Állami gimnázium, Eger, 1942

VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY ISTVÁN. 1904-1942. Első szent királyunk napján megrázó tragédia hírét röpítette világgá a rádió: valahol az orosz harctéren katonai parancsának teljesítése közben hősi halált szenvedett a leg­első magyar ember fia, kormdnyzóhelyettes urunk öfömél- tósdga. Mihelyt ráeszmélt a mai magyar és világkérdések leg­mélyebb lényegére, hogy hitünk, hazánk, fajunk, kultúránk, mindenünk, amit szentnek, értéknek vallunk, a keleti harcok eredményével áll vagy bukik, felismerte kötelességét, és el­ment. Pedig boldog családi otthont, ifjú hitvest, apró kis­gyermeket kellett itthagynia, új hivatalában nagy feladatok megoldása várt volna reá, de az ö katonás fegyelme nem ismert előbbrevaló érdeket, mint a legszentebbét, hős lelke a kötelesség felismerését nem bírta elválasztani vállalásától és teljesítésétől. Elment kötelességből, lelkének parancsára, és a kifürkészhetetlen isteni gondviselés akaratából csakhamar osz­tozott sok-sok ezer magyar bajtársának sorsában. Adja Isten, hogy amily egyetemesen rendítette meg idő- előtti sírbaszálldsa egész Európát, az a nagyszerű áldozat, amelyet atyja, családja, ö maga hozott a haza, az európai kultúra oltárán, ugyanazzal az egyetemességgel erősítse meg a nagy harcra a magyar lelkeket, forrasszon még szorosabb összefogásra minden keresztény népet, hősi példája lelkesít­sen a ma parancsának tökéletes teljesítésére minden Euró­páért dobogó szívet. Legyen hősi halála a magyar fegyverek, a keresztény európai kultúra győzelmének biztos záloga!

Next

/
Oldalképek
Tartalom