Egri Dohánygyár, 1975 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1975-07-01 / 7. szám
Karbantartás ’75 Az 1975. évi minden eddiginél feszítettebb termelési program nem tette lehetővé, hogy a szokásos nyári nagy karbantartást a korábbiakhoz hasonlóan két hét időtartamra tervezhessük. Éppen ezért ezeknek végrehajtása fokozottabb feladatot rótt a karbantartás megtervezésében, megszervezésében, végrehajTurján Ernő a levélkeve- rék-siló hajtómotorjainak felszerelését végzi. fásában és ellenőrzésében részt vevő minden dolgozóra. A rendelkezésre álló egy hét alatt el kellett végezni a termelés folyamatosságának tervezési tevékenység fokozottabban előtérbe került. Az általános karbantartási műveletek végrehajtásáról a részletes karbantartási tervezet szerint a főmérnök koordinálása mellett a termelési és műszaki osztály gondoskodott, a szervezési osztály a végrehajtás során részt vett a munkaerő átcsoportosításának szervezésében, a munkálatok megkezdésének előkészítésében, szinkronizálásában. A termelési osztály elkészítette a karbantartási munkák tételes ütemezését a művezetőkkel történt megbeszélés után, munkacsoportokra bontva, határidőzve, felelősök megjelölésével. A filtergyártáson végzett munkák közül az alábbiakat lehet kiemelni: — preparálóanyag szállító csőhálózat kicserélése. PVC- csőről bronz csőre; — 1—2-es tekercskészítőgép nagyjavítása; — 4-es rúdgyártógép nagyjavítása, 2-es rúdgyártógép középjavítása; — Az osztály kifestése; kisjavításnál lényegesen erősebb, de közepes javításnak még nem nevezhető karbantartást kaptak. Középjavításra került a TOFI selejtbontó, valamint a 12. számú LOF cigarettagyártógép. Ez utóbbinak középjavítását a beütemezett munkákon felül kellett elvégezni, mivel az E. Kossuth export fokozatosan növekedik, a hazai piacokon sem kielégítő a helyzet, így mindenképpen üzembiztos gyártógépre van szükségünk a III. negyedévi feladatok megoldására. Felújításra került a levegőszállító csőhálózat is. A cigarettacsomagolásnak gyakorlatilag egyetlen gépe sem tartható karban a nyári leálláson kívüli időszakban. Nem tudjuk nélkülözni a naponta 7 millió cigarettát csomagoló Niepmann gépsort, de az 5 milliót csomagoló KDW- gépeket sem. Éppen ezért fő tevékenységünk úgy előkészület, mint végrehajtás vonatkozásában kifejezetten csomagoláscentrikus volt. Visnyei Miklós, a VI. Garant-Max cigarettagyártó gépen a sodrásbeállítást végzi. Bukucs Ferenc a VI. Niepmann papírapparát felújításával foglalkozik a karbantartás ideje alatt. összehangoltuk a mechanikus és elektromos szakemberek munkájának ütemezését. Külön ki kell emelni a vízvezeték-szerelő, valamint a villanyszerelő csoport rendkívül jól szervezett, jól előkészített munkáját. Náluk a nagykarbantartás nem 21-én, hanem gyakorlatilag néhány Skoda 1-es celofánozó gép felújítását végzi Pogonyi József és Bessenyei Lajos. A képen látható gépbe a régi elkopott alkatrészek helyére új, eredeti, Csehszlovákiából származó alkatrészek kerülnek beépítésre. A gép felújítását a Petrányi János vezette, szocialista címért küzdő brigád végzi. A 2. és 3. celofánozó gép felújítását ugyanez a brigád végzi el az elkövetkezendő hónapokban, ugyanis a nagykarbantartás ideje alatt ezek a gépek nem kerültek felújításra. Ruby István A cigarettaelőkészítési osztályon a KT—100-as dohányvágógép késdob összeszerelését végzi Vass Kálmán és Sztan- kó Zoltán. — Tekercs- és kábeltároló kocsik karbantartása, festése; — A rttizatmentes szellőztetés megoldása. A cdgarettaelőkészítésen végzett sokirányú munkából külön kell megemlíteni: — Vácuumberendezések középjavítása; — Előkészítési gépsor, szárítóhenger középjavítása; — Kocsányvonal középjavítása; — Szárítóhenger felújítása; — Dohányvágógépek nagyjavítása. A cigarettagyártás gépei A VII. Niepmann 50 RS csúszóléc felszerelését és a fókia apparát nagyjavításán dolgoznak Vass László, Kovács László, Vass Miklós, Nagysolymosi Béla, Petrányi János és Popovics Zoltán műszerészek. Skoda 1-es celofánozó gép felújítását végzi Pogonyi József és Bessenyei Lajos. Természetesen apró problémák az idei karbantartásnál biztosítása érdekében mindazokat a munkákat, amelyekre korábban két hét állt rendelkezésre. A szakipari munkások gazdaságosabb foglalkoztatása érdekében a szokáMinden egyes csomagológép karbantartásának végrehajtását a szokásosnál is nagyobb gonddal terveztük. Megoldottuk a régóta vajúdó Niep- mann-lánc cserét, elvégeztük a csúszólécek cseréjét is. Ez utóbbi azért jelentett különösen nagy feladatot, mivel a csúszólécekbe a karbantartás ideje alatt a helyszínen több ezer furatot, illetve menetet kellett fúrni. Okulva a múlt évi nehézkesebb beindulásból az idén sokkal jobban hónappal korábban kezdődött. A cigarettaelőkészítésen üzembe helyezett új kapcsolószekrény vagy a különböző csőhálózatok felújítása igen alapos előkészítést igényelt. A dohányvágógép javítását A filtergyártási osztályon A TRIUMPH filtergyártó gép végzi a nagykarbantartás ide- nagykarbantartását végzi Molnár András, Kiss László üze- je alatt Csáki István és Bo- meltető műszerészek, és Fónad Gyula kártológép-kezelő.dor Ferenc. is adódtak — első napon nem volt meleg víz, a filtergyártás metlachi-lapozásánál nem számoltak a töréssel stb. — azonban ezekből a jövő évi karbantartásra a szükséges következtetéseket le fogjuk vonni. A cikk írásakor a karbantartás hatékonyságáról, értékéről még korai lenne állást foglalni, annyit azonban nyugodtan kijelenthetünk, hogy a beindulásból alapos munkára, a későbbiek során üzembiztos termelésre lehet következtetni. sósnál magasabbra emeltük a saját előállítású filterkészletet, így lehetővé vált, hogy a filtergyártás karbantartását egy héttel előrehozhassuk. Ennek a révén a műszaki osztály kőműves, vízvezeték-szerelő, villanyszerelő stb. szakemberei a tervezett karbantartási időt .^negnyújthatták”. A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt a szervezési, i közkedvelt cigaretták többsége Egerben készül DR. MÓGER JANOS VEZÉRIGAZGATÓ SAJTÖTAJÉKOZTATÖJA A magyar dohányipar helyzetéről -tájékoztatta az újságírókat a közelmúltban dr. Móger János vezérigazgató. Bevezetőjében a hazai dohánytermesztés gondjait elemezte, majd elmondotta, hogy a cigaretta értékesítése az 1973. évi áremelési követő visszaesés után 5,3 százalékkal, azaz 1,2 milliárd cigarettával emelkedett 1974-ben. 1975-ben várhatóan 24 milliárd feletti cigaretta kerül értékesítésre. — A füstszűrös cigaretták forgalma az elmúlt évek tendenciájának megfelelően tovább növekedett,, s 1974-ben 56,8 százalékkal részesedett az összes forgalomból. Legtöbb cigarettát Fecskéből adtunk el, 6.788 millió darabot. Ez a növekedés még ma is tart és az első öt hónapban 3.065 millió darabol értékesítettünk. A legolcsóbb füstszűrös cigaretta a Románc, ennek a forgalma ugyancsak emelkedett: 1974-ben 3.186 millió darabot adtunk el belőle. 1975 januártól májusig pedig 1.396 millió darabot értékesítettünk. Sziembetűnő, hogy a filteres Symphoniát mennyire megkedvelték a fogyasztók. EzI jelzi, hogy 1974-ben legnagyobb mértékben emelkedett a fogyasztása (52,4 százalék). Ezután elmondotta, hogy az áruellátásban sem 1974-ben, sem az eddigi 5 hónapban fennakadás nem volt, annak ellenére. hogy néhány segédanyag szállításával (celofán) nagy nehézségek voltak. , —• A celofán világpiaci ára — mondotta a vezérigazgató — az 1973. évihez viszonyítva több, mint 109 százalékkal emelkedett, s ezért folyó év augusztus 1-től kezdődően néhány termékünket (Fecske, Románc, Lottó) átmenetileg celofán néU kül hozzuk forgalomba. Hangsúlyozta a továbbiakban, hogy évről évre fokozza gyártmányfejlesztési tevékenységét az ipar, ami egyrészt abban nyilvánul meg, hogy keresik azokat az új megoldásokat, új gyártmányokat, amelyekre a fogyasztók köréből igény jelentkezik (nikötinszegény cigaretta), másrészt a korszerűtlen gyártmányokat kivonják a forgalomból. — Az ipar felismerte azokat a törekvéseket, amelyek aa egészség védelmének érdekében történnek és a dohányzás elleni propaganda fokozásában nyilvánul meg. Ez a felismerés vezetett bennünket arra az elhatározásra, hogy olyan gyártmányokkal jelentkezzünk a piacon, amelyek kevésbé ártalmasak az emberi szervezetre. Így került sor az első olyan nagyhatékonyságú füstszűrővel rendelkező gyártmányok forgalom-; ba hozatalára, mint a Tabán és a Sopianae. — Meet van folyamatban egy nikotinszegény cigarettának a forgalomba hozatala Helikon néven. Ez lesz az első ha: zai előállítású nikotinszegény cigaretta, amely a legkorszerűbb, az egészségre kevésbé ártalmas cigaretták körében.