Állami gimnázium, Eger, 1920

15 V. ß. jövő tanévre vonatkozó értesítési.,. A felvétel és beírás szept. 1—3. napjain d. e. 8—12-ig lesz. Az első osztályba beiratkozni szándékozó tanúlók felvételi vizs­gálatot tesznek a magyar nyelvből (írás tollbamondás után, tar­talom elmondása, legegyszerűbb nyelvtani jelenségek felismerése) és a számtanból (egyszeregy., számítások 1—1000 számkörben, fejszámolás). E vizsgálat díjaS12 K, jelentkezni aug. 25—26-án kell az igazgatónál, (az eddig már jelentkezetteknek is), ekkor fizetendő a vizsgálat díja is. A vizsgálat aug. 29-én lesz. A felvétel alkalmával felvételi és egiféb díj címén a növen- dékek'100 H~t fizetnek, egész tandíjmentes tanúlók 75 K-t. A tan­díj évi 400 K (.magántanulóké 520 K) s négy részletben (okt., dec., márc. és máj. 1-ig) fizetendő. Tandíjmentességért szept. 15-ig az igazgatósághoz benyújtott, szegénységi bizonyítvánnyal felszerelt kérvényben lehet folyamodni. Közalkalmazottak gyer­mekei, ha az előírt feltételeknek megfelelnek, folyamodás esetén a tandíj része alól kapnak felmentést. Az a törekvésünk, hogy a jövő tanév minden tekintetben normális legyen, a szénszünetet s a fűtés korlátozását ki akarjuk kerülni. E célból azonban, jóllehet a nagymélt. Miniszt. is messze­menő áldozatot hoz, a szülők támogatását is kell kérnünk. Ezért a beíratások alkalmával fűtőanyagra (100—200 K-ás) adományo­kat fogunk gyűjteni. A javító vizsgálatok aug. 30-án (V—VIII. o.) d. e. 9-től és 31-én (I—IV. o.) 8-tól lesznek. Egg tárgyból bukott tanúlók bizo­nyítványuk (tan. Értesítőjük) beküldésével jelentkezzenek aug. 25-ig, a két tárgyból bukottak a Tank. Főig.-hoz folyamodhat­nak jul. 10-ig. Magán- és tantervkiilönbözeti felvételi vizsgálatra a jogo­sultak aug. 25-én jelentkezzenek, ekkor a díjak is lefizetendők. A magántanulók vizsgadíja tárgyanként 50 K (és a tandíj), felv. vizsg. díja tárgyanként 30 K. E vizsgálatok aug. 30—31. s szept. első napjaiban lesznek. Vidékről vasúton, hajón vagy kocsin való bejárásra az igazgató csak kivételesen adhat engedélyt. Ezt indokolt folya­modványban legkésőbb a felvétel alkalmával kell kérni. Kölcsöntankönyveket 1/s ívnyi papirlapon, melyre a név, osztály s a szükségelt tankönyvek jegyzendők fel, a beiratás alkalmával lehet kérni. A kinek nélkülözhető tankönyve van, adja át a Segélyzőequesületnek, hoqy minél több tanulót láthas­sunk el tankönyvvel. Növendékeinkre nézve az intézet fegyelmi szabályai a nyári szünet alatt is kötelezők. A m. kir. áll. főreáliskola igazgatósága

Next

/
Oldalképek
Tartalom