Állami gimnázium, Eger, 1913

Érettségi vizsgálatok. Az érettségi vizsgálatok írásbeli része május hó 18., 19. és 20-ik napján tartatott meg. A kitűzött tételek a következők voltak: A magyar nyelvből: Katona »Bánk bán« tragédiájának jellemei, szerkezete és korabeli hatástalanságának okai. Német nyelvből tetszés szerint választható: 1. Szabad dolgozatul: Die Mutter Hermanns. (Ein Charak­terbild in Goethes »Hermann und Dorothea«.) 2. Fordításul: »Nagy Frigyes és a paraszt« című szöveg. Mennyiségtanból- 1. Algebrából: Bizonyos pénzösszeget 5 személy között oly módon osztottak ki, hogy az egyes osz­tályrészek geometriai haladványt alkotnak. Az első és harmadik együttvéve 10.000 K-t, a második és harmadik pedig 8400 K-t kapott. Hány koronát kapott mindegyik ? 2. Geometriából: Egy ember egy egyenesvonalú töltésen állva, onnan két épületet egy egyenesben lát, mely egyenes a töltéssel 45°-nyi szöget zár be; amikor azután ez az ember a töltésen 400 méternyire haladt, a két épületet 15°-nyi, illetve 75°-nyi szög alatt látja. Kiszámítandó a két épület egymáskö- zötti és mindegyiknek a töltéstől való távolsága. Az írásbeli dolgozatokon résztvett 19 rendes és 1 magán­tanuló. XII. Az írásbeli vizsgálatok eredménye a következő: Tantárgy Jeles Jó Elégséges Elégtelen Magyar nyelv 6 5 9 — Német nyelv 4 8 7 1 Mennyiségtan 8 5 7 — Az írásbeli vizsgálat alapján a jelöltek valamennyien szó­beli vizsgálatra bocsáttattak. A szóbeli vizsgálatok Spitkó Lajos kir. tanácsos, tankerü­leti főigazgató úr elnöklete alatt június hó 8., 9. és 10-én tar­tattak meg. A vizsgálatot tett 20 jelölt közül 7 jelesen, 5 jól, 8 egyszerűen lett érett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom