Állami gimnázium, Eger, 1921

— 11 főigazgató május hó 6 — 9. napjain tartotta hivatalos látogatását, mely alkalommal örömmel állapította meg, hogy az intézet tanúlmányi és fegyelmi állapota a múlt év óta is javult. Máius 7-én beszedett mondott a cserkészavató ünnepélyen, június 19—20-án pedig elnöki minőségben vezette az érettségi vizs­gálatokat. Ünnepélyek, szülői értekezlet. A lefolyt évben iskolánk a társadalommal és a szülői házzal való érintkezést gyakran kereste. Ezt célozták a már említett ismeretterjesztő előadáso­kon, cserkész-estén és cserkészavatáson kívül hazafias ünne­pélyeink, nemkülönben a szülői é.tekezletek. ünnepélyt tartot­tunk március 15-én a következő műsorral: 1. Hymnusz. 2. Lemle Rezső tanár megnyitója. 3. Bagi ]. VI. o. t. szavalata. 4. Hiszekegy (énnekkar). 5. Lanther ]. VII. o. t. szavalata (Talpra magyar). 6. Talpra magyar (énekkar). 7. Bakó Dezső VIII o. t. ünnepi beszéde. 8. Lanther ]. VII. o. t. ének-soloja (magyar dalok). 6. Füszter J. IV. o. t. szavalata. 10. Ima a hazáért (énnekkar). 11. Mi a haza? Melodráma. Szav.: Kiss Lajos VII. o. t., Zongora: Weiner V. VIII. o. t. 12. Nem, nem, soha! (énekkar). 13. Bárvig E. VI. o. t. zongorajátéka (Magyar ábránd). 14. Szózat. — Április 2-án Magyar Jövő-ünnepélyt tartottunk, melyen az igazgató IV. Károly király tragikus haláláról is kegyeletes szavakkal megemlékezett. Az ünnepély műsora külön­ben a következő volt: 1. Hymnusz. 2. Hasselbauer L. II. o. t. szavalata. 3. Hiszekegy (énekkar). 4. Heiler ]. IV. o. t. hegedű­játéka. 5. Ficzel Antal rk. hitoktató ünnepi beszéde. 6. Fiúk fel a fejjel (énekkar). 7. Lanther ]. VII. o. t. ének-soloja. 8. Valo- vics józsef VII. oszt. t. szavalata. 9. Csak magyarok legyünk (énekkar). 10. Kis Lajos VII. o. t. szavalata. 11. Az igazgató megemlékezése Őfelsége haláláról. 12. Szózat. Május 21-én a Menekültügyi Hivatal által kibocsátott emlékplaketteket helyez­tük el az egyes osztályokban ünnepély keretében, melyen egy­szersmind vegyes karunknak a budapesti dalosversenyen (május 25-én) résztvevő 40 tagja a versenydarabokat is előadta. Ennek az ünnepélynek műsora: 1. Hymnusz. 2. Valovics ]. VII. o. t. szavalata (Szávay, üzenet). 3. Hazánk remélj! (énnekkar). 4. Vucskits jenő tanár ünnepi beszéde. 5. Melodráma. Kiss L. VII. o. (szav.) és Weiner V. VIII. o. t. (zong,). 6. Reményhez (ének­kar). 7. Hegedű-solo, Kunovits VI. o. t. 8. Hasselbauer L. II. o. t. szavalata. 9. Bárvig ]. VI. o. t. zongorajátéka. 10. Szózat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom