Állami gimnázium, Eger, 1916
1. Ferenc József emlékezete.* A természet törvényei nem tesznek kivételt. Ezeknek a királyok is alá vannak vetve. A magas rang, kivételes helyzet, korlátlan hatalom nem védenek meg az emberi élet közös' végétől, a sírtól. Légy gazdag vagy koldus, szolga vagy király, ifjú vagy elaggott, izmos vagy szikár, egy csapással elejt és rideg sírba dönt a kemény halál. A kérlelhetetlen végzet elragadta jóságos öreg királyunkat I. Ferenc Józsefet. Lelépett az élet, a világ színpadáról, pihenőre tért. Ma viszik a kapucinusok sírboltjába, hogy ott aludja örök álmát. Fényes gyászmenet kíséri majd utolsó útjára és lélekben a népek milliói lesznek ott az ő temetésén. Kísérjük el lelkűnkben mi is bölcs királyunkat az örök nyugalom helyére; vegyünk részt mi is a halála által okozott legmélyebb országos gyászban megemlékezvén az életéről és uralkodásáról. I. Ferenc József 1830. aug. 18-án született. Ferenc király fiának, Ferenc Károly főhercegnek s Miksa bajor király leányának, Zsófiának volt a fia. Neveltetését az anyja irányította, aki nem rokonszenvezett a magyarokkal. Politikai kiképzését Metternich herceg kancellártól, a minden nemzeti és alkotmányos törekvés esküdt ellenségétől kapta. 17 éves koráig nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Első nyilvános szereplése 1847. okt. 16-ára esik. Ekkor halt meg az öreg József nádor s a nemzet iránta való hálából utódjául fiát, István főherceget választotta meg. Az ő beiktatásán jelent meg Pestvármegye közgyűlésén s azt magyar beszéddel * Elmondotta 1. Ferenc józsef temetése napján tartott intézeti emlékünnepen Csoltkó István tanár. I. • 1