Állami gimnázium, Eger, 1926
5 növendékek ábr. geom. munkáját F két tanárunk buzdításának és buzgóságának az eredménye, hogy aránylag sok növendékünk kapott kedvet a Lapokban közölt feladatok kidolgozására s így önszorgalmukból is sokan fejlesztették gondolkozóképességüket. A budapesti tanulmányi versenyen négy Vili. osz+ályú tanulónk vett részt (Tóth a magyar, Reich a szépirodalmi, Kornhauser a math, Biuckner a raiz-versenyen), közülük Bruckner dicséretet kapott. A tanév végén a tanulók szabadkézi, rajzoló és ábrázoló geometriai rajzaiból sikerült kiállítást rendezett Tóth Gvula rajztanár. Fegyelem. Abból a célból, hogy kivonulások és kirándulások alkalmával a növendékeket könnyebben fegve'mezhessük, már több év óta az u. n. parancsnoki intézményt vezettük be. Minden osztálynak van egy parancsnoka s ennek helyettese is. Kirándulások alkalmával pedig ad hoc parancsnokokat nevezünk ki. Az idén a parancsnokok voltak tzárójelben a helyettesek!: I. oszt. Smid József; II. a oszt. Gáspárdy György (Baranyai Endre); II. b. oszt. Bárány Dénes (Kiss )enő); III. oszt. Nemes Rudolf (Kovács Zoltán); IV. oszt. Kindornai András (Perger Ferenc); V. oszt. I.évav Imre (Szenykó Eéla); VI. oszt. Dubniczkv Gyula (Nagyfejed )ózsef); VII. oszt. Czunya Mik'ós (Rédei Ferenc); Vili. oszt. Pántyik Vilmos (Szentgyöryyi István). — Bereczky Loránd testnevelési tanárnak az érdeme e parancsnoki intézménynek olyanmérvű kifejlesztése, hogy annak nemcsak ő, hanem minden tanár, ki a tanulókat bárhová vezetni van hivatva, nagy hasznát veszi, mert rendelkezéseit a parancsnokok eredményesen tudják végrehajtani. Növendékeinknek felügyelet alatt tanúsított fegyelmezettsége nem ad panaszra okot, mert a parancsnokok magukban is fegvlmezni tudlak a reájuk bízott c^zlályokat. Ha azonban nincsenek felügyelet alatt, szeretnek rendeüenkedni és za- jongni, túlságosan elevenek. De e tekintetben is lényeges haladás mutatkozik, Ugyancsak van némi javulás ama többször felpanaszolt gondatlanság terén is, hogy t. i. nem tudiák keüően megbecsülni és a romlástól megóvni sem a saját, drága pénzen szerzett ho'm'ijaikat, sem az iskolai ingóságokat. De az eredmény még nem teljes. S mivel a rend- és tisztaságszeretetre való nevelés nehéz és csak közös munkával érhető el, kérem a szülőket, hogy e törekvésünkben támogassanak s ne engedjék meg, hogy a tanuló odahaza rendeilen összevisszaságban tartsa könyveit es egyéb holmijait, hanem gondozza szeretettel. Mert ne feledjük, hogy a rend megszokása a kötelesség- tcüesítésre is kihat. Az erkölcsi magaviselet általában kielégítő. Súlyosabb fegyelmi esettel csak egyszer volt dolgunk. Egy tehetséges, jó előmeneteld s egyébként jó viseletű VIII. osztályú tanulónk iskolán kívüli ünnepélyen zsidó íajisáaát dicsőítő versét olyan hangon szavalta el, hogy sokakban megbotránkozást keltett. Ezért lanárkarr megrovásban (V. fokú büntetés) részesült. Igazgatói intést, illetőleg dorgálást kapott 7 tanuló. A valláserkölcsi nevelésre kiváló gondot fordítottunk. A vasárnapi istentiszteletek látogatásét megköveteltük s részt vettek növendékeink minden egyházi ünnepen. Kaiholtkus növendékeink négy ízben gyóntak és áldoztak. — Napi munkánkat rövid imával kezdjük és végezzük. Tanulóink egészségi állapota általában kielégítő volt, de a féli hónapokban — különösen a január második felében fellépett spanyol influenza ideje alatt — sok volt a mulasztás s voii olyan nap, amikor a tanulók 25%-a hiányzott. A járvány szerencsére iskolánkban rövid idő alatt alábbhagyott, tömeges mulasztás csak körülbelül egy héirg tartott. Ez alatt is a tanítás rendesen folyt, legfeljebb több helyettesíiéssef,, mivel a tanárok közül is egypáran megkapták az influenzát. — Egy növendékünk, mint arról már az első lapon megemlékeztünk, szerencsétlen balesetnek áldozata lett Internátusi növendékek. Tanulóink közül a jegyzői internátusbán voltak elhelyezve a következők: az I. osztályból Antal István, Bodnár Zoltán, Gallasy István, Lukács Miklós, Nagy László, Nyíri Béla; a II. b) osztályból Fugert Károly, Olbey László, Réber Béla, Záborszky Sándor; a III. osztályból Bohus Gyula, Schwarcz Henrik; a IV. osztályból Devich László, Havas Gyula; az V. osztályból Kerekes László, Wittek János;