Állami gimnázium, Eger, 1934

tökéletességgel s csodálatra és követésreméltó módszerrel adta elő. Tudta a módját, miképen kell e tudományokat tanítványainak leikébe átönteni és azokat velük megkedvelteim. Hogy mily kiváló tanár volt, annak bizonysága, hogy még szegedi tanársága idején, 1896-ban, a sze­gedi reáliskola tanulóinak az ezredéves országos kiállításon kiállított áb­rázoló geometriai rajzai gyönyörű kivitelükkel és a legapróbb részlete­kig terjedő pontosságukkal és szabatosságukkal közfelíűnést keltettek. A kiállítás bírálóbizottsága a megboldogultat kiváló sikereiért elis­merő oklevéllel is kitüntette. A nagymélt. V. K. Minisztérium pedig ismételten megbízta hivatalos tankönyvbírálatokkal. Klug Lipóf: „Ábrá­zoló geometria“ és Borosay Dávid: „Geometria" c. tankönyveit ő bírálta. Mint igazgató intézetünk pedagógiai irányítását és adminisztrá­ciós vezetését mintaszerűen végezte. A vezetésére bízott intézet fej­lődése és jó hírnevének emelése érdekében sokat s mindig szeretettel dolgozott úgy a béke áldásos éveiben, mint az azt követő nehéz há­borús esztendőkben. Minden gondolata, vágya intézetünk felvirágoz­tatásában összpontosult, ami céltudatos és lankadatlan munkásságával sikerült is neki. Figyelme, gondoskodása mindenre kiterjedt. Nagy súlyt helyezett a szertáraknak, s a természettudományok rohamos haladásának megfelelően különösen a fizikai és vegytani szertárak helyes irányú kiegészítésére. Élénk érdeklődéssel kísérte az ifjúság önképzőköri működését. Az ő buzdítására szélesedett ki az önképző­kör munkatere, amennyiben az ifjúság nemcsak irodalmi, hanem ter­mészettudományi kérdésekkel is kezdett foglalkozni. Sokat munkál­kodott azon, hogy az iskola és a szülői ház közti kapcsolatot meg­teremtse, illetve mélyítse s hogy a nagyközönség intézetünkről s az abban folyó munkáról tudomást szerezzen. Szinte eseményszámba mentek városunkban azok az évenként ismétlődő előadások és hang­versenyek, melyeket iskolánk igazgatósága idejében rendezett. Ugyan­ezen célból élénk tevékenységet fejtett ki az ismeretterjesztő előadások rendezése körül, ő maga is gyakran ült mint előadó a felolvasóasztal mellett. Ismeretterjesztő előadásainak címei: 1907-ben: Művészet a természetben. 1908-ban: A spiritizmus és a tudomány. 1911-ben: Természettudományok és a materializmus. Az ő kezdeményezésére alakult meg az 1908/9. tanévben a róm. kaf. tanulók hitéletének mé­lyítésére az ifjúsági Mária-kongregáció. Az 1911. évtől kezdve állan­dóan fáradozott azon terve megvalósításán, hogy a szegénysorsú ta­nulók részére egy, az iskolával kapcsolatos tápintézetet állítson fel. Hogy az ehhez szükséges tőke rendelkezésre álljon, kieszközölte, hogy Eger város tanácsa és Heves vármegye törvényhatósági bizottsága állandó évi hozzájárulást szavazott meg a fápintézeti alap javára. Az alap növelésére az iskola a művelt közönség bevonásával évenkint hangversenyt vagy előadást rendezett, úgyhogy a fápintézeti alap- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom