Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1939
VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS 1920-1940. Csendben, kívánsága szerint szinte észrevétlenül ünnepeltük országlásának huszadik évfordulóját. Zajtalanul gyülekezett az iskola apraja-nagyja s tisztelgett némán képe előtt. De a kép beszélt! Beszélt acélos, kemény akaratról, elszántságról, küzdelmes és hosszú múltról. Magával vitt bennünket a kenderesi ősi kúriába, ahol „zsenge lelke és teste a természet szabad ölén igen szépen indult fejlődésnek“. Elkísértük fanulóéveinek fontosabb állomásaira: Debrecenbe, Sopronba, Fiúméba. Emlékezetünkbe véstük, amit hadapródi minősítésében írtak Róla: „a kötélzet kezelésében ügyes, a hajózásban rátermettséget mutat, a tüzérségi dolgokban jól használható és igen szorgalmas, magasabb kiképzés után törekszik, szolgálaton kívül modora kifogástalan, jó társaságban forog, ahol szívesen látják..." 1 Mennyi megszívlelnivaló kis és nagy diáknak! Bejártuk Vele, mint sorhajózászlóssal a távol keleti vizeket. Együtt állomásoztunk, mint kapitánnyal Pólában, mint korveítkapi- tánnyal Konstantinápolyban. Az isteni Gondviselés kezét láttuk szárny- segédi beosztottságában, s örvendtünk annak a nagy kitüntetésnek, amelyben — a maga mellett „kiváló emberek számára fenntartott fontos és bizalmi állásban, amely becsületességet, jellemességet, hallga- tagságot és tekintettel a királynak a kora hajnali óráktól a késő estig tartó szapora munkásságára, fáradhatatlan és soha el nem lankadó szorgalmat és pontosságot kívánt“1 — Őfelsége részesítette. Nemcsak fokozott érdeklődéssel, de honleányi büszkeséggel követtük életének további útján a kék Adriára, majd háborús Adriára a „Novara“ gyorscirkáló parancsnokát s később ellentengernagyot. „Otrantó 1917. május 15“ már nemcsak történelmi időpont számunkra, de azoknak az acélos, kemény vonásoknak kovácsolója is, amely tiszteletet parancsoló s egyben megnyugtató Főméltóságú Kormányzó Urunk egész lényén. Megrendült lélekkel kísértük az összeomlás szomorú óráiban
