Állami gimnázium, Eger, 1910
28 különösen a Sturm- und Drang-kor kisebb tehetségei — úgy vélekedtek, hogy a költészetben semmiféle utánzásnak, tehát ezzel együtt semmiféle szabálynak nincshelye,annakegészen eredetinek, egyéninek kell lennie. Tehát szándékosan kerülték a szabályok követésének még a látszatát is. A forma szigorú megszerkesztése, a tárgy óvatos megválasztása, a hang mérsékeltsége, a nyelv csiszoltsága az ő szemükben [az utánzás, a költőietlenség, az eredetiség hiányának a biztos jele. Idomtalan alkotások, vad zabolátlanság, nyers ter- mészetességű előadás, ime ebben keresték ők az erő és eredetiség megnyilvánulását. Akikben igazi tehetség lakozott — hiszen a fiatal Goethe és Schiller is közéjük tartoztak — azok természetesen meghiggadtak, egészségesebb irányba tértek. E zabolátlan irodalmi forradalmároknál sokkal fontosabbak voltak azok, akik az igaz költőiességet a naiv költészetekben, meg az ezekből kisarjadó erősen nemzeti, faji jellegű műköltészetben keresték. Hogy a francia irodalom igen is nagy műgonddal, túlságos számítással, öntudatossággal megszerkesztett remekei helyett most a naiv, népi költészetet kezdték csodálni, ennek megint csak a kor, a felvilágosultság szelleme volt az okozója. Rousseau volt a leghatalmasabb kifejezője annak az irányzatnak, mely a kultúrával a természetet, a műveltekkel a természet gyermekeit állította szembe, természetesen egész lelkesedésével a természetet árasztva el és erősen túlozva azon erkölcsi romlást, amit a kulturális haladás állítólag maga után von. A művelődésnek Rousseau csak az árnyoldalait látja, Páris városa az ő szemében csak a romlottság, igazságtalanság főhelye, azt nem képes ő dicsőségnek látni, hogy ez a város teremtette meg azt a hatalmas francia irodalmat, mely egy évszázad óta egész Európában csodálat és utánzás tárgya volt, arról sem akar tudni, hogy épen az ő századában ismét csak Páris városa azoknak az eszméknek a szülőhelye, amelyek most már műveltségünk nélkülözhetetlen alkotói. A tudományokat sem becsülte, művészetet és költészetet szintén nem, mindez szerinte csak a hatalmat, a gazdagságot, fényűzést növelte, amivel azután, mint a fa mellett az árnyéka, elmaradhatatlanul megjelent az elnyomás, a nyomorúság, az elpuhúlás. Ezen gondolatokat fejti ki a dijoni akadémia számára készített pályaművében, ugyanezen gondolatok ismétlődnek többi műveiben is, a színházakról írt levelében, az Egyenlőtlenségről szóló művében, az Emilben és az Uj Héloizben. Az emberi kultúra múlandó alkotásai helyett a természet örök szépségét, pom-
