Állami gimnázium, Eger, 1924

4 II. Fidatok az 1924- 1925. tanév történetéhez. A tanév lefolyása Augusztus 29--én tartottuk az afakuló tanácskozást, 30=án voltak a javítóvizsgátatok, szeptember 1-3 napjain magánvizsgálatok és az utólagos beiratások. fi tanévet az egyes vallásfelekezetek templomaiban- tartott istentisztelettel («Veni Sancte») szeptember 4=én nyitottuk meg. flz igazgató évnyitó-beszéde után ugyancsak e napon rendeztük el az osztályokat s megmagyaráztuk a fegyelmi szabályokat, fi rendes tanítást szeptember 5-én kezdtük s a hivatalos szüneteket leszámítva, megszakítás nétkfíl folytattuk bezárólag június 18-ig. Június 19—26. közt tartottuk a befejező összefoglaló- sokat s 28=án zártuk be ünnepéllyel a tanévet. Iskolánk és a középiskolai reform, fiz 1924. évi XI. t.-c. a középiskolákat újjászervezte s az eddigi két típus (főgimnázium és főreáliskola) helyére három típust (gimnázium, reálgimnázium, reáliskola) létesített. Iskolánk továbbra is reáliskolának maradt, de az idézett törvénynek azon intézkedése, hogy mind* egyik középiskola érettségi bizonyítványa valamennyi főiskolára való felvételre jogosít, mégis lényegesen érinti s további fejlődésére is bizonyára hatással lesz. Némileg módosúlt a tanterv is s ez az új tanterv az I. osztályban már az 1924- 25. tanévvel életbe lépett. Lényeges újítás, hogy a rajz, mely eddig^ csak a Ili. osztályban kezdődött, az I. és II. osztálynak is rendes tárgya lett. Intézetünk új tankerületi beosztása. Múlt évi Értesítőnkben már jeleztük, hogy a kassai tankerület megszüntetése következtében iskolánk a budapest* vidéki tankerületbe nyer újból beosztást, ahová 1920. előtt tartozott. Dr. Mázy Engelbert volt kassai tankerületi főigazgatótól még az 1923—24. tanév végén búcsúztunk, de az a szeretet, melyet az intézet, a tanári testület és a tanuló ifjúság iránt mindenkor táplált, kedves emlékképen él lelkűnkben. — Új főigazgatónkat, Gaál Mózest, az élesszemű, gyermekszerető, a becsületes mun* kát mindenkor örömmel értékelő nagy paedagegust, már régi ismerősként üdvözöltük ez évi első látogatása alkalmával, amikor örömmel tapasztaltuk, hogy ama 4 év óta, amely óta tőle elszakadtunk, semmit sem változott. Ma is az ifjúságnak szerető és szeretett Mózsi bácsija. Ma is ünnepet jelent az isko- Iában az ő megjelenése, de a munkának az ünnepet. Vidám kedélyével a csüg* gedőkbe új lelket s ama hitével, hogy csak szivesen végzett becsületes mun* kával lehet lesújtott hazánk jobb sorsát előkészíteni, a fáradtakba új erőt és kitartást tud önteni. A tanári testület. Dr. Philipp Kálmán, ki már 1924. elejétől szabadságolva volt, e tanévben sem kezdte meg működését s 1925. junius hó végével nyu* galomba vonul, flz intézet a modern nyelvek tanítási módszerével irodalmilag is foglalkozó értékes tanerőt veszített el benne s mivel Hensch Béla, kit a Nm. VKMin. (83,014/1924. sz.) Kisvárdáról helyezett át, a latin és német nyelv tani* fására van képesítve, az intézetnek most már képesített francia-szakos tanára nincsen. Hensch 1924. szeptember hó végén foglalta el állását, fi rendes tár* gyak tanárainak személyzetében más változás nem történt s így október hó elejétől a tantárgyfelosztást nem kellett változtatnunk. De megvált az intézet* tői egyéb nagymérvű elfoglaltsága miatt Fekecs Sándor, az éneknek igen buzgó s szakavatott tanítója, ki rövid bárom és fél év alatt énekkarunkat magas szín* vonalra emelte. Munkásságáért e helyen is elismerésemet s köszönetemet nyil­vánítom. E tanévben az énektanítást Vucskits Jenő látta el, az ő kitűnő veze­tése alatt is fejlődött énekkarunk. fi tanárok egészségi állapota kielégítő volt, betegség miatt csak néhányat (Bánhidy, Vucskits, Csoltkó, Loykó) kellett rövidebb ideig belyettesitenünk. fi tanárok intézeti munkakörét külön fejezetben közlöm. E helyen egyéb munkásságukat említem meg. fi keltő tanerővel nem rendelkező helybeli tan­intézeteket néhány óra vállalásával a lefolyt tanévben is többen kisegítették, fiz Angolkisasszonyok intézetében (Keresk, és gimn.) tanított Czúnya Sándor és Vucskits Jenő, az érseki r. katb. fiúkereskedelmi iskolában Bánbidy Ödön és Kántor Nándor, a közigazgatási tanfolyamon Czúnya Sándor és Vucskits Jenő. Vucskits Jenő a jegyzői internátus igazgatói állását foglalta el november hóban. Irodalmi munkásságot fejtettek ki s előadásokkal közreműködtek: 1) Dr. Bárány László: Bőrbás Vince egri diákévei (K. M. Term. Társ. Botanikai szakoszt. nov. ülésén), Adatok a Sibiraea croatica Deg. vegetatív szerveinek szövettani isme­

Next

/
Oldalképek
Tartalom