Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1936
6 Páduából aránylag rövid úton száguld velünk a gyors, hogy a tündéri városba szállítson bennünket. Zakatolva áll meg villanymozdonyunk és mi itt vagyunk Velencében, az álmok városában, a cölöpökön épült házak hazájában. Gyönyörű ez a Velence, a mesék városának ékköve! Vagy amint a régi idők közénk szakadt regőse mondotta: „Kék tengerbe dobott fehér virág . . .“ Első utunk a Szent Márk térre vezet. Impozáns tér fogad kedves galambjaival, előttünk San Marco temploma emelkedik az ég felé. Csodás kupoláival mesésen csillogtatja meg a nap az építészetnek e művészi alkotását. Bent, a templomban számos oltár, középen a főoltár van. Itt mondják az ünnepi misét. Ilyenkor a főoltár előtt emelkedő szószékekről olvassák a segédkező papok a szent leckét, fölváltva. Hálát adunk a Mindenhatónak és elindulunk, hogy körülnézzünk a városban. Az utcák szűkek s a Canal-Grande csatornái között gyönyörű márványhidak emelkednek. A Rialto üzletsoraival, a Sóhajok hídja romantikájával bűvöli el az idegent. Vaporetton haladva, harsányan énekeljük az olasz nép kedves dalát, a „Santa Lucia“-t. A Canal-Grande és a tenger felé vezető kis szakaszon megállva, márvány paloták merednek a világtenger felé, hirdetve a civilizáció diadalát. Pompás és felejthetetlen tíz napot töltöttünk Itália kék ege alatt, a tavasz virágzó pompájában. Az úton derűs jókedvünkben énekeltük meg kedves élményeinket. Megható volt, mikor hazaérkezve, az állomáson búcsúztunk emlékeinktől. Elénekeltük a pápai himnuszt, majd nemzeti imádságunkat. Csak a szemeinkben megjelent könnycseppek beszéltek ... a sok drága emlékmozaikrók, amelyekkel Itália mosolygó kék ege alatt gazdagodott a lelkünk. Vale, Roma aeterna!
