Állami gimnázium, Eger, 1940
I — 6 — itt a római hősi szellemet, azt a hősi eszményt, amely most Itália minden öntudatos polgárát hevíti és hevíteni fogja az itt felnövő ifjúságot is. A szobor mementóként áll itt és visszaköveteli a történelem, a szellem és a vér jogán a római utódokat megillető helyet a nap alatt: a római imperiumot. Ugyanígy áll mellettünk Dobó István, a törökverő legendáshírű hős, és hirdeti a rettenthetetlen magyar erőt és elszántságot, valamint azt, hogy ne bántsd a magyart. Mi is tőle merítünk erőt és kitartást szebb jövőnk számára. Az bizonyos, hogy Róma mint az ó- és középkor gyújtópontja, világtörténelmi jelentőségű. Ez maga is olyan páratlan nevelőhatású tényező, amelyhez fogható kevés van. Tegyük ehhez még hozzá az olasz nép szimfóniájának, a Fascizmusnak dinamikus, lüktető valóságát, amelynek a Duce genieje adott mérhetetlen horizontokat és óriási fejlődési lehetőséget. A Fascizmusban, a mediterrán kultúrának ebben az új reneszánszában, a világformáló római szellem alkotott megint az emberi élet és a kultúra minden területén világformáló új eszméket. S hogy az eszmét élő valósággá tegyék, megindultak a római légiók utódai, és a történelem örök körforgásában ismét a hullámhegy csúcspontja felé lendül Róma. A történelmi és az ifjú fascista Róma légköre olyan nevelési tényező, amely már magában is eldönti az ifjú olasz lélek formálásának irányát. Itt lehetetlen nem nagy távlatokban gondolkodni és látni a történelem, az emberi lét nagy kérdéseiben. Ezért termékeny tavaszi eső a magyar léleknek Róma! Trianon nemcsak országunkat, területünket, hanem szellemünket is rabláncra verte. Minden élet- lehetőségünk elé meredő kínai fal volt. Ezen belül szűklátókörűek, kicsinyesek, szőrszálhasogatók lettünk. Ebből a testi-lelki börtönből szabadított ki minket a latin és germán szellem ölelkezéséből fakadt új világformáló erő. A latin géniusz újra fellobogó fáklyája mutatja nekünk is az új utat. A régi, szemünk előtt letűnő, liberális—kapitalista korszak modern rabszolgasága, emberi jogokat farizeus módon hirdető, de valójában lábbal taposó uralma után, amely ránk is történelmünk legnagyobb igazságtalanságát és katasztrófáját hozta, Mátyás király jubileumi évében ismét Itália felé mutat a magyarság csillaga. Ott hasadt az új hajnal számunkra is. Ott él az új imperátor, akinek szavára leomlottak börtönfalaink, akinél nagyobb, nemesebb barátja és pártfogója sohasem volt a magyarnak. Az ő csodálatos genieje hirdette azokat a még csodálatosabb eszméket, amelyek szemünk előtt alakítják át a régi világot. A letűnt liberális korszak anyagelvű világszemlélete helyébe ismét az Örök Szellem fensőbbségét állította. Szent István bölcsesége isteni útmutatásként Itália felé irányította a magyarság életérdekeit, és most, midőn ismét naggyá lesz Itália, s a világ vezetését a materialista világnézetű kapitalista világícufárok helyett Germániával együtt a kezébe veszi, mi csak a hódolatunk és csodálatunk zászlaját hajthatjuk meg államférfiaink bölcsesége előtt, hogy az ezeréves utat újra járhatóvá tették, s a magyarságra újra a római nap fénye süt, azé a Rómáé, amely a hellén— görög műveltség örök hordozója. Itt, Rómában éreztem át legmélyebben a nevelő igazi hivatását is. Ez jóval több, mint az egyszerű anyagközlés. A magasabb szellemvilág kapuit kell a szomjas ifjú lélek előtt feltárni. Azt a kaput, amelyen át betekintés nyílik az Isteni, Szép, Igaz, Jó örök honába. Ha a nevelő hivatása magaslatán akar állni, nem lehet és nem szabad neki földhözragadt és a mindennapi élet ezernyi apróságába belevesző embernek lennie. Az Örök értékeket kell az ifjúság leikébe átplántálni. Minden más csak eszköz erre. Épen ezért kell a tanárnak a mindennapi élet gondjaitól mentes, független, de mindenekelőtt hívő embernek lennie. V
