Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1930
zavarhatná az ódon, omladozó várfalakból, városkapukból áradócsendet. S ez a hangulat, telve meghatottsággal, kíváncsi érdeklődéssel nem hagyja el az embert. Minden kő át van itatva a dicsőséges múltnak szinte misztikus áhítatával. Az Arco Etrusco, amely hatalmas szépségével uralja a várost, egy halott vagy talán csak álmodó világot elevenít meg. Perugia az ősi etruszk kultúrának legjelentősebb centruma volt s ma is tele van ilyen emlékekkel. Mindamellett ezek az antik emlékek nem zavarják a város középkori jellegét. A számtalan templom, amelyet úgyszólván minden lépésnél megtalálunk, bizonyítják azt a hitet, erőt, amely az egészen közeli Assisiből hatolt be, ahol a Poverello, di Dió Isten szegénykéje szórta szét misztikus szeretetének magvait minden emberi teremtmény szívébe. A középkorból Perugia nagy ugrást tett a modern életbe. Megőrizte romantikus jellegét, de az örök álom fátyla alatt megindult az egész Olaszország közös célja felé. Mi mindnyájan, akik ott voltunk egyetemi hallgatók és »öregek«, de akik mind magyarnak vallottuk magunkat, úgy éreztük, hogy missziót teljesítünk. Büszkén mondhatom, hogy sikerült is. Megmutattuk, hogy valahol a Duna—Tisza mentén él egy nép, amelyet vagy nem ismertek vagy félreismertek. S ez a maroknyi magyar mint egy magányos, elhagyott sziget a germán—szláv tengerben küzd, dolgozik, hisz a jövőben s nem felejt. Nem felejt soha, mert hívják a Tátra zúgó fenyvesei, a csíki fehér havasok, az aranyos magyar róna kalásztengere. S a magyar nóta varázsszava, a magyar zene sírva-vígadó melódiája elmondta mindazt, amit szavakkal kifejezni nem tudtunk. S büszke idegenek megnyitották csodálkozó lelkűket. Talán nem értették meg, mi megy végbe a mi szívünkben, amikor egyedül egy rengetegben elsírjuk vagy elkacagjuk életünket. Talán érthetetlenül álltak egy idegen világgal szemben, de megszerettek minket, megismertek s megtanulták becsülni rajtunk keresztül az egész magyar népet. S amikor összegyűlt az egész magyar kolónia, hogy egy kis ünnepség keretében emlékezzék meg Szent István királyról, az egyetem Goldoni terme zsúfolásig megtelt az idegenek kiváncsi tömegével. Ekkor éreztük igazán, hogy eredményt értünk el, hogy a peru- giai három hónap nemcsak tanulmányi szempontból volt fontos, hanem — bár kicsiny körben — de becsületére szolgáltunk a magyar névnek. — 15 —
