Angolkisasszonyok leánylíceuma és felsőkereskedelmi iskolája, Eger, 1928
7 nek, hogy fogadják őt, kiknek a szíve nyílik majd meg előtte. Csupa bizonytalanság, csupa kérdés. Az dő fogja rá megadni a feleletet. Érzi, hogy keresni fogja köteles- ségszerűleg a gyakori érintkezést. Nem lesz tolakodó, de megfigyelő, tisztelni fogja a kort az idősebbekben, keresi az összekötő érzelmi kapcsolatot az ő korabeliekkel. Akarja, hogy hasznossá tudja tenni magát az iskolában, s kerülni fog minden ellentétet. Amit a maga tanítványaiban igyekszik elősegíteni, hogy testvéri érzésben simuljanak egymáshoz, azt megpróbálja a maga részéről a kartársakkal szemben is. Be boldog volna, ha megértő társak minél többen akadnának, ha közéjük menni vágyódás támadna benne, ha a tanári szoba vonzaná, ha szerencsés kiegészítője lenne az osztálynak, s az iskola lelki levegője felüdítené, s ha ő maga is minél hathatósabban hozzájárulhatna e lelki levegő fölmelegítéséhez, ha büszkeség töltené el, hogy derék, értékes, becsületes, rokonszenves kollégái vannak, ha azt mondhatná az igazgatónak: — Itt vagyok, van bennem kedv és akarat a munkához. Ismerj meg s adj nekem minél több munkát az is kola életében, mert szeretek dolgozni az ifjúságért. * * * Híven leírtam mindazt, ami a kezdő tanár lelkét a pályafutás kezdetén állandóan foglalkoztatta. Nem volt okom rá, hogy jobbnak tüntessem fel, hiszen nem cselekvésről, csak szándékról volt szó. Nem is beszámoló, csak vallomás akar ez lenni, mellyel magamnak tartozom, s hogy azoknak mondom el, akik velem egy mezőn dolgoznak, nem dicsekvésből történik, hiszen arra a pályája utolsó stációján levőnek éppenséggel nem lehet szüksége. És megkezdődött a kilenc év munkája egy olyan városban, ahol a magyar tanárra akkor még egy külön hivatás is várt: a magyar nyelvnek megszerettetése, ifjú lelkekbe átplántálása. Ez a misszió egymaga lelkesítő és cselekvésre késztető volt, a legszebb s talán a legnemesebb mindazon feladatok között, melyek a magyar tanárra a múltban vártak, mert nem erőszak, nem az osztályozás szigorúsága kellett hozzá, hanem az anyanyelvnek végtelen szeretete. Ennek a belső nemes indítéknak kellett úgy megnyilatkoznia, hogy magával ragadjon, hogy az elmének lassú pallérozása az érzelemnek napmelegétől termékenyüljön meg, hogy a német, a tót anyanyelvű gyerek ihletet és kedvet nyerjen a magyar nyelv