Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1943

5

Szent Margitról s mint valami látomás magasodott a világ fölé a pápa fehérruhás alakja, amint rezzenéstelen kézzel mutatott fel Őreá és idézte Őt, amint ott ragyog új, szelíd, biztató fénnyel a háborús világ egén.

Ez az ügy nem a nők világának, nem is csak egy nemzetnek magánügye, sokkal több ez már: az emberiség, az egész világ ügye. Az 57 kötetnyi kérvény között, mely kérte ezt a szenttéavatást, ott van sok-sok külföldi hatalmasság kérőlevele, királynők, miniszter- elnökök, bíborosok, katonák kérelme. A mieink közül — hogy mást ne említsek — ott van V. István, III. Ferdinánd és közbül Mátyás királyunk kérvénye, ki nemcsak egy akkor oly hatalmas ország vezetésében, csaták viharában, finom humanista tudósai körében volt nagy, s aki nemcsak Szép Ilonkákat tudott sírba vinni, de az igazi érték és nagyság előtt mélyen meg tudta hajtani büszke magyar férfifejét; kérvényéből látjuk: tudott ennek a világnak — melyben oly mélyen bent élt — hangjain és fényein túlra is figyelni, s királyian nemes alázattal kérni az Egyháztól egyik messzi királyelődje leányának oltárra emelését, mert hitte és tudta, hogy Margit odavaló.

Pontosan akkor született Szent Margit, mikor a mostaninál rémesebb és végzetesebb pusztulás vaskarjai nyúltak utánunk, amikor gáffalanul áradt el felettünk a Keletről hömpölygő veszedelem: történelmünk talán legnagyobb támadása a Volga felől. Szülei akkor fogadalommal ajánlották fel Istennek és áldozatul, hogy a nemzet élve meneküljön. Ő életével felelt és állt jót szülei fogadalmáért, beteljesítve azt az utolsó betűig, a végső lélekzeívételig. Kevés áldozatosabb, rendkívülibb élet égett el egy nemzet és az Isten ügyéért az övénél.

Ismerjük — mert az elmúlt években tárták fel — a falakat, mik között élt, a folyosókat, hol annyit járt, a kutat, honnan vizet hordott, a kőlapokat, miket felmosott, a cellát, miben nem volt kályha, a konyhát, hol a gyenge és fagyos királylányujjak főzeléket hámoztak, a beszélő szobát, hová eljöttek szülei és a szomszéd hercegek kérlelni Őt, jöjjön vissza az elhagyott világba. És mehetett volna: el a nedves, hideg falak világából, a súrolások, imák, kemény böjtölések elől, fénybe, fejedelmi udvarok forró és színes kavargásába. Nem ment. Maradt.

Ismerjük hagyatékából életének leglényegesebb kellékeit is: ostorát, vezeklőövét. Furcsa hagyaték. De Ő ezeket szépítőszereknek tartotta, elengedhetetlenek a lelke kozmetikájához. Valóban: egy valódi hősnő életének kellékei voltak ezek. Az úfszéli bölcsek erre azt mondják: rettenetes. Szent Margit ellenben szelíden csak ezt a kérdést teszi fel: csak bűnben, aljasságban, gőgben és lázadásban lehet, szabad és illik csúcseredményeket produkálni és embertelen arányokban túlozni? Tiszteletben, szolgálatban, szeretetben — vájjon — nem? Ezt