Angolkisasszonyok leánylíceuma és felsőkereskedelmi iskolája, Eger, 1927
4 az épületszárnynak felépítésébe belekapcsolódtak. Ők érzik és kellőképen értékelik is a nő hivatását és fontosságát az életben. Igaz ugyan, hogy a világtörténet nagy vívmányai nem a nők. hanem a férfiak nevéhez fűződnek, de az is igaz, hogv ezek a nagy férfiak nem lehettek volna azokká, egy-egy nemeslelkű édes jó anya, nővér vagy hitves néikűl. Ezzel a gondolattal eltelve áldoznak annyit az Angol- kisasszonyok a magyar nőnevelésre, ezért fáradoztak azon, hogy a pedagógia követelményeinek is megfelelő új otthonban szolgálják a művelődés ügyét, ahol tiszta idealizmussal nemesítik a leánylelkeket s alakítják olyanokká, amilyeneknek az Isten akarja. Ezek a falak tehát sokat beszélnek. Beszélni fognak a jövőben is, hogy itt az Angolkisasszonyok a leányok leikébe beültették a legszebb női típust, a keresztény világnézlet legmagasabb ideálját: a Krisztust kereső nő leggyönyörűbb típusát, azt, akihez az Isten fia hozzákötötte földi megjelenését. ÖSSZEFOGLALÁSI TERVEZET AZ V. OSZTÁLYBAN A LATIN NYELVBŐL. * Az évvégi vizsgálatok helyébe bevezetett úgynevezett „Összefoglalások“ 1916-ban vették kezdetüket, amikor Jan- kovich Béla V. K. Miniszter 1916. évi július 14-én 86.100. sz. a. kiadott „A Leányközépiskolák Szervezete és Rendtartása“ 161. §-ában a következőket rendelte el: Minden iskolai év végén jún. 20-ától kezdve osztályonként és tárgyanként befejező összefoglalások tartandók. Ez a rendelet egyelőre csak a leányközépiskolákra vonatkozott, de már a V. K. M.-um 1920. évi dec. hó 10-én kelt 113.240. sz. r.-ével ezt a fiúközépiskolák részére is általános érvényűvé tette az I—VII. o.-ban épúgy, mint a leányközépiskolában. A Vili. o-ban ugyan még a régi vizsgarend maradt meg mindkét nemű iskolatípusban, de már az 1924. évi XI. tvcik'k az évvégi vizsgálatok helyébe a VIII. o.-ban is a nyilvános összefoglalásokat rendelte el. Az 1916. év júniusában tartott első összefoglalások alkalmával felmerült az a kérdés, hogy az összefoglalások alkalmával adott feleleteknek van-e jegyértékük, mint a régi vizsgarendben, mert az 1916. évi Szervezet és Rendtartás idevonatkozó 167. §-ában nem volt más intézkedés erre vonatkozólag, csak az, hogy az osztályozó értekezlet néhány nappal az iskolaév vége előtt tartandó s hogy az előmeneteli érdemjegyre vonatkozólag a tanuló egész évi előmenetelének rneg- ítélése alapján tesz javaslatot a szaktanár. * Az igazgató előadása 1928 február 14-én tartott II. félévi módszeres értekezleten.