Egri Dohánygyár, 1975 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1975-03-01 / 3. szám
„ Parkett - túra A dohánygyári turisták egy csoportja a „Bátyus-bálon”. LÁNYOK AZ AKNAMEZŐN Felszabadulásunk 30. évfordulójára emlékezve ajánljuk olvasóinknak ezt a szovjet filmet, amely érdekes és egyben sajátos eszközökkel vizsgálja az ember és a háború viszonyát. Szép és kellemes a lening- rádi nyár. A háború sebei begyógyultak, s a sétáló emberek már csak ritkán látnak a harcokra emlékeztető elmosódó feliratokat. Egy idős férfit épp ezek az apró jelek késztetik emlékezésre. A második világháborúban történt. A fiatal Vasziljev sebesüléséből felgyógyulva ismét frontszolgálatra jelentkezett. Felettese azonban nem a frontra küldte, hanem egy aknász egységet bízott rá azzal a feladattal, hogy az előrehaladó front mögött hatástalanítsa az aknákat. A feladat világos volt ugyan, csupán az bonyolította, hogy az aknász egység csupa nőből, fiatal lányokból állt... A kezdet nagyon nehéz volt. A lányoknak fogalmuk sem volt a katonai fegyelemről, csak elszántak voltak, s harcolni akartak a németek ellen... Hogyan lesz a fegyelmezetlen lányokból jól képzett, pontosan dolgozó alakulat — erről szól ez az új színes, szinkronizált, szovjet film, amely a harci jeleneteken túl felvillantja az emberi kapcsolatokat, a szerelmet, valamint a bátorság nagyszerű példáját. A filmet Anatolij Vehotko és Natálija Troscsenko rendezte. VALAHOL EURÓPÁBAN jeit. Az egri mozik is bemutatnak néhány nagysikerű alkotást. Ezek között is első helyen áll a Valahol Európában című film, amelyet Balázs Béla és Radványi Géza írt. Rendező Radványi Géza. A film főszerepeit Somlai Artúr, Gábor Miklós és Bánky Zsuzsa játssza. Nem a gyerekek a vádlottak, hanem a felnőttek, mindazok, akik a háborút okozták. — Ezt a gondolatot fogalmazza meg művészi eszközökkel ez a film. Az otthontalan, éhes, rongyos gyereksereg egy romos várra bukkan, ahol találkoznak egy idős zenésszel (ezt játssza Somlai Artúr), aki ugyanúgy, mint ők, a háború, az üldözés áldozata. Űj otthonuk és életük biztosítottnak látszik, de egy nap megtudják, hogy a falubeliek támadást indítanak a. vár ellen... FELSZABADÍTÁS Felújítják az egri mozik a szovjet filmgyártás eme nagyszabású vállalkozását is, amely szinte történeti hűséggel tárja a nézők elé a háború sorsdöntő csatáit, a vezérkar döntéseit, miközben felvillantja a? ütközetek mögött meghúzódó diplomáciát is. A film nagy jeleneteit a második világháború eredeti helyszínein forgatták, s az alkotók szemtanúi, sőt cselekvő részesei voltak a harminc évvel ezelőtti történetnek. Az öt részes színes szovjet filmet egyformán ajánljuk a felnőtteknek, s az ifjú korosztálynak is, azoknak, akiknek az izgalmas jelenetek csupán történelmet jelentenek. Jól sikerült a sportkörünk természetbarát szakosztálya által március 1-én megrendezett hagyományos Farsangi turistabál. A 200 fő résztvevőt Dózsa Károly és zenekapa szórakoztatta este 8-tól reggel 4-ig. A büfé enni- innivalóval látta el a batyu nélkül érkezőket. Éjfélkor a tombolajegyekre 6 nyeremény került kisorsolásra. A résztvevők többsége kibírta a 8 órás „túrát” a parketton is, tekintve, hogy a „parkett-túrán” mindenki saját felelősségére indult, abból eredő másnapos károkról nincs értesülésünk. Ü. L. MŰVÉSZ ANEKDOTÁK Johann Strausst egyszer felkereste egy dúsgazdag gyáros és a következőket mondta: „Tisztelt Mester! Tízezer aranyat fizetek önnek, ha engem is olyan szépen megtanít hegedülni.” Strauss nagyon csodálkozott, sokalta az összeget. „Bocsásson meg uram, egy diszkrét kérdésem lenne: mennyit keres ön évente?” „Én?” — mondja büszkén a gyáros, „nos kb. százezer aranyat”. Erre a mester: „tudja mit, talán inkább ön taníthatna meg engem arra, hogy ezt miként csinálja!” ★ Saljapin, a világhírű operaénekes nem szívesen mondott barátságtalan ítéletet kollégáiról. Egyik napon megkérdezték, mi a véleménye az egyik tenorról. Saljapin sokáig gondolkodott, aztán válaszolt : „Csodálatos ember! Maga hallgatja magát, és maga is dicséri magát.” Érdekességek J a nagyvilágból A NAPTEVÉKENYSÉG ÜJ CIKLUSA Mivel egy naptevékenységi ciklus átlagosan 11 évig tart, és az utolsó minimumot 1964- ben észlelték, a következő minimum 1975-ben volt várható. A naptevékenység az elmúlt évben azonban olyan nagy volt, hogy a csillagászok számításai szerint az újabb minimum a jelenlegi ciklusban csak 1976-ban következik be. Erre a következtetésre jutottak a tudósok a napfolt nélküli napok mindeddig kis száma, a szabad szemmel is látható több napfolt, valamint a napfolt-övezet viszonylag nagyobb közepes szélessége alapján, és figye- lemibe véve azt a körülményt, hogy a következő ciklus csekélyebb intenzitású lesz. Több évvel egy ciklus vége és többnyire már egy évvel a minimum előtt megjelennek az új ciklus első foltjai. A zürichi csillagászok egy ilyen új foltot fedeztek fel 1974. november 15-én. AZ ATOMENERGIA A KUBAI NÉP SZOLGÁLATÁBAN Nagy feladat előtt állnak a kubai tudósok: az atomerőt az ország népgazdaságának szolgálatába kell állítaniuk. A természetes energetikai forrásokban szegény Kubában széles körű gazdasági perspektívát jelent az atomenergia békés felhasználása. Az országban több olyan tudományos intézményt létesítettek, amely ezzel a problémával foglalkozik. A tudósok most a szükséges anyagi és tudományos-műszaki bázis megteremtésén dolgoznak, hogy Kuba áttérhessen az atomenergia széles körű gyakorlati alkalmazására. A kubai tudósoknak rendelkezésükre állnak a szovjet kartársak, valamint a többi szocialista országban dolgozó kollégák tapasztalatai. Az e területen végzett kutatás összehangolása céljából megalakították az Atomenergia Békés Felhasználásának Országos Bizottságát, élén Tirso Saens, a Kubai Tudományos Akadémia alelnöke áll. A kubai atomtudósok tavaly megrendezett első országos találkozóján az érdekes előadások egész sora hangzott el. Többek között egy kutató csoport beszámolt arról, hogy kidolgozta a vas- és mangán radioaktív felkutatásának módszerét. Ezt a módszert azóta már a gyakorlatban is bevezették Oriente tartomány talajHUMOR — Hallottad, kimaradtam az orvosi egyetemről. — Nemes elhatározás! Ezzel sok ember életét megmentetted! ★ A piacon. — Valóban édes az alma? — Édes. — És mi a biztosítéka ennek? — Becsületszavamat adom, hogy mindegyik nagyon édes. — Köszönöm, akkor nem kérek, mert én a savanyú almát szeretem. ★ — Semmirekellő! Már megint valaki kiverte a két fogadat! — szidja a mama a fiát. — Ne törődj vele, mama, mind a kettő itt van a zsebemben. ★ — Mi van veled? Nagyon kimerültnek látszol. Csak nem kezdtél végre dolgozni? — Hagyj békén! Egész nap harcolok a lustaság ellen, s mikor a végén sikerül legyőznöm, annyira fáradt vagyok, hogy már semmit sem tudok csinálni. — Mondja főúr, de őszintén, mit válasszák. — Egy másik éttermet. ★ — Mit csináljak doktor úr? A férjem mindig beszél álmában — panaszkodik egy asszony. — Engedje meg neki, hogy nappal beszéljen! ★ — Hogy sikerült a drámád bemutatója? — Csodálatos volt! Az előadás után a nézők egyszerűen nem akartak felkelni az ülésről. — Miért, olyan mélyen aludtak? ★ — Találd ki drágám, mi lesz ma ebédre! — Szó sem lehet róla. Sokkal érdekesebb lesz, ha megkóstolom, s majd utána találom ki, hogy mit ettem. ★ — Hogy mejri mindenütt hirdetni, hogy én idióta vagyok? — Bocsásson meg, nem tudtam, hogy titok! Ezekben a napokban az elmúlt harminc esztendő történelmi tanújaként játsszák a filmszínházak a három évtized legjobb magyar filmMOSZAKI KÖNYVTÁRUNK ŰJ KÖNYVEI: 1. Walter—Vakle: A faktoranalízis és alkalmazása. 2. Alföldy—Nász: Mikrcr biológia. 3. Miszojev R. G.: Gépelemek műanyagból. 4. Augló—Amerikanische Abkürzungen und Kurzwörter der Elektrotechnik. 5. Villamos berendezések típus és tipizált tervek gyűjteménye MOT III. 51. 6. Az élelmiszer-gazdasági, a fagazdasági és földügyi hatályos jogszabályok gyűjteménye. 7. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya. 8. Lontai Endre: A kutatási szerződések. 9. Borovszkyäkende—Pálos: Iparjogvédelmi kézikönyv. 10. Éber—Kiss: A garázs- építés és fenntartás jogi szabályai. 11. Magyarországi Kutató helyek jegyzéke. Márciusi rejtvény Vízszintes: 16. Pogány név. 17. Földalatti út. 18. Szerszám — nevelővel. 19. Forint. 20. Keleti. 21. Állataid. 22. Gyümölcs — németül. 24. Tavak Finnországban. 25. Mássalhangzók. 26. Autómárka. 27. Toldalék. 28. Fogatai. 30. Borsodi városunk. 32. Futballcsapat. 34. Juhai 35. Elődeink otthona. 37. .. .FA Kupa. 38. Kicsinnyé. 41. Parancsolója. 43. Szőlőből levet sajtol. 44. Bibliai alak, keverve. 46. Szovjet SZSZK. 47. Európai ország. 48. Vezetéknév. 49. MEO fordítva. 50. Országjáró Diákok Országos Találkozója. 51. Öreg fa ilyen. 53. Egykori nomád nép. 54. Játszik keverve. 56. Önzés. 58. Sah része. 59. Műveltető képző. 60. Hóhér. 61. Bulgáriai város. 62. Téka egynemű betűi. Függőleges: 2. Mindent egy lapra tett. 3. Azonos mássalhangzók. 4. Földművelő eszközt. .6. A kislány. 7. Kocsi márkát. 8. Ez jó ragú betűi keverve. 9. Prémes állat. 10. Tik: keverve. 11. Német folyó betűi. 12. Hízelgő keverve. 13. Vegyianyag. 14. Csendőrök régen. 15. ez is, ... 23. Segít egyneműi. 29. Szovjet SZSZK. 31. ZHPD. 33. Készpénz. 36. O-t. 39. A bor is. 40. Egy híján izotóp. 41. Gyűlölet. 42. Névelővel női név. 45. Erdei növény betűi. 51. OGI. 52. Mint a függ. 13. 55. Állami Biztosító. 56. Műveltető. 57. Etelbe tesszük. Beküldendő: vízszintes 1. függ. 5, függ. 1. Szigeti Zoltán, Közgazdasági osztály. Nagy Gergelyné kincsekben gazdag vidékéin. Kuba azért érkezhetett el az atom békés felhasználásának területén végzett eredményes kutatásokhoz, mert a forradalom utáni években tudományos és technikai szempontból gyorsan fejlődött, és mert ezen a területen is szoros volt együttműködése a Szovjetunióval és a többi KGST-országgal. BENZIN NÉLKÜLI GÉPKOCSI A stocholmi Björn örten- heim új típusú villanymeghajtású, háromkerekű gépkocsit talált fel. A mindösz- sze 110 kilós súlyú gépkocsit ólomakkumulátor működteti. A mini-autó üzemeltetési költsége meglehetősen alacsony, sorozatgyártását a közeljövőben kezdik meg Svédországban. MEGOLDÓDOTT AZ ESŐKABÁTOK IMPREGNÄLÄSA Az esőkabátok anyagát speciális szerrel kezelik, amely biztosítja a víztaszító hatást, ugyanakkor azonban megakadályozza, hogy az esőkabát anyaga átengedje a levegőt. Az esőbakátokat sohasem lehet szárazon tisztítani, mert félő, hogy az impregnáló anyagot a tisztítás folyamán eltávolítják. Olaszországban jelenleg kapható olyan speciális szi- 1 ikon-gyanta, amely a szövetanyagokra fecskendezve biztosítja azok vízhatlansá- gát, nem köti össze a fonalszemeket, tehát átengedi a levegőt. Az ilyen anyagból készült esőkabátokat szárazon is lehet tisztítani. BENZIN CELLULÓZBÓL Mikor mindenfelé lázasan keresik a folyékony fűtőanyag lelőhelyeit, figyelmet érdemel egy nizzai francia mérnök, Henry Rotlisberger. Ö az az ember ugyanis, akinek sikerült szintetikus benzint előállítania kukoricaszárból. A feltaláló azt állítja, hogy 98 oktános üzemanyag állítható elő szalmából, faforgácsból, különböző gyümölcsök héjából, és egyéb hulladékból, amely cellulózrostot tartalmaz. Hivatalos körök nyomására a szerző a szintézis technológiáját titoknak minősítette. Franciaország azt tervezi, hogy az ilymódon előállított benzin gyártását évi 20 millió tonnára emelik. Az új üzemanyag nem robban, és égés közben nem keletkezik sem füst, sem bűz. Előnye még, hogy bármilyen arányban keverhető közönséges benzinnel, s alkalmazásához nincs szükség a gépjárművek konstrukciós átalakítására. Óceánon tüli tragya Amerikai farmok három éven át havonta 50 000 tonna trágyát szállítanak a Perzsaöböl két országába, Dubaiba és Bahreinbe. A szállítással megbízott társaság az elmúlt napokban jelentette be, hogy a hatalmas mennyiségű trágya szállítására annak a szerződésnek értelmében kerül sor, amely a két arab ország ^sivatagos területeinek termőfölddé történő átalakítását célozza. A 720 milliárd líra értékben importált trágyát porított faforgáccsal keverik és elterítik a homokos dünéken. EGRI DOHÁNYGYÁR az Egri Dohánygyár lapja Felelős szerkesztő: KAPOSI LEVENTE Telefon: 24-44. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC. Megjelenik havonta egyszer. Előfizetési díj egy évre 12 forint. Szerkesztőség* 3300. Egri Dohánygyár. Telefon: 11-4C, Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó vállalat. 3300. Eger, Beloiannisz u. 1. Készítette: a Heves megyei Nyomda VáUalat. Eger, Bródy Sándor utca ( Igazgató: SÓLYMOS JOZSEJ