Állami gimnázium, Eger, 1910
130 sági zenekar. Glóriás asszonyunk. Makai Emiltől. Szavalja Simon József VII. o. t. „Jó hazafi '. Induló. Előadja az ifjúsági zenekar. Szózat. Előadja az ifjúsági ének- és zenekar. d) Január hó 14-én az ifjúság rendezett Vörösmarty Mihály születésének 110 éves fordulója alkalmából emlékünnepélyt a „Bajza Önképzőkörében. (L. önképzőköri jelentés.) e) Március 15-én a magyar alkotmányos szabadság hajnalo- dásának évfordulóját szép számú közönség jelenlétében kegyelettel ülte meg ifjúságunk a „Bajza Önképzőkör“ rendezése mellett. Ez alkalommal az igazgató hazaszeretetre buzdító beszéd kíséretében osztotta ki Eger város magyar történelmi jutalomdíjait. (L. önképzőköri jelentés. f) Április 11-én az 1848. évi korszakalkotó törvények emlékét ünnepeltük a következő műsorral: Himnusz. Előadja az ifjúsági ének- és zenekar. A haza. Pósa Lajostól. Szavalja Parentézy Imre Ib o. t. Ünnepi beszéd. Tartja Kolosy Mór r. tanár. Király- himnus. Mihalovics Ödöntől. Előadja az ifjúsági énekkar. Elégia. Gaal Ferenctől. Előadja az ifjúsági zenekar. A fogoly lengyel. Csengey Gusztávtól. Szavalja Rónai József VI. o. t. Magyar dalok. Ejőadja az ifjúsági énekkar. Kuruc nóták. Előadja az ifjú ági zenekar. Szózat. Előadja az ifj. ének- és zenekar. g) A tanév végén, junius 29-én szép számú közönség jelenlétében évzáró ünnepélyt rendeztünk. Ez alkalommal az igazgató röviden vázolta a tanév történetét ismertetve a tanulmányi előmenetelt és az erkölcsi viseletét, az ifjúságot vallásosságra, szorgalomra, kitartásra buzdította és kiosztotta a jutalmakat, végül az iskola működéséhez a szülők támogatását kérte. Az ünnepély műsora a következő volt: Himnusz. Előadta az ifjúsági ének- és zenekar. Az igazgató megnyitó beszéde. A „Hársfa“ vegyes kar Schubert Ferenctől. „Hajósdal“ induló, skandináv ének Bellmanntól. Előadja az ifjúsági énekkar. Tóth Kálmán „A lengyel anya“. Szavalja Szoó József II. o. t. Az innisfarei harang, Alteohofer Károlytól. Előadja az ifjúsági ének és zenekar. Saint Nicolas par Jean Aicard. Szavalja Schwarcz Zoltán IV. o. t, Cigánykardal a „Preciosa“ c. operából. Előadja az ifjúsági ének- és zenekar. W. Müller, Der Glockenguss zu Breslau. Szavalja Holecz István V. o. t. Elégia Gaál Ferenctől. Dal. Szentgály Gyulától. Előadja az ifjúsági zenekar. Erney József „Szép Ilonka“ költemény Vörösmarty Mihálytól. Szavalja Péceli Antal VII. o. t. Komáromi Ödön zenetanár zongora