Egri Dohánygyár, 1977 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1. szám

Műszaki dolgozóink számvetése A Dohányipari Gép Szakosztály 1976. de­cember 20-án tartotta ezak- i osztály gyűlését, melyen ér- ..itókeltük az 1976. évi munkát és meghatározták az 1977. ;évi feladatokat Köszöntöttük a körünkben megjelent Kócza Imrét, a Fi- nomszerefvénygyár vezér- igazgatóját, Molnár Imrét, a GTE városi • szervezetérlek titkárát. Egyesületi munkánkban 1976-ban fejlődést értünk, el. Eger várös legkisebb GTE szakosztályaként — ahogyan !lKócza elvtárs mondotta ön­álló programjaikon túl ki- -ivetíük . a részünket a GTE városi programjainak szer­vezéséből,, ; látogatásából. .•Szaikembereink munkabizott­ságokban számszerint 5-ben végeztek , munkát a gyári . feladatok , megoldásira, a l-ííéchnóI6giái műszaki színvo­nal emelésére .adtak konkrét ‘javaslatokat. Nem-mondhat­juk, hogy egyforma- rrtérték- .ítren dolgoznák «tagjaink az egyesületi munkában. Tö­rekvésünk az. hogy keressék meg minél többször, műsza­ki, problémáikkal, kérésükkel szakosztály vezetőségünket.. ,. Két tanulmányutat szer­veztünk- 1976rban s ezen kí- jVpl. részt' vettünk a GTE egri Szervezete által rendezett ta- , nulmányútakon is. Több '-gzakemberürilc vett részt' mű­szaki továbbképző tanfolyá- ..’inon,’ de a saját s'zakmai képzésünkön,"- túl segítették előadásokkal a vállalatnál fplj;4. képzéseket pl. szak- ‘ münkásképzés, szakmunkás .továbbképzés, technikus mi- • '.nősítő 'stb.1 ' , Egy-eg^y szakcikket. írtak a HeVes megyei Műszaki'Híra­dóba Bátori Tibor és Kele­men Mihály. - '• Egyéni és csoportos mün- : kával segítettük a DJí-m un­karendszer bevezetését válla- , latunknál, hozzájárultunk az * Üzemi és munkaszervezési program köyetkezete* meg­valósításához. Számítottunk munkánkban a gyári párt-’ és tömegszervezetek támoga­tására, ezt a jövőben is kér­ni fogjuk. Feladataink a jövőre néz­ve adottak. Szükséges a mű­szaki, technológiai színvonal további emelése a vállalati hatékonyság gyorsabb növe­lése érdekében. Egyesületi tagjaink képzé­sének és továbbképzésének szervezése mellett a társa­dalmi szervezetekkel való együttműködésünk javítására törekszünk. Célkitűzéseink: Az eddig elért műszaki szervezési eredményekre támaszkodva az V. ötéves terv időarányos teljesítését lehetővé tevő műszaki, gazdasági haté­konyság megteremtése. Igényli ez a karbantartás színvonalának emelését, az egyre korszerűbb nagyóbb termelékenységű gépek be­állítását részben saját fej­lesztésben, részben fejlett technológia vásárlásával. — Fel kell tárnunk mun­kánk műszaki színvonalának . emelésében mutatkozó tarta­- lékainkat, munkánkban sze- _ mélyes példamutatással is segíteni kell a DH-szemléleti mód általánossá válását. — Fokozottan - szükséges odafigyelni a technológiai fejlesztésben elért külföldi és . hazai eredményekre, hogy ezeket minél rövidebb idő . alatt hasznosítani lehessen ..vállalatunknál is.-— Tovább kívánjuk káp­- csolatunkat. bővíteni a gyári társadalmi szervezetekkel s közős programjaink számát is növelni szeretnénk. Segí­-teni kívánjuk az újítási moz- • galmat az újítások társadal­mi úton történő szakvélemé­nyezéssel, valamint a szak- ” mai továbbképző tanfolya­mok munkáját előadások,- foglalkozások tartásával. Bő- . víteni , kívánjuk tagjaink . szakmai, szervezési ismere­teit. — Törekszünk dolgozóink munkakörülményeinek ja­vítására, környezetünk por-, . zaj- és egyéb szennyezödési ártalmának csökkentésére. — Tervezzük a BNV meg­tekintését. egy budapesti ta­nulmányutat valószínűleg a Láng Gépgyárba tagjaink számára. Folytatjuk az egri GTE jogi tagvállalatoknál a tapasztalatcseréket, különös tekintettel a karbantartási munkák megszervezésére, a kölcsönös segítségnyújtás fel­tételeinek javítására. A vállalatunkhoz látogató dohányipari és más gépipari ágazatokban dolgozó szak­emberékkel véleménycserét folytatunk, hogy a fejleszté­si, karbantartási javaslato­kat, ötleteket kicseréljük, kölcsönösen segítsük egymás munkáját. Műszaki, tudományos munkánk:. Számítunk a munkabizott­ságok munkájára 1977-ben is. Tevékenységüket az eddi­gieknél; jobban kell vezető­ségi tagjainknak figyelem­mel kísérni. s szakembereink még aktívabb bekapcsolódá­sára is számítunk. Munkabizottsági témák: — Fluidizációs - vágatszárí­tás hatásfok növelése, “ — anyágmozgatási rend­szerünk feji; lehetőségeinek vizsgálata, — környezetvédelem terén a por- és a zajszint, csök­kentése, ' karbantartási tevékeny­ségünk további fejlesztésé,' — legkorszerűbb dohány- előkészítési technológia' ki­''alakítása. Az 1977. évi munkaterv ' javaslat elhangzása után' kö­vetkező ví tápén felszólalták Kócza Imre, Iványi Illés, ■ Tarrióczi Tibor. Zagyva Béla. Kisá Pál. Hozzászólásaik az 1976. évi munkánk értékelé­séhez, ill. a 1977. évi rpun- katervhez kapcsolódtak. Megelégedéssel,,vehettünk tu­domásul, '-..hogy egyesületi . munkánkra számít a G,TE egri szervezete, s kicsiny • de .hasznos tagként vehetünk ; .részt munkájában. égezetüj kellemes kö- ’ feleségének tett • ele­get Molnár Imre;' a GTE vá- ' rosi szervezetének 4 titkára amikor az' egri szervezet és a,gyár vezetése nevében ju­talmat '1 adott át Kelemén M hálynák és Keresztessy Ferencnek. Gratulálunk munkájuk elismeréséhez, s aktív, jó egyesületi munká­jukra a jövőbon is számít szakosztályúnk. Balogh József lij nyomda az 1-es, 2-es Garant gépeken , A cigarettagyártáson szi'rt- ' te minden műszerész tudja, hogy az 1-ég'íéS 2-es típusú 'Garant gyártógépek nybm- i"dájáyal viszonylag sok pTob- J tóna szokott lenni. A gyár- ' tási sélejt csökkentése és a DH-munkarendszer hatéko­nyabb bevezetése érdekében .'4 Andrási' Gyufában felvétő- dött" egy odyan ötlet, hogy hasonló konstrukciójú nyom- 1 daszerkezetet kellene készí­teni, mint a többi hét gyár- . tógépein van. / . . , , — Gyula, ha ezek a nyom­daszerkezetek elkészülnek ■.még egy kisebb újítás is le­het belőle. — Ha minden jól megy . nem egy hanem kettő. Ugyanis az 1-es Garant gépen is más a nyomdaszer­kezet mvg a 2-es gépen is. — Ezért a Bóta elvtársék- kal úgy határoztunk, hogy a gyártáson tipizáljuk a nyom­daszerkezeteket, vagyis ha­sonlót konstruáljunk az 1 és 2-es Garant gépekre mint a gyártás többi Garant gépén is van. — Valószínű mindenki tudja, de azért megkérdezem miéri van szükség a nyom­dára a gépen? — Ez a nyomda biztosítja, hogy minden egyes szál ci­garetta azonosítható legyen a gyártás után is. A nyomda-4 szerkezet ugyanis minden szál cigarettára ráírja a gyá­ri — a műszaki, — és a gépazonosító számot. Ha a . nyomdaszerkezet elromlik, akkor a cigarettán nem lát—" ha1;ó az azonosítq szám és ebben gz esetben selejtesnek . számít,, a termék. — Mi az előnye az új nyomdaszerkezetnek, azon • kívül, hogy ,üzembiztosabb? —7..Mi-ht -tudjuk mjnéí több típusú gép üzemel-, a gyártá- so4„annál tpbb féíq alkatrész . tartásaira, yan. szúkség a rak- . tárban. Móst. hogy ■ egysége­sítjük ’ a nydmdaszerkézete- ket a gyártáson a raktárban íegálaijb 20 féle alkatrésszel kevesebbet kell tartani. — Részt 'vész még valaki a nyomdakésZitésében? • ^Igen, nem4 teljesen egye­dül4 csinálom ezt a* szerkeze­det. Bóta Sándor I. esztergá- ,lyos vesz. részt a munkála­tokban! főleg, de szokott még segíteni Lakó Rudolf is. —r Melyik része romlott el ■ sűrűn a régi nyomdának? — A festékfelhordó rész gyakran elpiszkolódott, ilyen­kor megszűnik a nyomás. A meghibásodás másik okozója a kilirtcsmüves-megoldás, ehelyett az új nyomdában fogaskereket használunk, ami minden körülmény között biztosítja a festékfelhor­dást. — Közelebbről nézve ez a nyomdaszerkezet elkészítése nagyon precíz munkát igé­nyel. — Igen, de én úgy érzem, hogy ez a szerkezet sokkal kisebb jelentőségű ötlet, mint az 1971-ben bevezetett idegen anyagleválasztó be­rendezés, amit stzintén én készítettem. Ugyanis már az a berendezés 5 éve üzemel, igaz a nyomdához viszonyít­va sokkal egyszerűbb szer­kezet. Akkoriban a gyártá­son és a tmk-ban fogalom volt a „Stift” a műszerészek között. Az azóta hozzánk került műszerészek szinte nem ismerik a gyártógépek - riek ezt a hibáját. A „Stift” azért következett be a gé- pen mert idegen anyag vad, szög, vagy egyéb kemény tárgy került a gyártógépbe ; a dohánnyal együtt. Ilyen­kor az idegen anyagtól meg­sérült gép felhordó hevede­re, vagy’ a biztosító nyíró­csap a dohánypzabályzónái, — Mióta foglalkozol ,a nyomda, készítésével? — Már 2 hónapja készí­tem őket, ugyanis kettőt csi­nálok egyszerre. Remélhető­leg év elejére elkészül és ak­kortól az 1—2-es Garant gé­peken kevesebbszer kell ka xilollál, a nyomdához nyúl­ni. hogy nehéz és piszkps munkával, kitisztítsák az üze­■ meltetők a nyomdaszerkeze­tet. Reméljük a hozzáfűzött reményeket beváltja az új nyomdaszerkezet és ezután a e hiba mialt nem fognák állni az 1-es és 2-es Garant gyártógépek. (Szigeti Zoltán) Körúton: a kazánháziban , Ezúttal amolyan igazi, ko­moly télben van részünk, de ■ nemcsak emiatt kerestük fel a kazánházban dolgozókat, ' Gergely János hogy munkájukról beszélges­sünk egy kicsit. Nehéz és felelősségteljes munkát végeznek az itt4 dol­gozók, megérdemlik a nyil­vánosságot. A kazánok a gyár óriás kályhái nemcsak a munkahe­lyek megfelelő hőmérséklet­biztosításában játszanak sze­repet, hanem ipari gőzterme­léssel és a kompresszorok levegő-szolgáltatással a tech­nológiai folyamatoknak is részesei. Ezt a munkát műszakon­ként egy kazánfűtő, két szénbehordó és salakozó, va­lamint egy fő kompresszor- kezelő végzi. Számukra az ünnep nem mindig olyan hosszú, mint a miénk, mivel szabad szom­batokon a tmk műszak miatt utófűtés van, az ünnepek Sóki Mihály utolsó napján pedig egy mű­szakkal előbb kezdenek, hogy előfűtsenek. A négy fűtő közül Mol­nár János és Fiser István már több mint 20 éve áll a kazánok mellett, de Bíró László és Magos Géza is már közel 10 éve dolgozik itt. Érdeklődöm munkájuk felől, mi az ami problémát jelent számukra? — Leginkább a szén mi­nősége — mondják —. Jelenleg ugyanis 3500— 3600 kalória értékű nádasdi és csehi szenet használnak a kazánhoz szükséges 4500 ■ kalóriás helyett. A dorogi bányák ugyanis vízbetörés miatt visszamond­ták a megrendelésünket, s ezért nincs mit tenni, mint az alacsonyabb kalória érté­kű szénnel, de sokkal na­gyobb figyelemmel biztosí­tani a szükséges gőznyomást. — No meg persze két ka­zánnal üzemelünk, mert egy kazánnal így nem lehetne biztosítani a megíeleiő fűtést . és gőzszolgáltatást, A KAZÁNOK JÓ ÉTVÁGYÚAKI — mondja Gergelyi János bácsi, aki 1977. január 1-től aktív nyugdíjas. A szénbe- hordás és a salakozás nehéz munkáját 6 év óta végzi, most nyugdíjba mént, de mivel munkaerőhiány vaui, nyugdíjasként továbbra is dolgozik. — Száz mázsa szenet lapá­tolunk fel egy műszakban s ez bizony még egy fiatalnak sem kevés, de megszoktam már — mondja —. — Nehéz munka, de igaz most az órabért is „hozzá­igazították”. 13 forintot - fi­zetnek. Remélem attól, hogy nyugdíjas vagyok én is meg­kapom. — Igen, igen — biztatom — ezt a bérpótlékot ezért a munkáért fizetik, tehát aki ezt végzi függetlenül, hogy helyettesít, vagy nyugdíjas, az kapja mag. — Válaszom szemmel lát­hatóan megnyugtatja, hatá­rozottan meglódítja a szén- betoló kocsit; megyek, mert itt igyekezni kell, a kazánok nem várhatnak! A kompresszorterem nagy zaja nekünk szokatlanul sü­ketítő. A kompresszorkezelők — Búzás László, Alexa Bé a és Fodor'Sándor — mégis minden neszre felfigyelnek és tüstént ellenőrzik a rotá­ciós gépet és a műszereket. — A nagy zaj miatt évente kötelező szakorvosi ellenőr­zésen esnek keresztül, de nincs semmi eltérés a hallá­sukkal. Hangelhyeletéssél, za jcsökkentéssel több'éle módon próbálkoztak, valamit •javult is a helyzet, bár még közel sem mondható teljes­nek a siker. — Problémáik persze ne- 4 kik is vannak, most éppen a 21311-es csapágytíiány miatt 4 nem tudják üzembe helyez- 'ni az egyik rotációs pépet, a tartalék gép üzemel. — Még rágondolni is rossz, hogy mi lenne, ha netán ez is elromlana. Fodor Sándor kompresz- szorkezelő a Népköztársaság kiváló Brigádja, címmni ki­tüntetett Petőfi Komplex szocialista brigád tagja, ép­pen ezért mindent elkövet azért, hogy a reájuk bízott feladatot maradéktalanul végrehajtsák. GONDOK,- REMÉNYEK A kazánház a műszaki osztályhoz tartozik, ezért Só­ki Mihály osztályvezetőt is felkerestük hogy a kazánhá­zi gondokról és a megoldás lehetőségeiről beszélgessünk. — Az egyik komoly gon­dunk kétségtélenül a kazán­házi segédmunkáslétszám kérdése, hiszen egy év óta nem tudtuk ezt megnyugta- ’ tóan rendezni. Ennek természetesen több oka is van. Ezek közül első­sorban ázt említhetem, hogy a kazánház 6' fő segédmun­kásából egy lev alatt öt fő • cseréjét kellett, ill. kell meg­oldanunk. 3 fő nyugdíjazása, 1 fő katonai szolgálatra tör-1 ténő bevonulása miatt'. egy főt pedig fegyelmezetlensége miatt el kellett bocsátanunk. ■ Most ezzel a bérpótlékkal remélem megfelelő minősé­gű munkaerőt tudunk bizto­sítani és megoldódik ez a probléma. • Természetesen egyéb vo­natkozásban is igyekszünk elhárítani az akadályokat és . megfelelő .színvonalon -kielé­gíteni a vélünk szemben tá­masztott igényeket. Éppen ezért „ közelmúlt­ban 403 ezer forintot fordí-' tottunk a kazánházi műsze­rek karbantartására, felújí­tására. Ezzel reméliük. kikü­szöbölődik a kazánház é? a technológiai területek közötti „konfliktus”. Külső cég végzi a munkát és 1977. január 31-re ígérik a befejezését. A felújítás befejezése után lehetőség lesz majd egyrészt a termelt gőz mennyiségé­nek, nyomásának, nedvessé­gének és hőmérsékletének mérésére és regisztrálására. 4 Ez nemcsak azt teszi Tehető­vé, hogy utólag is ellenőriz­hető lesz a kazánházbán végzett munka minősége és mennyisége, hanem a vízhő­mérséklet és a füstgáz-nyo­más adatainak elemzése alapján gazdaságosabb lehet a kazánokat üzemeltetni. Fontos ez annál is inkább, mert téli időbén havonta 300 ezer forintot, nyáron en­nek egyharmadát „égetjük el”! ÖNÁLLÓAK MEGBÍZHATÓAK, A kazánházban dolgozók­ról összességében azt mond­hatom, hogy iól összeszokott csoport, önállóak, és megbíz­hatóak. A mi' területünkön •éz nagyon sokat jelent, mert feladataink nagyon szerte­ágazóak. Éppen ezért fontos volna 'és sok zűrzavarnak venné kezdetét, ha a társosz'ályqk- ; tói mindig időben megkap­nánk, a rendkívüli műszak­beosztásokat, hogy mi is idő­ben intézkedhessünk. Hiszen ezek az emberek igen gyak­ran . túlmunkát végeznek, ezért iq jogos az az igényük, hogy legalább időben tudiák. hogy mikor kell soronkívül bejönniük. — Ez mindenképpen jogos igériy, és nem teljesíthetet­len kívánság, amiért cserébe meleget biztosítanak és se­gítik a technológiát t —BM—

Next

/
Oldalképek
Tartalom