Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1925
Testvéreim köszönitek benneteket, kedves fiatal leányok, asszonyok, akik az élet tavaszában vágyva néztek a boldogság nyara felé. Megérdemlitek, ha tudtok tavaszt teremteni magatok körül. Nehéz munkával jár, de nézzetek rám, a már régen elfelejtett hóvirágra — ebben a küzdésben vagyok a legboldogabb, mert tudom, hogy ez Teremtőm akarata, Testvéreim maradtok még őszülő fejjel is, hisz akkor az örökélet igazi tavaszában jártok. Halljátok meg idei üzenetem is! Nézzetek Róma felé! Sz. Péter hatalmas ívei alatt ma »a kis fehér virágot« lisieuxi b. kis Terézt avatják szentté. 1897-ben halt meg 24 éves korában s 9 évet töltött a francia karmeliták elrejtett kertjében. Semmi rendkívüliség nem volt rajta, de nagy bensőséggel imádkozott, gyakorolta a mindennapi erényeket s azon volt, hogy a legkisebb dologban is kedvében járjon az Úr Jézusnak. Utoljára azokon a helyeken utazott, ahová most annyian vágyakoznak. 15 éves volt ekkor s Párisban a Győzelemről nevezett Szűz temploma ragadta meg, aki csodálatosan meggyógyította. Svájc gyönyörű vidékén, Olaszország művészi szépségein megsejtette _ a mennyei gyönyöröket. A velencei börtönökben járva ezt írja: »Óh mily szívesen laktam volna e gyászos és sugártalan helyeken, ha sz. hitem ezt követelte volna«. Pádua, Bologna, Loretto, Róma, Assisi szent emlékei lelkesítik, Nápoly, Pompei, Firenze szépségeit élvezi s igy kiált föl: »Milyen érdekes a világot tanulmányozni akkor, amikor az ember örökre el akarja hagyni. Megértettem, hogy a múlandó dolgok a semminél is semmibbek s hogy az öröm nem a körülöttünk levő tárgyakból fakad, hanem lelkünk rejtett mélységeiben honol.« Önéletrajzát elöljárói parancsára írta meg, amely 32 nyelven az egész világon hirdeti az ő »biztos útját«', amely a szereteten és bizalmon át vezet. Még él 4 apáca nővére, közülök 3 karmelita. Közbenjárására történt hiteles csodák 4 kötetben vannak meg. Igénytelenül, elrejtve élt mint a hóvirág, de beváltott jeligéjével: >E1 akarom érni az eget, hogy a földön minél több jót tegyek.« »Halálom után majd rózsaesőt hullatok a földre« elhozta nekünk az egyszerű lelkek mindennapi életének bensőséges szép tavaszát. Egy