Állami gimnázium, Eger, 1917
— 6 És e nemes életnek egyszerre, váratlanul véget vetett a kérlelhetetlen halál. * Halálának elszomorító hírére az intézet kitűzette gyász- lobogóját, a testület tagjai pedig siettek részvétüket kifejezni a mélyen sultott özvegynek s gyászjelentésben tudatták az ország összes középiskoláinak testületéivel a nagy veszteséget. Az áldott emlékű halott földi porait január hó 24-én helyeztük örök nyugalomra. A temetésen, melyen a szertartást dr. Nagy János, intézeti hittanár végezte, az ifjúság pedig gyász- dalokat énekelt, megjelent a tanári kar és az ifjúság, mely boldogult tanárának koporsójára koszorút helyezett. A temetés a közönség nagy részvéte mellett folyt le. Képviselve voltak a helybeli hivatalok és tanintézetek is, melyek közűi testvérintézetünknek, a cisztercita rendű főgimnáziumnak tanári kara csaknem teljes számmal megjelent és koszorút is helyezett a ravatalra. Ugyancsak majdnem teljes számban ott voltak az Urak Mária Kongregációjának tagjai is, melynek a boldogult szintén buzgó tagja volt. A megboldogult lelki üdvéért az iskola külön gyászmisét ajánlott fel, melyet január hó 25-én tartottunk a líceumi kápolnában. Az engesztelő szent miseáldozatot ugyancsak dr. Nagy János intézeti hittanár mutatta be a Mindenhatónak. Végűi, hogy a boldogúlt emlékét maradandóan is megörökítsük, gyűjtést indítottunk egy az elhunyt nevéről nevezendő jutalomdíj-alap létesítésére. E nemes célra a tanári testület és tanuló ifjúság körében több mint 800 korona gyűlt egybe. * Kedves kartársunk már örök pihenőre tért. Hült tetemeit kebelébe zárta az anyaföld, lelke pedig ellszállort oda, ahol az igazak fejére angyali kezek fonnak koszorút. De emléke még sokáig fog élni nagyszámú tanítványainak szívében, kiket 1& évi tanári működése alatt a társadalom javára nevelt s kegyelettel fogjuk megőrizni emlékét mi is, kartársai, kikhez szeretettel teljes kapocs fűzte s kikkel együtt fáradozott nehéz és rögös pályáján előmozdítva az intézet érdekeit. Nyugodjék békében! Hálás kegyelet és szeretet virassza- nak sírhantja felett! Kántor Nándor.