Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1930
12 Márc, 1-én a Kormányzó Ur Őfőméltóságának 10 éves jubileumát iskolai szünettel ünnepeltük meg. Márc. 4-én volt az internátus növendékeinek farsangi álarcosbálja. Milyen titokzatos előkészület előzte meg! A legkülönfélébb országok és világrészek elküldték képviselőjüket s azért volt is gondja szegény Carneválnak, míg rendbeszedte őket. Még a boszorkányok is táncraperdültek söprőikkel s egy olyan mintaiskola mutatkozott be, amelybe még a kimaradt növendékek is újra szívesen beiratkoznának, jó uzsonna és finom vacsora zárta be a vidám délutánt. Márc. 15-én zajlottak le a hazafias ünnepségek. A lgimn. az idén is pályázatokkal kapcsolta össze. Az I. A magyar címer története c. tételt Andaházy Kató és Kolossváry Józsa, a II. Nemzeti zászlónk jelentősége címűt Perlik Anna és Reitmann Klára dolgozták ki a legjobban, III. Magyar motívumú plakátot illetve meghívót tervezett Bartha Anna és Märtz Sári a legszebb kivitelben. Márc. 16—17—18-án kedves litániák előzték meg a Szent József ünnepet, szépen feldíszített szobra a szokott helyen állt egész hónapban. 19-én pedig zenés szentmise volt a tiszteletére. Márc. 23-át Oroszországért ajánlottuk fel. Márc. 25-ét a kongregációk díszgyűlés keretében ünnepelték meg. Márc. 30-án az internátus jótékonycélú bazárt rendezett, részben a missziók javára. Április 4-én I. pénteken hirtelen elhunyt M. Beleznay Etelka volt int. főnöknő, a keresk. isk. növendékeinek évek óta szeretett tanárnője. 5-én volt a növ. requiemje, 6-án I. vasárnap pedig a temetése, igen nagy s általános részvét megnyilatkozásával. Ápr. 11 tői 22-ig bezárólag volt a húsvéti szünet. A nagyhéten megismétlődtek nálunk is az ünnepélyesen szép szertartások, amelyeknek énekszámait az u. n. buzgó »húsvéti énekesek« látták el. Ápr. 27-én tartotta meg városunkban a Petőfi Társaság vándor- gyűlését a színházban. Mi is ott voltunk növendékeinkkel s végigélveztük a 14 számból álló gazdag műsort, megismerkedve az irodalom legkiválóbb művelőivel. Máj. 1-én megkezdődtek a szép májusi ájtatosságok. Vasárnaponként dr. Boti Lajos teológiai tanár fejtegeti Szűz Mária lelki szépségeit s igazi méltóságát Lélekben biztosan eljönnek a »régiek« is mert eszükbe jut, bárhová is mennek májusi litániára, a mi virágos, fehér kápolnánk. Május 4-én tartottuk meg az önképzőkör utolsó gyűlését. A