Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1937
10 nevelés nehéz munkájában (17 évig a fiumei leánygimn.-ban). Ő is valóságos kulíúrmunkáí végzett, mert testestől-lelkesíől bele tudott illeszkedni az Angolkisasszonyok áldozatos munkájának hagyományos szellemébe. A kultúrmunka két irányban nyilatkozik meg. Az egyik, kulfúr- javaknak nagy mennyiségben való termelése, a másik, a termelt javaknak mentői szélesebb körben való elterjesztése. Nehéz, fáradságos munka ez. Mi kicsiny korában vesszük át a gyermeket és iparkodunk őt a nemzeíi-kulíúrmunkába belehelyezni, műveltségben gazdaggá nevelni, mindazt neki juttatni, amit az emberiség ezer év óta termel, és képesíteni őt arra, hogy ő is termelő és terjesztő legyen. Kulíúrmunkára nevelni tehát igen nehéz munka s épen ezért igaz megbecsüléssel tekintünk mi Láng Kornélia tanár Úrnő Önagy- ságára, aki egy teljes emberöltőt töltött ebben a nehéz munkában, s ez alatt a hosszú idő alatt nem egy kultúrmunkást nevelt nagy szeretettel és megértéssel. Én nemcsak tapasztalatból, de a M. Főnöknő Őnagyságának szavaiból és az egész tanár-testület megnyilatkozásából azt látom, hogy a mi kedves Kornél néninket nagyon szeretik, mert az ő munkáját is mindig a szeretet irányította. De felsőbb hatóságai is mindig dicsérték nagy ügybuzgóságát és eleven tanítási módját és szép szaktudását. Ezért mindig szeretettel, tisztelettel és nagyrabecsüléssel fogunk reátekinteni. A múlt iskolai év végén nyugalomba vonulásakor tiszteletére egy kis házi ünnepséget akartunk rendezni, de ő ismert szerénységével elhárította magáról ezt az ünneplést, most azonban, amikor már nincs közöttünk, nem tehetett ellene, hogy róla ezen a helyen meg ne emlékezzünk. Mi azt kívánjuk, hogy a jó Isten tartsa meg továbbra is ilyen jó testi-lelki egészségben s jó kedélyben és élvezze sokáig a jól megérdemelt pihenés nyugalmas napjait és még sokáig hozhassa más téren is szeretetének áldozatait. vitéz Veszprémy Dezső.