Egri Dohánygyár, 1976 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1976-06-01 / 6. szám
Kettős jubileum Kevés gyár mondhatja el, hogy a dolgozói még a parlamentben is képviselve vannak. Ebben a hónapban volt egy éve, hogy gyárunk dolgozói közül is választottak egy parlamenti képviselőt. A jubileum alkalmából meglátogattuk Fiala Tirádámét, cigarettagyártási csoportvezetőt, aki egyben Heves megye országgyűlési képviselője is. — Tudomásom szerint az I. számú választókerület képviselője, körülbelül mely területek tartoznak Önhöz? — Az I. számú választókerület, a Vécsey völgytől a Kossuth Lajos utcáig valamint a Lajosvárosig terjed. — Mikor volt az első parlamenti ülés? — Közvetlenül a választások után került sor az alakuló ülésre. Nekünk új képviselőknek minden nagyon új és szokatlan volt. De hamar belejöttünk a dolgok menetébe, mert a régi képviselőtársaink nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Mindent megmutattak és elmagyaráztak így gyorsan megismertük, hogy mit hogyan kell csinálni. — Mi'volt az első parlamenti ülés napirendi pontja? — Először Lázár elvtárs expozéja hangzott el. Azóta viszont már sok minden történt. Megtárgyaltuk a honvédelmi törvényt. Megalkottuk a környezetvédelmi, levegő- szennyeződési és vízvédelmi törvényt, mely az emberi környezet védelmét biztosított szolgálni, de azt hiszem ezt mindenki ismeri az újságokból, rádióból és televízióból. — Mikor volt az ország- gyűlés legutóbbi ülésszaka? — A napokban került sor az országgyűlés nyári ülésszakára. Itt a fő napirendi pont az 1975. évi költségvetési terv végrehajtásáról, Élelmiszerekről szóló törvényjavaslat, Munkaerőgazdálkodás időszerű kérdéseiről volt szó. — Úgy tudom, hogy a parlamenti üléseken kívül különböző bizottságokban tevékenykednek a képviselők? Hány féle bizottság van? — Visszonylag sok bizottság tevékenykedik. Van külügyi bizottság, kereskedelmi-» mezőgazdasági-, építési és közlekedési-, szociális és Változások a cigaretta termékszerkezetében ÜGY HALLOTTUK, hogy ban kutatjuk azokat a leheegészségügyi-, valamint terv- és költségvetési bizottság. — Ön melyik bizottságban tevékenykedik? — A szociális és egészség- ügyi bizottságban. — Keresték-e már fel a választók valamilyen ügyben? — Igen, már elég sok választó keresett meg problémájával, melynek megoldásában igyekeztem segítséget nyújtani. — Hol szokott a választókkal találkozni? — Gyakran szoktunk kihelyezett fogadónapot tartani a vállalatoknál, de megtalálha tők vagyunk a tanácsnál és otthon. — A választók milyen ügyben keresték eddig leggyakrabban meg? — Viszonylag sokszor kerestek eddig építési engedéllyel, víz és világítással, valamint lakással kapcsolatos ügyben. A választók között akadt már gyári is aki hozzám fordult segítségért. Például a Körmöcbányái úti vízvezeték-hálózat elkészítésének ügyében. Ebben az esetben a tanács hozzájárult a beruházáshoz, ■ sőt még pénzt is biztosított rá. de az ügy a vízműnél elakadt. Hát ez ügyben is munkálkodunk. — Úgy hallottam nemcsak egy jubileumot tart ebben a hónapban? — Hát igen most 25 éve annak, hogy a gyárba kerültem dolgozni, és éppen a napokban vettem át Domán elvtárstól a jubileumi jutalmat. Gratulálunk mindkettőhöz és további sikeres munkát és jó egészséget kívánunk. Szigeti Zoltán az elkövetkező félévben jelentős változás várható a cigarettagyártási termékszerkezeten belül, az úgynevezett rövid, ill. hosszú cigaretták arányát illetően. Pontosabban mi várható, milyen gondokat, problémákat vet ez fel gyárunk vonatkozásában? Ezzel a kérdéssel fordultunk Huszti Ferenc főmérnökhöz és Ruby István technológushoz, s kértük adjanak tájékoztatást lapunk olvasói számára. A következő információt kaptuk: Az Egri Dohánygyárban az elmúlt évben kb. fele-fele arányban gyártottunk 80-as és 67 mm-es cigarettát, méghozzá úgy, hogy általában negyedévenként váltogatták programunkat a tervhez képest. Nekünk jelenleg lehetőségünk van két gyártógéppel átállni 80 mm-es cigarettára és ennek megfelelő szinkront megteremteni a csomagoláson is. Érdemes róla szót ejteni, mert elég érdekes szerkezeti változások következtek be az egész ipar termelésében a fogyasztói igények változása miatt. Például a füstszűrő nélküli Symphónia az eddigi, negyedévenkénti 1,1 milliárd db-ról 0,6 milliárdra esett vissza és ugyanekkor visszaesett a lapos Kossuth fogyasztása is, és ezzel egyidejűleg megnövekedett a filteres cigaretták iránti kereslet. Valószínű, hogy azok a fogyasztók, akik lapos Kosuth- tot szívtak és most átálltak, azok elsősorban a Románc cigaretta fogyasztására tértek át, a füstszűrő nélküli Symphónia fogyasztáscsökkenését pedig a Füstszűrös Symphónia fogyasztásnövekedése kísérte. Érdekesség még az is, hogy a Fecske fogyasztása is visz- szaesett. Tavaly ugyanis az első negyedévben volt egy intenzív növekedés a Fecske fogyasztásában, azután ez a folyamat a második negyedévben lelassult, a harmadikban stagnált, a negyedik negyedévben pedig lassú visszaesés volt tapasztalható. Ez év első negyedében viszont már egy erőteljes fogyasztáscsökkenés jelentkezett a Fecske cigarettánál is. NEKÜNK A FOGYASZTÓK igényeihez kell alkalmazkodnunk, így egyre jobMunkásarcok: Elektromos tervező Véletlenül került az Egri Dohánygyárba. Egy elektromos kapcsolószekrényt kellett készíteni, amikor jelentkezett• És akinek kellett volna, az régi ismerőse volt, még pestről, a Villamos Állomásszerelő Vállalattól, ahol egykor dolgozott. Az visszautazott a fővárosba, ő pedig a gyárba maradt és néhány nap alatt elkészítette a berendezést. — A véletlenek néha jól jönnek — mondja Kiss Pál elektroműszerész csoportvezető. — Rögtön a „mély vízbe” dobtak, de most utólag már nem bánom. Az első munka nem volt ismeretlen a kom- polti születésű fiatalembernek, aki több mint egy évizede a Heves megyei Finommechanikai Vállalatot hagyta ott a dohánygyárért. — Kezdetleges körülmények között dolgoztunk itt akkoriban — vélekedik Kiss Pál. — Az első munkát a villanyszerelő műhelybe végeztük. Aztán, ahogy telt az idő minden megváltozott. Üj automaták kerültek a termekbe, korszerűvé vált a termelés, amely komoly elektromos kiszolgáló berendezéseket követelt. — Ezzel szakmailag is haladni kellett. — Feltétlen, ezért elvégeztem az erősáramú villamosipari technikumot. Három évvel ezelőtt pedig kettévált a villanyszerelő részleg és egy önálló elektroműszerész csoport alakult. Ennek vezetésével Kiss Pált bízták meg■ — Öten vagyunk együtt, valamennyien műszerészek. Munkánk szerteágazó. A pneumatikus elemek készítésétől az összes elektromos gépek, berendezések, automaták karbantartásáig mindent mi végzünk. Ez nem kis munkát, feladatot jelent, de az évek során jól összekovácsolódtunk és szívesen csináljuk. — A felsorolt sokféle munkán kívül marad- e idő az egyéni elképzelések megvalósítására? — örömmel mondhatom, hogy igen. Az elmúlt évtized alatt a gyárban felszerelt elektromos kapcsolószekrények nagy részét én terveztem és közösen elkészítettük. Alkotás ez a javából. A géppark, amely főleg automatákból áll, automatizált kapcsolókat igényel. Nos, amiket készítettünk, azok mind ilyenek. — Tagja valamelyik brigádnak? — Alapítója vagyok az Irinyi János szociaÉ ■ lista brigádnak, amely 15 tagú. Jó együtt dolgozni, sok mindent produkáltunk már közös összefogással. — Jut-e szabadideje a kikapcsolódásra? — Bevallom nem sok. Ami marad, azt a családom körében töltöm• Hat hónapos kislányunk van. Ezenkívül vikkendtelket vásároltam az Egerhez közeli Almárba. Nagyon szép környezetben van, közel az erdőhöz. Mostanában oda járunk ki gyakran a családdal és ott töltjük a legtöbb időt. Kiss Pál eredményes munkáját eddig háromszor értékelték „Kiváló dolgozói” címmel. Elégedett a gyárral, a kollektívával, ahol dolgozik. Hogy mit szeretne a továbbiakban? Olyan korszerű igényeknek megfelelő elektromos berendezéseket készíteni, amelyek minél jobban segítik és megkönnyítik az ember munkáját. (mentusz) (Fotó: Szigeti Zoltán) tőségeket, amelyek a hosszú cigaretták kapacitás bővítését elősegítenék. Egy átmeneti megoldást már sikerült találnunk; mégpedig: a Skoda cigarettagyártó gépet részben a rendelkezésre álló maradék alkatrészek, anyagok, részben új alkatrészek felhasználásával átalakítottuk hosszú cigaretta gyártásra. Kapacitás növelésre még van egy másik lehetőség, amit a sima LOF, MAX-al történő összekapcsolásával nyernénk. Vagyis a Skodáról kellene kényszerkapcsolással a Max-ot a LOF-hoz szerelni és így nyerhetnénk óránként kb. 20—25 ezer hosszú filteres cigaretta kapacitást. Ez látszólag nem nagy szám, de éves szinten 10O—120 milliós kapacitás növelést jelent. Természetesen ezek megoldása nem ilyen egyszerű, ahogyan elmondjuk, rengeteg munkát, fejtörést és ezeken, túl még további problémákat jelent a gyártási és csomagolási szinkron biztosítása tekintetében is. Az év végére, vagy a jövő év eleiére talán egy kicsit már jobbak a kilátásaink, uevanis Ígéretünk van egy—- KDW-vel azonos kapacitású----csomagol ó-celofánozó gép b eszerzésére csehszlovák import útján. Ilyen gép Magyarországon már üzemel. így szakmailag is fel tudunk készülni a fogadására. További érdekességként talán elmondható, hogy a dohányipari előrejelzés szerint az V. ötéves terv időszakában fogyasztási arányeltolódás várható nemcsak a hosz- szú cigaretták, hanem azon belül is a jobb minőségű ci garetták javára. A számok ezt így mutatják: míg pl. 1965-ben 15,9 fii lér volt egy — átlagfogyasztási — cigaretta ára, 1970-ben ez 17,44 fillér, 1975-ben 23,99 fillér volt és 1980-ban várhatóan 27 fillér lesz. Ebben a fogyasztási átlagárban benne van az eddig eszközölt árnövekedés, de 1980-ig változatlan áron számoltak és ezek mellett is közel 30 százalékos az a fogyasztási értéknövekedés, amely a jobb minőségű cigaretták fogyasztási aránynövekedéséből ered. AZ EGÉSZ STRUKTÚRA változásból eredő gond alapjában abban van, hogy ezt az igénynövekedést és változást a dohányiparnak és ezen belül az Egri Dohánygyárnak komolyabb beruházási lehetőség nélkül kell — legalább is egyenlőre — kielégíteni. Ezért van pillanatnyilag és lesz a jövőben is kiemelt jelentősége minden kis kapacitásnövelésnek, amit tartalékaink kihasználásából, vesztességeink felszámolásából nyerünk. A fejlesztési lehetőségek és a fogyasztási igény közötti — nem mindig lineáris — összefüggés ezt szükségessé teszi. Már pedig való igaz, hogy a fogyasztókat igényük szerint kell kielégítenünk, ez volt és ez lesz a mindenkori alapfeladatunk, melyet megfelelő színvonalon meg kell oldani. — B — Vár a Bala- tonszabadi udulo Megnyílt a Balatonszabadi Üdülő az 1976-os nyári évadra; rendbehozva, új köntösben, felújítva várja az egész magyar dohányipar munkásait és munkásnőit. Amikor az Egri Dohánygyár kezelésébe adták az üdülőt, 1975 végén meglehetősen elhanyagolt épületeket találtunk; a karbantartásra egyáltalán nem fordítottak gondot, a felszerelés hiányos volt és még a községi vízvezetékhálózatba való bekötés sem történt meg. Turcsányi Benjámin, majd Üj- laki Sándor vezetésével két 20-as létszámú szakmunkáscsoport végezte el a felújítást. Az üdülő Siófoktól 5 km-nyire áll, nem közvetlenül a Balaton partján, mert előtte van a 150— 200 méter széles töltés, melynek megépítését a Balatoni Intéző Bizottság határozta el a tó isza- posodásának megakadályozására. A vízre a kijárat a telekhatáron van, közvetlenül egy öböl mentén, mely el fog tűnni, ha majd a töltés kiépítését folytatják, (jelenleg ez az újonnan keletkezett öböl sok nád- és egyéb hordalékot tartalmaz). A partvonallal párhuzamos Latinka utcára az üdülő régi, mauard- tetős épülete néz, melyben 6 vendégszoba van, egyágyastól, négyágyasig. Mögötte, a töltés, illetve a part felé áll a félhajas- tetős, kiugró-teraszos ebédlő épület. A manzardos ház mellett a lapostetejű gondnoki lakás, majd két újabb üdülő-épület következik, az „alsó” és a „felső”, 5—5 szobával, összesen 16 szobában tehát 30—35 személy üdülhet (esetleg még több is) egyszerre, szakszervezeti beutalóval. A szobák ma már, felújító munkánk nyomán csinosak és lakályosak; a falakon festmények — többek között Mérai József munkatársunk festményei is — és faliszőnyegek. A szép, fákkal árnvékolt kertben függőteke, két új pingpongasztal, rendbehozott kerti székek várják az üdülőket, a gyermekeket libikóka és egyéb játékok; a stég mellett pedig két új csónak. Csak az időjárás is alkalmazkodjék a DH-hoz. Kellemes üdülést minden beutaltnak! Előjelzés az I. félév alakulásáról Ez évi tervünk, feladataink méltóak a kapott magas kitüntetéshez. Az I. félév gazdasági mutatóinak elemzése alapján azt az előrejelzést adhatjuk, hogy — ha nem is problémamentesen — teljesítjük célkitűzéseinket, megfelelve az elvárásoknak. Várhatóan 3196 millió db filteres cigarettát termelünk, s ez 104,1 százalék az előző évihez 101,3 százalék a tervezetthez. A termelés növekedésének és az 1976. I. 1-i új nettó termelői áraknak megfelelően a készáru termelési érték 490,1 millió Ft lesz, és ez a bázishoz + 31,3 százalék, még a tervezetthez + 3,3 százalék emelkedést jelent. (Azonos árszinten a bázishoz 102,1 százalék.) Javult a létszám- gazdálkodás, bár ezen a téren nem oldottak meg teljesen gondjaink. Ügy tűnik, hogy beválik a munkáltatói jogok nagymérvű decentralizálása. Középvezetőink jól gazdálkodnak az anyagi ösztönzési kerettel is. Bérszínvonal a tervezetten belül alakul. A mérleg szerinti eredmény várhatóan emelkedik a bázishoz és a tervezett felett alakul. Az igazgsághoz tartozik, hogy átmenetileg a dohányok receptúra átlagára és az éves tervezett átlagárnál alacsonyabb. (Éves viszonylatban kiegyenlítődik.) MUNKA VERSENY, SZOCIALISTA BRIGÁDMOZGALOM — Az eredményekhez hozzájárul a hatékonyság — és a tartalmi vonások — növelése alapvető célkitűzésével újjászervezett munkaverseny és szocialista brigádmozgalom is. — Néhány kiemelt vállalás teljesítését — a göngyölített adatok alapján — a következőkben mutatjuk be. Fajlagos alapanyag-felhasználás a bázishoz vállalás: 0,3 % teljesítés: 0,6 % kedvező eltérés: 0,3 % Fajlagos alapanyag-felhasználás a normához: vállalás: 736 mFt teljesítés: 2843 mFt kedvező eltérés: 2107 mFt Minőségi mutatók: Vállalás: Teljesítés: Kedvező eltérés: — A minőségi kör május 25-én tartott tanácskozása bővelkedett a problémafelvetésekben és igen sok hasznosítható gondolat megoldási javaslat merült fel. — Szocialista brigádjaink II. n. évi értekezletei a vállalások teljesítéséről tanúskodtak. — A Népköztársaság kiváló brigádja címet elnyert Petőfi komplex szocialista brigád, az egyéni kitüntetések ünnepélyes kiosztására május hó végén tartott kibővített brigádértekezletet. Az egyéni kitüntetéseket a vállalat igazgatója adta át. A brigád és vendégei, a hivatalos aktus, után az esti órákig együtt maradtak. Uzsonna és poha- razgatás mellett a baráti beszélgetésben oldottabb körülmények között őszinte eszmecsere folyt, felelevenítve a múltat, de még inkább sokoldalúan tárgyalva a brigád jövőjét. Nem lesz könnyű tartani az elért magas színvonalat és még nehezebb előbbre lépni. — A vállalat kiváló kitüntetést elnyert brigádjaink értekezleten tárgyalták meg az 1976. évi társadalmi rendezvényeket, melyeknek költségeit a kapott jutalomból fede* zik majd. (Nyugdíjas-találkozó, gyermeknapok.! — Az szb; szakszervezeti tanács és a szocialista brigádvezetők tanácsa, a műszaki konferencia, és a termelési tanácskozások. — Az említett rendezvényekről, tanácskozásokról még külön részletesebben is beszámolunk. — Az Irinyi brigád a vetélkedő országos döntőjében a II. helyet szerezte meg. TELJESÍTENÜNK KELL A BÉRPREFERENCIA FELTÉTELEIT! Vállalatunk a benyújtott pályázat alapján bérpreferen- ciát kapott, (1,2 százalék adómentes bérszínvonal és bértömegnövelésre.) Nagyon komolyak a feltételek. Minden vezetőnek sőt ösz- szes dolgozóinknak ismerni Kiemelt term. 3,50 3,61 + 0,11 Egyéb termékek 3,40 3,68 + 0,28 kell ezeket, hiszen teljesítésük nélkül nem vehető igénybe a bérpreferencia. Melyek ezek? Felsoroljuk: a) Az utalványozott órákkal szemben vállalati átlagban + 2 százalékos teljesítményemelkedést kell elérnünk. b) A filteres cigaretta termelést az előző évihez 106 millió db-al kell növelni. (Létszámnövelés nélkül.) c) 3000 q Hevesi dohányválogatását kell elvégeznünk, kooperációban a beváltó vállalatokkal. d) A dohányanyag fajlagos felhasználásánál az előző évi mutatókhoz viszonyítva 0,3 százalékos megtakarítást kell elérni. (185 q) e) Biztosítanunk kell a szakmunkásképzést, továbbképzést technikus továbbképzést. Egységeseknek kell lennünk a törekvésben, hogy teljesítsük a feltételeket. III. NEGYEDÉVES FELADATAINK Nem lesz kisebb az elvárás, mint az I. félévben. Bizonyítékul a termelés számai: Filteres cigaretta termelés: 1676 millió db. Hengeres cigaretta termelés 12 mill. db. Szivartermelés 5 millió db. Különleges gazdálkodási feladatként jelentkezik az augusztusi fordulónapi koordinált forgóeszközkészlet biztosítása. VEZETŐKÉPZÉSRŐL TŐMONDATOKBAN — Befejeződött az alsószintű vezető — (szoc. brigádvezető-) képzés első csoportjának oktatása. A résztvevők érdeklődők voltak, s az oktatás folyamán szerzett tapasztalatok alapján javított módszerekkel indulhat, majd a második csoport képzése, a II. félévben. — Júniusban szerveztük és bonyolítjuk le a középszintű vezetőképző második negyedéves konzultációit. Ez alkalommal a vállalati ötéves tervek is tárgyalásra kerülnek. Iványi Illés szb term.-felelős