Angolkisasszonyok leánylíceuma és felsőkereskedelmi iskolája, Eger, 1928

5 mind a tizenkét esztendőben hiányzott életéből: a sze­retet áldó és áldott melegét. És eszébe jutott az a sze­retet, amelytől nyolcéves korában, a székely faluban el­szakadt, s melyhez hasonlót olyan keveset talált azóta is: — az édes anyja szeretete. Igen, e körül forgott a négyórai úton minden gondo­lata, minden érzése. Ebből fog belevinni az iskolába, amennyit csak le­het. Tanítványait úgy tekinti, mint fiait. Meg fogja nyitni a szívét, s közel engedi őket a szívéhez. Akarja, hogy az ő fiai örömmel jöjjenek hozzá, benne, s rajta keresz­tül lássák magát az iskolát. Szeressék meg, legyen nekik örvendetes az ott tartózkodás, érezzék, hogy nekik jó ott lenni, s kívánják, hogy minél többször legyenek ott. Észre fogja venni, hogy melyiknek szomorú az arca, melyiknek borús, gonddal terhelt a homloka, s magához szólítja, beszél vele, megkérdezi, hogy miért szomorú. És tudja, hogy a fiúnak is megnyílik a szíve, elmond mindent neki őszintén. És milyen jó érzés lesz az, ha a gyermekarc kiderül, ha a nehéz kis szív megkönnyeb­bül, ha a gyermeklélek csapzott szárnya megint röp­ködni fog. Mert eszébe jut, hogy neki is voltak gyer­mekkorában elboruló pillanatai, szerette volna elpana­szolni valakinek, de nem volt kinek. Hozzászoktatja fiait, hogy sohase hazudjanak, sem félelemből, sem álszégyenből a maguk cselekedetének szépítésén ne fáradozzanak. Szemüket ne süssék le, néz­zenek nyíltan szemébe, hogy a lelkűk tükréből olvashas­son. Egymáshoz szoktatja őket, megbarátkoztatja, az ellentéteket kiküszöböli, hogy az együttlét kívánatosabbá váljék. A szegényebb sorsát ne nyűgözze le a szegény­ség, a jobbmódú ne érezhesse magát az osztályban több­nek, mert az iskolának egyformán polgárai, akikre egy­formán elvégzendő kötelességek várnak. E kötelességek elvégzésének mértéke adja a gyermek értékét, s ez az érték szabja meg a kis polgárok helyét. Mikor erre gondolt: gyermekes öröm váltódott ki lei­kéből. A fejlődő gyermek-lélekre gondolt, amelynek gon­dos, szerető, aggódó, reménykedő megfigyelője akart lenni. Gyönyörrel, meleg, jóleső érzéssel tudott erre a lelki munkára gondolni. A kis diák, amint évről-évre bontogatja szárnyait, s csodálatos színpompában átala­kul, a kamasz-kor esetlenségéből kivergődik, biztonságot, határozottságot nyer. Gondolt önmagára, az eleinte félénk, bátortalan, le­

Next

/
Oldalképek
Tartalom