVA: Nők részére: Hétfőn, szerdán és pénteken, 14 órától, 20 óráig. Férfiak részére: Kedden és csütörtökön, 14 órától 20 óráig, szombaton: 8 órától 12 óráiig. EGRI DOHÁNYGYÁR az Egri Dohánygyár lapja. Felelős szerkesztő: KAPOSI LEVENTE Telefon: 13-644 Felelős kiadó: DR. NOSZT1CZIUS FERENC Megjelenik havonta egyszer. Előfizetési díj egy évre 18 forint. Egri Dohánygyár, tel.: 11-411 Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Eger, Beloiannisz u. 3. — 3300 Készítette: a Révai Ny., Egri Gyáregysége Eger, Vincellériskola u. 3. Felelős vezető: VILCSEK JÁNOS NSSH’X? 6 DOHÁNYGYÁR Brigádjaink életéből J. A.-ne Érdekességek, furcsaságok Kutatások a Bering-tengeren HUMOR