Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1938
25 A Balatonban fogant dalom. A gondzsongító alkony enyhe fénye Reám borult a Balaton vizébe’... S e tündér tónak méla csobogását, Halkan morajló bűvös muzsikáját — Mely mintha álomszerenáddá válna, Vagy mintha búgna csellókantiléna — Elhallgatom így csendben bűvölődve S vágyom a távol csábító ködébe. S fm rámnyilaz egy bűvös ihletár, Ez dalra késztet, mely kitörni vár. E költés kéje — diadallal érzem — Feledteti majd sok száz szenvedésem. Balatonföldvár, 1933. Búcsú a Balatontól. Mily gyorsan tűntök illanó napok, Alighogy jöttem, már elszálltatok! Surran, mint árny, az idő-oceán, Még itt sem áll meg alkony bíborán. Búcsúzni fáj, mint mindig s mindenütt, S a búcsúzásnál némán szenvedünk, De ím, hogy szellő-csókot intek én feléd, Búcsúzásul ez nékem most elég. Mert elviszem százarcú képedet, Mely elbűvölte sivár lelkemet. S előttem áll majd, mint varázstükör Örök fényként, mely folyton tündököl. Látom majd arcod szűzi fátyolát, Mely elnyeli a hajnal sugarát, S látom majd képed tündéri egén — Örök álomként ez már az enyém — Mint gyűl a parton a népraj köréd, Kiknek feltárod vized gyönyörét. S ha pajkos szellő játszik arcodon, Vihar lesz ebből, ezt már jól tudom. S lelkem mámorba esve rád figyel, Ha habra hab tör vészes színivel. A napfény csókját hiába hinti rád, Bősz haragod nem ismer itt határt. Óh, mily fenséges e komor harag, Lelkem se lesz ilyenkor hallgatag 1 De búcsúznom kell s csókom száll feléd S e búcsúcsók egy évre tán elég. Balatonzamárdi, 1934. Szerelemvallás a Balatonban. Sohase voltam ily szerelmes én, — Nem mintha lennék húszéves legény — Szerelmem nagy, óh bűvös Balaton, Mert ajkaidról hallgatom dalom. Te úgy szeretsz, mint én szeretlek téged, Szívemnek lángja íeutánad éget. S ha holdsugárral becsalogatsz engem ... Tiéd lesz akkor a testem, a lelkem. S amint a holdnak csillogó ezüstje Az est homályát egy kissé elűzte, Pihenni csak a te öledbe vágyom, Mert senki nem pihenhet úgy a puha ágyon, Mikor te engem — ébren álmodozva — Elringatsz lágyan hullám-karjaidban. Balatonzamárdi, 1935. Hullámzó Balatonban. Itt lenni, rengni s ringani oly csodás, A földön nincsen ilyen szép oáz. Mesét súg itt a hullámok szava, Nem vágyom el, nem, innen én soha 1 A holdsugár itt kedves fényt viszen, Mely délibábként játszik a vízen... Szemem a csókos hullámarcra néz, S közben ölel a szép tündéri kéz. Tündér tava „Hullámzó Balaton“, Mesédet én ihlettel hallgatom. Siófok, 1936. Vágyódás a Balaton után. Betegszobám oly csendes, monoton . . . Eszembe jut a kedves Balaton. Ha láthatnám napfényes partjait, — Hová elfáradt testem kínja hitt — S fürödhetnék ott nyári napsugárba’, Mely aranyat sző habjai fodrába, S ott érne ultra-violett sugár, Amely gyógyírt szór a beteg után ; És csónakommal szelhetném vizét, Mikor mutatja zordon erejét, Ha bősz viharral kell megküzdeni, — Óh mily gyönyör ez s milyen édeni! — S ha nézhetném az alkony bíborát
