Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1942
5 a jelent mely sportarénák szilaj hangorkánjaival, harcirepülőgépek rekedt, tompa és halálos dörgésével van tele, s egy betonból, strandokból, bárokból, mozikból és politikából épült új világ nyers és nyugtalan kiáltásaival, s valami kevéssé megfogható, újszerű és vad világnézeti hisztériával. Érdeme és nagysága, lelki alkatának sokrétűsége és hajlékony finomsága éppen ebben kereshető: az ő múltjától a valóság és szellem síkjain oly mérhetetlen távolságokra előrejutott jelenben is, s oly határtalanul megváltozott körülmények között is mindig korszerű tudott lenni, az idők sürgetéseit és parancsait mindig megértve, s akaratát és intézkedéseit mindig ezekhez hangolva tudta utolsó pillanatáig irányítani és befolyásolni egyházmegyéje útját, jövőjét a lélek örök síkján és a korszerű intézmények, szervezések, alapítások terein. Alkotásainak hosszú és tündöklő sorát a halála előtti óra tudta csak megszakítani és lezárni: utolsó aláírásával még 50—50 ezer pengőt hagyományozott két telepes község új építendő templomára. Jellegzetes, kemény és valódi egyéniség volt, s mindig tettekkel, maradandó alkotásokkal érvelt a nagy és múlandó szavak, görögtüzes akarások, nagyhangú elindulások és végzetes félbenmaradások mai embertípusainak ellenében. Szilárdan és táníoríthatatlanul haladt az útján, dolgozott és alkotott halála pillanatáig, 5 éber és figyelmes gonddal őrködött azon, hogy a reábízott lelkek világában senki és semmi ne torlaszolhassa el pillanatokra sem az Isten országának útjait. Tudott hatalommal és méltósággal fordulni a hatalmasok felé, de a szolgalelkűség etikettje volt az, ami végképen ismeretlen volt előtte; és még: tudott lehajló, egyszerű és alázatos is lenni az egyszerűekkel, a kicsikkel, az élet margóján ván- szorgó megszomorítottakkal szemben. S annak titka, ami egész életének szilárd belső tartást adott, a mindenen felülemelkedni tudás jogát és bátorságát, a helytállás magános és szinte kolosszusi erejét, íme ez volt: sziklaszilárd hite, mély vallásossága, az alázat és odaadás fegyelme, az evilági és földöntúli értékek és arányok tisztelete. Temetése megmutatta mégegyszer, utoljára, szinte kézzelfoghatóan, ki volt ő egyháza és nemzete számára. Minden együtt volt ezen a temetésen, amit csak Magyarország ma közszolgálati rangban, hivatalban, a magyar egyházi és hatalmi élet résztvevőinek sorában felmutathat: a Kormányzó, a Hercegprímás, a püspöki kar, a kormányelnök és miniszterek, a magyar közélet és szellemi világ többi méltóságainak és a névtelen ezreknek nagy és utolsó tiszteletadása még egyszer felvillant és hódolt temetésén a halott Főpásztor előtt, ki ott feküdt a súlyos és egyszerű tölgyfakoporsóban szinte lebegve a katafalk fekete és ezüst pompájának tövében elterülő koszorúóriások mezőnye felett a maga 92 évének rettenetes súlyával, az élenállás nehéz és félelmes évtizedeivel a halál néma és mély magánosságában. A hódolatnak és
