Állami gimnázium, Eger, 1912

15

tartotta. Ezek közül különösen az utóbbi még jobban meggyőz Kolbenheyer ügyes verselő tehetségéről.

Különösen sikerült részeket találhatunk az utolsó énekben (VI. é.):

Bencze sah dem Manne nach dem Augenstrahle,

Ach, wie wenn ein Hauch klebt an den blanken Stahle,

Oder wie der zarle Flaum an reifen Früchten,

Hüllt ein Schleier Toldi’s Augen ein, die lichten.

(Kolb.: T. A. 125. o.)

Los reisst von der Todten sich die Hand, die lebet.

Alles still. — Der König weint von Schmerz durchbebet; Bencze tritt zur Seite, an die Thür, der Arme Überlässt mit Schluchzen dort sich seinem Harme.

(Kolb.: T. A. 133 o.)

Ha a képen módosít is valamit, az rendesen nem válik az •eredeti rovására, pl. I. é.:

Doch sein Auge tändelt leicht nur mit dem Traume,

Wie das Licht die Schatten jagt am Wolkensaume.

(Kolb.: T. A. 24. o)

„De csak úgy bolyonga szemein az álom,

Mintha árnyék napfényt kerget a határon.“ —

Csak igen elvétve fordul elő s akkor is alig érezhető, hogy a magyar kifejezésnek nem teljes erejét adja vissza, vagy hogy kissé erőltetettebb; pl. III. é.:

Aber wie die Kinder in der Schule beben,

Sehen sie den Lehrer nur die Ruthe heben.

Ward es still, sie Hessen sich die Lust vergehen,

Benczen auf dem Kopfe vor sich geh’n zu sehen.

(Kolb.: T. A. 58. o.)

S mint mikor vesszőjét sejtve a mesternek:

Az iskolás fiúk pisszenni sem mernek:

Hirtelen elnémult a vihogó lárma;

Tőlük ugyan Bencze akár fején járna.