Angolkisasszonyok leánylíceuma és felsőkereskedelmi iskolája, Eger, 1932

5 AZ ANGOLKISASSZONYOK EGRI B. M. V. INTÉZETÉNEK 80 ÉVES JUBILEUMA. 80 esztendő számottevő idő intézmények életében is, azonban mi nem jubilálni akarunk. A jubileumi időről való emlékezés nem a jubilálót illeti. Emellett a dátum mellett mégsem haladhatunk el felfigyelés nélkül. Meg kell állnunk egy pillanatra. Megállunk azért, hogy mélységes hálával adózzunk az Ur Istennek sok kegyel­méért, amelynek segítségével a 80 éves életúton vezérelt s hogy kegyelmi világosságának fénye mellett irányított. Ennek az igaz, őszinte hálának volt kifejezője az az ünnepélyes Tedeum, amelyet november 1-én celebrált Dr. Ivanovich Emil apát-kanonok úr. De megállunk azért is, hogy hálás köszönetünket kifejezzük ezzel az alkalommal azok iránt a nemeslelkü jótevőink iránt is, akiknek kegyes jósága ezen a hosszú életúton intézetünket anyagilag támo­gatta s munkánk sikerét erkölcsileg előmozdította. Bartakovics Béla egri érsek áldozatkészségének köszönhető, hogy Ward Mária leányai 1852. november 1-én bevonultak ide, az általa alapított Rendházba, hogy az ő szellemében neveljék és oktassák Eger és messzi vidékének leánynemzedékét. Az alapítónő Ward Mária, előkelő származású, kát. angol nő volt. Származásánál csak nemes lelke volt előkelőbb. Küldetése volt az Egyházban s ennek meg is felelt nagy Isten-szeretettel, férfiasán erős lélekkel és áldozatos, hősies keresztviseléssel. Az volt az ő küldetése, hogy az Egyháztól erőszakosan elszakított Angliában az ő leányai pótolják a vértanúhalált szenvedett és kiüldözött papokat, látogassák, erősítsék s tanítsák a lelki elárvu- lásban sínylődő kát. híveket. Ennek az égetően szükséges szent célnak az elérésére két — addig hallatlan — újítást vezetett be az Egyházba. Az egyik újítás az volt, hogy nem írt elő szigorú klauzúrát, a másik pedig az, hogy a nőknek, de nekik elsősorban, részt kell venniök az apostoli munkában. A szokatlan újítás nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom