Állami gimnázium, Eger, 1910
33 telensége, továbbá a polgári osztálynak — mely épen ezen erkölcsös-érzelmes irodalomnak volt a közönsége — az erkölcsössége. A legteljesebb összhangban volt ez az irodalom a felvilágosultság- nak erkölcsi megújhodást hirdető tanaival is. Egyébként ezen irodalom a tárgyban is iparkodott közönségéhez alkalmazkodni, rendszerint a polgári életből merítve azt. A színi irodalom így egy új műfajjal lett gazdagabb, a polgári drámával. Kisebb igényű darab volt ez a classicus tragédiánál, királyok, hercegnők helyett a polgári világ alakjait szerepeltette, fontos államügyek helyett a mindennapi élet kérdéseiről volt benne szó, a pompázó, szónokias stylust az élet nyelve váltotta fel. De viszont erkölcsössége, élelmessége, tanításra törekvő komoly hangja épen ily mértékben eltávolította a polgári drámát a korábbi végjátékirodalom alkotásaitól is. A francia irodalomban különösen Diderot volt a védelmezője ezen új drámai költészetnek, Németországba pedig Lessing vitte azt be Miss Sara Sampson című művével. Ezen egész drámairodalomnál sokkal becsesebb, maradandóbb a hasonló irányú regényirodalom. E téren is az angoloké a kezdés érdeme. Richard son regényei, Sterne Érzékeny utazása, Goldsmith Wakefieldi papja mindenütt találtak lelkes olvasókat, fordítókat és utánzókat. Ezen egész dráma- és regényirodalomnak az erkölcsi célzaton kívül legfőbb jellemző vonása az érzelmesség, sentimentalismus. Érzelem, szenvedély mindig nagy szerephez jutott a költészetben, de e szerep most egészen átalakult. A classicismus az érzelmek, szenvedélyek rajzában is mérsékletet, észszerűséget kívánt. Racine tragédiáiban alig találunk külső cselekvényt, a szívben, lélekben játszódnak le, érzelmek, indulatok összeütközéséből fejlődnek, lelki krízisek, mint röviden jellemezni szokták e darabokat. Ámde ezen érzelmek minden változását, kitörését, összeütközését, mint természetes, észszerű, várható okozatot látjuk magunk előtt, aminek teljesen kielégítő okát adja a költő egyrészt hőse jellemében, másrészt azon külső hatásokban, melyek a hőst érik. A sentimentalis dráma, de különösen a sentimentalis regény hőseinek érzésvilágában nem találjuk meg ezt a józan egyensúlyt, arányosságot, benyomás és lelki, érzelmi reactio között. Fokozott érzékenységű lények ezek, kik képtelenek a komoly életküzdelemre, állandóan érzelmeik, álmodozásaik, homályos vágyaik rabjai, szinte kéjelegnek a szomorúságban, a maguk gyötrésében, a kíméletlen valóság minden gyön- gédtelen érintésére aránytalanul erős lelki megrázkódtatáson men3
