Állami gimnázium, Eger, 1926

7 kérdések nagy számban kerültek megbeszélés alá. Egyszersmind az igazgatók ez al- kaliftat felhasználták arra, hogy elbúcsúzzanak a 40 évi szolgálat után nvugalomba vonuio Madzsar Gusztáv főigazgatótól is, aki a kerület hozzá beosztott iskoláinak 8 éven át volt vezetője és irányítója. Hivata'osan iskolánkban nem fordult ugyan meg, de munkásságával, szereteheméltó modorával a mi becsiilésünket és tiszteletünket is kiérdemelte. Őszintén kívánjuk, hogy jó egészségben s a jól végzett munkára való bol­dog visszaemlékezésben töltse el a nyugalomnak minél hosszabbra nyúló éveit. Az igazgatói értekezlettel kapcsolatban több kerületbeli igazgató néhány tanítási ólát is megfigyelt iskolánkban. UNNEPÉI.YEINK ÉS NYILVÁNOS ELŐADÁSAINK. 1. Október 6-án osztályon­ként emlékeztünk meg a nagy gyásznapról, majd az ünnepi istentiszée’etek után részt vettünk a Knézich-emléktábla előtt az egri főiskolái ifjúság rendezte hazafias ünnepélyen. 2. December 6-án, a Kormányzó Ür űföméltósánágak nevenapján ünnepi isten­tiszteleten vett részt az ifjusáy. 3. December 11-én önképzőkörünk „Romantikus drámaest“-et rendezett, melyen addigi munkásságának legjavát mutatta be a szép számmal összegyü't közönségnek. Az est középpontja Tólh Anlal VIII. o. tanulónak a romantikus drámáról szóló előadása volt. A tanulók pedig részlcleket mutatlak be Shakespeare Hamlei, Hugo V. Hernani, Kaior.a Bánk bán és Kleist kötetlen von Heilbrcn (bemle R. fordításában) c. drámáiból. Két számmal műkódöti zenekarunk is. 4. Február 5.- és 6-án ugyancsak az önképzőkör adta elő Lenile Rezső tanárnak Egy régi udvaiház ulolsó gazdája c. 5 felvonásos színművét, mely Gyulai Pál hasonló című novellája a'apján készült. Szereposztás- Radnóthy Elek — Bruckner L. Vili. o. h. Az ezredesné — Lestál Anna, Erzsi — C holnoky Márta, Mányi — Cholnoky DódS, A gazdasszony — Wachtler Vilma, A hivatalnok felesége — Geiger Gizella, A számtartó — Szenfgyörgyi i. Vili. o.. István, Radnóthv belső embere — Reich Z. VIII. o, Anton inas — löánhidy O. VIII. o., Kah'enberg kapitány — Cholnoky 1. VI, o., Az őrnagy — Schneeweis/. ). Vlb, A hadnagy — Kertész ). VIII. . A lelkész — Tóth Á. Vili., Az ügy­véd — Neufeld B. VII., A mérnök — Habén A. VII!., A hivatalnok — Pretfenhoffei G. VII., A csendőr — Réa'ei ). VII. o. t. — Első kóte'ességemnek tartom, hogy e helyen te a szereplő hölgyeknek hálás köszönetünkét tolmácsoljam szíves buzgóságukért és ki- vá'ó, a sikert előmozdító játékukért. Különösen ki kell emelnem Lesiál Annának és ( holnoky Máriának elsőrendű alakítását Fiaink közül pedig valósággal művészit nyújtóit Reich Zoltán, s mellette még Bruckner bajos vált ki a többi közül. 5. Március 5-én a mohácsi gyásznap 400 éves évfordulója a'kalmából rendeztünk ünnepet, melybe belekapcsoltuk Dobó Istvánról való megemlékezésünket is. A nap jelentőségét dr. Király István s a növendékek közül Czúnya Miklós VII. o. t. méltatták. 7. Március 15-ikéi a szokásos módon ünnepe'tiik meg. ünnepi beszédet mondott Bruckner Lajos VIII. o. t. 8. Március 26-án Beethoven emlékének szentelt egy félórát intézetünk, mikor is Lemlc Rezső tanár ismertette a zene nagy mesterének hervadhatatlan érdemeit. 9. Önképzőkörünk április 24-én egy nyilvános záróülést tartott. Ezen bemle Rezső fanárcinök a kör működését vázolta, maid Tóth A. VII!. o. t. a vigjátékról tartott elő­adást. Reich Z. VIII. o. t. Petőfi;: Szeget-szeggel című költeményei és Gárdonyi G. rajzaiból Göréf, Kertész VIII. o. t. Kátsát adta elő. Cholnoky VI. o. t. Arany: Pázmán lovagját szavalta. Majd Mellére: Botcsinálta doktor című 3 fe'vonásos bohózatát adták elő növendékeink 2 részben. Igen sikerült alakítást nyújtottak Szentgyörgyi !■ és Pántyik V. VIII. o. t. 10. Zene- és énekkarunk junius 15-én hangversenyt rendezett. Ez alkalommal mutatta be készültségéi és haladását, bár évközben is szerepelt ünnepélyeinken mind a kei kar. 11. Kis ünnepély keretében bocsátottuk ki az érettségi vizsgálatot tett növendé­keinket június hó 26-án. Az igazgató az intézeti zászló alatt búcsúzott el az ifjaktöt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom