Állami gimnázium, Eger, 1912

69 fontosságot tulajdonítottunk a reáliák művelésének, sőt még a rendkívüli tárgyakat sem hagytuk figyelmen kívül. Így felölelve a a középfokú oktatásnak majdnem összes ágát, azzal is számoltunk, hogy amit nyújtunk, az ne csak az egyénre, hanem az egészre (értem itt a kört) hasznos és tanulságos legyen. Ebből a célból az egyes tantárgyak köréből választott tételek megbeszélését, azokról tartott előadásokat, felolvasásokat, valamint a klasszikus irodalom alkotá­sait méltató, azokat megvitató értekezéseket, bírálat tárgyát képező szavalatokat, a szabad előadási, bátor fellépési modort képző szónoki gyakorlatokat, idegen nyelvekben való jártasság fokozását elősegítő műfordítási kísérleteket, mint a tudást erősítő és mélyítő munkálkodást előtérbe helyeztük fontosságukat illetőleg az önálló alkotásoknál, minők a versek s egyéb írói szárnypróbálgatások, melyeknek nem nagy értéket lehet tulajdonítanunk. Ezekután áttérünk körünk ez idei működésének rövid ismer­tetésére. Alakuló gyűlésünket 1912. szept. 14-én tartottuk az igaz­gató s a tanári kar több tagjának jelenlétében az összes tagok részvételével. Ez alkalommol tanárelnök méltatván az önképzőkör magasztos célját, kijelölölte a helyes utat, melyen annak haladnia kell, hogy méltó lehessen ahhoz a nagy szellemhez, kinek nevét zászlajára írta, egyben pedig állandó és kitartó buzgó munkálko­dásra buzdította a tagokat. A megejtett tisztújítás során elnök lett: Schwarcz Béla Vili. o. t., alelnök: Petrik Árpád VII. o. t., titkár: Koós Antal Vili. o. t., főjegyző: Klein Imre Vili. o. t., pénztáros: Vécsey László Vili. o. t., könyvtáros: Gyulay Miklós VIII. o. t., segédkönyvtáros: Léderer József Vili. o. t., ellenőr: Heilig Endre VII. o. t., jegyző: Babocsay Árpád VII. o. t., aljegyzők: Schwartz Zoltán VI. o. t„ Weisz Sándor V. o. tanulók, Itt említjük meg, hogy a kör ujonan szervezett zenekarának elnökévé Koncz Ferencz VII. o. t. választotta meg, akit mint ilyent szintén a tisztviselői karba vettünk fel. Az elmúlt tanévben a kör 17 ülést tartott, melyek közül volt 1 alakuló, 1 választmányi, 9 rendes, 1 emlék, 3 dísz, 1 verseny- szavalati, 1 zárógyűlés. A rendes gyűléseken a tanárelnökön kívül rendesen egy-két tanár is jelen volt; több alkalommal tisztelte meg látogatásával körünket az igazgató, a díszgyülések pedig a nyilvánosság előtt folytak le mindig szép sikerrel s a közönség meleg érdeklődésével. Ami a tagok munkálkodását illeti ez évben összesen 35 szavalatot hallottunk, melyek közül csak 2 részesült

Next

/
Oldalképek
Tartalom