Állami gimnázium, Eger, 1921

9 mennyi résztvevő énekkar magas színvonalt ért el. — A verseny után a vezetők : dr. Habán Mihály igazgató, Czúnya Sándor, Csoltkó István és Vucskits Jenő Budapest néhány nevezetessé­gét (Nemzeti Múzeum, Néprajzi Múzeum, Keresk. Múzeum, Állatkert, Feszty-körkép) mutatták meg a növendékeknek. — Az ózdi vasgyárat és a borsodnádasdi lemezgyárat dr. Habán Mihály igazgató és Loykó Béla tanár vezetése mellett június hó 9 — 11. napjain 50 tanulóval megtartott kirándulásunkon tekin­tettük meg. Kedves kötelességet teljesítek, midőn a gyár igaz­gatóságának, nemkülönben a szakszerű magyarázatokat nyújtó mérnökvezetőinknek előzékenységükért, fáradságos munkájukért, az igazgatóságnak külön a kedvezményes ellátásért is leghálá- sabb köszönetemet nyílvánítom. Június 17-én Mikófalvára rándult ki az ifjúság a passió­játékok megtekintésére. A madarak és fák védelmére a természetrajz tanítása keretében rendezett tanúlmányi kirándúlásokon hívtuk fel a növendékeink figyelmét. Cserkészet. Dr. Király István itteni állásának elfoglalása után nyomban hozzáfogott a cserkészcsapat megszervezéséhez. Szeptember 24-én volt az alakúló gyűlés. A csapatnak 32 tagja van s évközben kiegészült a keresk. iskola növendékeiből ala­kúit 2 őrssel, 17 tanúlóval. A csapat neve: «Dobó ístván»- cserkészcsapat, igazolási száma 154. A védnökséget dr. Szmre- csányi Lajos érsek úr Őexcellentiája volt szives elvállalni. Parancsnoka dr. Király István tanár, a szervező bizottság tagjai Bereczky Lóránd tornatanár és Ficzel Antal rk. hitoktató. A kiképzésben dr. Király és Bereczky mellett Ignátz József VII. o. t. segédtiszt s az egyes őrsök vezetői vettek tevékeny részt. Április 22. és 23-án igen szépen sikerült cserkész-estet rende­zett a csapat a városi színházban. Az est műsorán 1 előjáték, 2 ifjúsági cserkész-színdarab, énekszámok (Vucskits Jenő tanár vezetése mellett), botgyakorlatok, Bereczky Lóránd gyönyörű buzogánygyakorlatai, Füszter 1. IV. o. t. szavalata szerepeltek, dr. Király István pedig igen nagy hatással irredenta költemé­nyeket adott elő. Az est tiszta jövedelme 11586 K volt (bruttó- jöv. 17626 K), melyhez dr. Szmrecsányi Lajos érsek úr 1000 K-ás adományával járult. Még a következő felülfizetéseket, jegyezzük fel: Egy paedagógus 200 K, Polánkay László 200 K. Révész Károly 200 K, Sümeghy Lacika 100 K, K. L. 20 K. Eger város közönsége (vigalmi adó fele) 1004'50 K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom