Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1935

5 I. Az iskola múltja Iskoláink alapja az Angolkisasszonyok régi „Felsőbb leányiskolája” volt, amely 1902-ben alakult M. Farkas Szidónia főnöknősége idején, Katinszky Gyula igazgatósága alatt. Ez a „Felsőbb leányiskola” 1916 június végéig állott fenn, amikor vitéz Veszprémy Dezső, a jelenlegi igazgató, akkor még katonai szolgá­latot teljesítő pozsonyi kir. kát. főgimn. tanár, felsőbb helyről meghívást kapott, hogy a Jankovich Béla, akkori vkminisztemiek 1916. évi július hó 14-én 86.100 sä. a. kelt rendeletével kiadott „LeányköjzépiLskolák Szervezete és Rendtartása” alapján szervezze át a régi felsőbb leányiskolát leánygimnáziummá. 1916 szeptem­ber 1-én már meg is nyílt az új leánygimnázium az I—V. osztállyal. A nm. vkm. azonban a hivatkozott Szervezet és Rendtartás 5. §-a állapján azt kívánta, hogy a leánygimnázium mellé a felső leányiskolái tagozatot ig beállítsa a fenntartó, így ez a leánygimnázium hivatalosan a „Felsői leányiskola és leánygimnázium” jelleget kapta. A köv. iskolai évre tehát a felhő leányiskolái tagozatra is kel­lett tanulókat felvenni. Erre a tagozatra, amely 7 osztályú volt (a felső tagoza­ton 3 osztállyal) cisa'k két tan/uló jelentkezett. Nagyon költségesnek mutatkozott a felső leányiskolái tagozatnak ez a beállítása^ mert hisz ennek a két tagozat­nak (a leánygimnáziuminak és a felső leányiskoláinak) csak az alsó tagozata volt közös, a felső tagozaton! pedig egy-két tárgyon kívül majdnem egészen kü­lön vált ez a két tagozat. Ennek a két tanulónak) kedvéért külön tanárok alkal­mazása külön osztálytermekkel egyáltalán nem volt gazdaságos. A fenntartó te­hát célszerűnek látta az igazgató előterjesztése alapján a kereskedelmi iskolai, akkor még („felső leánykereskddelmi ” tagozatnak a beállításúit áls, amely a felső tagozaton szintén 3 osztályú volt. így született meg az első trifurkált leánykö­zépiskola Magyarons/.ágon. Ezzel két célt ért el az iskolafenntartó. Eleget tett a nm. vkminisztérium követelményének, amennyiben beállította a leánygimná­zium mellé a felső leányiskolái tagozatot. Ennek a felső leányiskolái felső tago­zatnak a beállítása a kereskedelmi iskolai tagozattal már pénzügyi szempontból is megoldható volt, mert a felső leányiskolái tagozatnak pár növendéke miatt nem kellett külön tanár, külön osztályterem. Ez a két tanuló ugyanis bizonyos tárgyakat a leánygimnáziumi tagozaton, bizonyos tárgyakat pedig a kereskedelmi iskolai tagozaton az ottani tanulókkal — minthogy a létszám is megengedte — közösen hallgathatott. A felső kereskedelmi iskolai tagozatnak a beállításával a fenntartó a nagyközönség sürgető óhajának is eleget tett, amennyiben megnyi­totta ezt a nagyon óhajtott szakiskolát. Ez a trifurkált leányközépiskola abból a szempontból nagyon üdvösnek lát­szott, hogy a négyosztályú közös alsó tagozat elvégzése után a tanulók megtalál­ták a tehetségüknek és hajlamuknak megfelelő iskolatípust. Azonban az élet út­ját állta e 3 típus ilyen közös kapcsolatának, A felső leányiskolái felső tagozat elsorvadt. Ide a következő évben már nem jelentkezett tanuló. A meglevő két

Next

/
Oldalképek
Tartalom