Állami gimnázium, Eger, 1938

I. ISKOLÁNK MÚLTJA. Iskolánk mint községi alreáliskola az első osztállyal az 1890—91. tanévben nyílt meg. Már a következő tanévben állami kezelésbe ment át és évenkint 1—1 osztállyal való fokozatos fejlesztés útján állami főreáliskola lett. 1897—98. tanévben teljes nyolcosztályúvá vált az intézet s e tanév végén volt az első érettségi vizsgálat. Az iskola 1921-ben az egri vár hős védőjéről a Dobó István-főreáliskola nevet kapta. Az 1924. évi XI. te. újjászervezte a középiskolákat, de iskolán­kat továbbra is reáliskolának hagyta meg. Akkor lett a neve: Egri állami Dobó István-reáliskola. A középiskoláról szóló 1934. évi XI. te. alapján azonban minden magyar középiskola, gimnázium, és így intézetünknek neve 1936. június havától kezdve: Egri m. kir. állami Dobó István-gimnázium. Az iskola az 1890—91. tanévben ideiglenesen a belvárosi községi elemi iskola épületében volt elhelyezve. De már fennállásának máso­dik évében, mikor államivá lett, a város az iskola céljaira átengedte a kaszárnyaépületef, az úgynevezett gimnaziális laktanyát, mely egy­kor a jezsuita gimnázium épülete volt. Ez a kétemeletes épület a mai iskolaépületnek régebbi része, a Széchenyi-utcára néző keleti és a Csíky Sándor-utcára néző déli homlokzattal. Ezen a sarkon lévő telek­nek legrégibb ismert tulajdonosa Foglár György kanonok volt, aki ezt a telket a rajta lévő házzal együtt a jezsuita rendnek adományozta oly célból, hogy a rend ezen a helyen építse fel gimnáziumát. Az építkezés 1753 tavaszán megindult s 1754-ben befejezést is nyert. Iskolánk déli homlokzata, mely a hazai barokk stílusnak egyik jellegzetes alkotása, ma is őrzi e nevezetes dátumot és mint műemlék Eger városának egyik nevezetessége. A jezsuita rend eltörlése után 1776-ban a ciszterci rend vette át a gimnáziumot. De II. József császár 1787-ben ezt a rendet is eltörölte és a gimnázium ekkor államivá lett. A ciszterci rend visszaállítása után 1802-ben a rend a gimnáziumot ismét visszakapta. 1827-ben az egri nagy tűzvész alkalmával a gimnázium leégett. A tűz­vész után a ciszterci rend a mai telkén építtette fel új gimnáziumát, a régi gimnáziumi épületet pedig, mivel az feleslegessé vált, Pyrker László érseknek adta el, aki azt a katonaságnak ajándékozta. így ala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom