Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1938
6 megpihenni és továbbra is Istennek szolgálni áldozatos és sikeres főnöknői munkássága után. A rendi szabályok értelmében a szolgálatukat végzett főnöknőknek egy esztendőt mindig egy más rendházban kell tölteniök. így került a volt főnöknő őnagysága Veszprémbe, ahol rendi elöljárósága az ottani négyévfolyamú felső kereskedelmi iskolájának igazgatásával bízta meg. Mi, a leánygimnázium testületének tagjai, amikor megköszönjük irántunk és intézetünk iránt való jóindulatát, jóságát és szeretetteljes figyelmét, arra kérjük a jó Istent, hogy új munkakörében adjon továbbra is erőt, egészséget, hogy igazgatói és tanári munkáját oly eredményesen végezhesse, mint amilyen sikeres volt főnöknői működése. Legyen ott is a szerzetesi lelkiség és a nemzeti műveltség erős tényezője és terjesztője. Bízunk abban, hogy az igen tisztelendő Mater ismét a mienk lesz, mert itt is várja őt a női kereskedelmi iskolának a vezetése, hisz a volt négyévfolyamú felső kereskedelmi iskolánknak, amelyben oly nagy szeretettel és hivatással tanított, tizenhét évig oszlopos tagja volt. A jó Isten áldása kísérje volt főnöknőnket áldást hullató kegyelmével új munkakörébe 1 M. Kondé Mária Főnöknő. Ünneplő lélekkel és benső meghatódottsággal üdvözöltük az iskolai év elején az új Főnöknő Onagyságáf. Nem ismeretlen előttünk, hisz egész életét itt, Egerben, rendházukban töltötte, ahol a nagy leánynevelő intézet több iskolájában tanított: az elemi iskolában, a polgári leányiskolában, majd a gyakorló iskolában huzamosabban és igen nagy szeretettel a tanítónőképzőben, ahol éveken át tanította nagy szaktudással és kiváló módszerrel a pedagógiai tárgyakat: a nevelés- és tanításíant, a neveléstörténetet, a szervezettant, testtanf s a lélektant. Nevelt és tanított már egy egész leánygenerációt, nevelt nevelő lelkének egész erejével és szépségével és szerzetesnői életének szép harmóniájával. Nevelésének és tanításának megvolt mindig a megkívánt eredménye, mert ismerte a nevelő két kötelességét: az élet- fejlesztő benyomásokra való ráhangolást és a benső, munkára ihlető lélekébreszíést. Élettan, lélektan és neveléstan segítségével végezte az elsőt és tanítványait öntevékenységre serkentő lélekihleíével a másikat. Ilyen eszményies és lelki munkával felemelkedett a léleknevelő szent hivatotfságáig. Szaván csüngtek és szerették is kis és nagy tanítványai, mert ismerték áldozatos szerzetesi életét s mert lelkén keresztül áízúgotf