Állami gimnázium, Eger, 1913
— 153 — tanulmányi állapotát, átvizsgálta a felszerelést, igazgatói ügykezelést, írásbeli dolgozatokat, fegyelmi és tanulmányi naplókat és minden osztályban meghallgatta a tanítás menetét. — Szerzett tapasztalatait és benyomásait január hó 25-én tartott értekezleten közölte a tanári testülettel. Főigazgatónk másodízben a szóbeli érettségi vizsgálatok alkalmával szerencséltette intézetünket, melyek junius hó 8., 9. és 10-én az ő elnöklete alatt folytak le szép eredménnyel. (Lásd XII. fejezet). Főigazgatónkon kívül a f. tanévben szerencsénk volt még Dr. Ottó József középisk. tornaoktatási szakfelügyelőhöz is, kit a vallás- és közoktatásügyi minisztérium intézetünk tornatanításának megfigyelése végett küldött ki. Dr. Ottó József szak- felügyelő megbízatásának november 24-én tett eleget. Az igazgató kíséretében megjelent több osztály tornaóráján és megfigyelte a tornatanítás menetét. Látogatásának befejeztével elnöklete alatt értekezletett tartott és tapasztalatai alapján nagybecsű útmutatásokat adott a tortatanítást illetőleg. 11. Üdvözlés. A f. tanévben a tanári kar mély tiszteletének és nagyrabecsülésének jeléül Kassuba Domokos c. tank. kir. főigazgatót, a helybeli ciszt. r. főgimnázium érdemekben gazdag igazgatóját tanári működése 40 évének betöltése alkalmából küldöttségileg üdvözölte s fejezte ki legjobb kivánatait. 12. Tápintézeti alap. A tanári testületek ama szép és elismerésre méltó fáradozása, hogy iskolánk szegénysorsú tanulói kellő táplálkozásának előmozdítása céljából idővel egy tápintézet létesüljön, a í. tanévben is szép eredményeket ért el. A múlt tanévben e célból gyűjtött alap a f. tanévben olyan szép összeggel gyarapodott, hogy a tápintézet mielőbbi megvalósulása bízvást remélhető. Tekintélyes összeggel növelte az alapot tápintézeti hangversenyünk (1. 23. e. pont.) és ismeretterjesztő előadásaink tisztajövedelme, valamint Eger város és Hevesvármegye hozzájárulása. Tápintézeti alapunk vagyoni állapota a f. tanév végén a következő: A) Bevétel az 1913—14. tanévben. 1. Rendkívüli adomány Abonyi József úrtól 20 K 2. 1914. év január és február havában tartott