Angolkisasszonyok leánylíceuma és felsőkereskedelmi iskolája, Eger, 1926

6 felül jelentkeztek a tanulók, míg a felső leányiskolái tagozaton csupán csak két tanuló jelentkezett. Két tanuló miatt különösen pénzügyi szempontból nem volt tanácsos fenntartani egy iskolatípust, a vezetőség tehát elhatározta, hogy a felső leányiskolái tagozatot nem nyitja meg. így lett az inté­zet egyelőre önálló leánygimnázium, amely a jankovich-féle 3-féle leányközépiskolai típus egyikéhez sem tartozott. Mivel azonban a nm. VKM.-um nem engedélyezte az önálló leánygimnáziumi alakulást a megfelelő indokolásra sem s bár önálló leánygimnázium már több volt az országban, kénytelenek voltak ismét felvenni a »Felső leányiskola és leánygimnázium címet, jóllehet a felső leányiskolái tagozatról időközben a két jelentkezett tanuló is lemaradt. A nm. VKM.-um rendelkezése folytán a következő évekre az esetleg jelentkező tanulókat mindig fel kellett volna venni a felső leányiskolái tagozatra, szóval ezt a tagozatot, akár ha pangott is, fenn kellett tartani. Az egri ház Főnöknője, mint ez iskola fenntartója, látván a kényszer-helyzetet, de meg a szülők kérésének is engedve, elhatá­rozta, hogy megnyitja a kereskedelmi iskolát. Az iskolafenntartó az igazgató részletes kimutatása alapján ugyanis belátta, hogy »Felső kereskedelmi iskoládnak a beállítása a felső leányiskolái típus kötelező beállítása mellett nem jelent nagyobb anyagi megterhelést az intézet részére, mert az egy-két felsőleányiskolai tanuló részére nem kellett külön iskolatermeket és tanárszemélyzetet előteremteni. Ezek a tanulók t. i. »vándortanulók« voltak, mert a tárgyak egy részét a gimnáziumi tagozat megfelelő osztályában, másik részét pedig a felső kereskedelmi iskola megfelelő osztályában hallgatták. így született meg az országban az akkor még egyedül álló, felső tagozatán trifurkált leányközépiskola, illetőleg ily körülmények terem­tették meg nálunk a felső kereskedelmi leányiskolát, amely — mint ismeretes — a nm. VKM.-um 1920. évi 72000. VI./6. sz. rendelete alapján önálló kereskedelmi iskolává vált s teljes címe : Az Angol- kisasszonyok Egri Érseki R. K. Négyévfolyamú Női Felső Kereske­delmi Iskolája. * * * Az első tíz év lefolyásának adatait majd később közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom